Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

tenne. Az ám, de Rómának a hármas szövetség tagjait nem szabad erősítenie, sőt gyengítenie kell, különben mi lesz az ő világi hatalmi ábrándjaiból? Rajta tehát, ellenezni kell azt a polgári házasságot. Csakhogy ezt a pusztán politikai indokot nyiltan bevallani még sem járja, tehát vallási ürügyet, vallási színt kell adni az ellenakciónak. Könnyű megtalálni: a polgári házasság eltörli a házasság szentségét, profanálja a szent házasságot. El tehát vele. Pedig minden művelt ember tudja, hogy a föld minden művelt országában be van már hozva a polgári házasság s a római papság mindenütt hozzá simult a dolgok e megváltozott rendjéhez. De Róma nem tanul és nem felejt. Csak a vis majornak enged. A míg lehet lármáz, izgat, agitál az ilyen, nem ínye szerinti reformok ellen. S szava visszhangra talál, újabb időben rendesen az alsó papságnál. A főpapság begombolkozik, nyiltan nem lép ki a porondra, de titkon szivesen veszi, sőt itt-ott szítja is az alpapság harci kedvét. Rékét hirdet, de háborúságot csinál. Az elkeresztelési kérdésben legalább így viselte magát. A tervbe vett egyházpolitikai reformok iránt is hasonló magatartást tanúsít. Püspöki tanácskozmányából sima és diplomatikus modorban komoly aggodalmait fejezi ki a tervezetek iránt, azokat felterjesztés alakjában pápához, királyhoz és kormányhoz elküldi. De csak a vak nem látja, hogy a sima szavak mögött ellenakció magva rejlik, mely a legelső alkalmas talajban azonnal háborúvá kész kikelni. A háború ki is tört Sopronvármegyében. A soproni papság >a közelgő válság komoly napjaiban Sopronvármegye katholikus lakosaihoz felhívást* intézett, melyben szervezkedést, egyesülést, cselekvést sürget. December 28-án meg is tartatott az előértekezlet vagy százötven pap s néhány laikus jelenlétében és elhatározták, hogy febr. 20-án kath. nagygyűlést tartanak, a melyen országos katholikus gyűlés tartását fogják indítványozni s egyúttal kimondták, hogy melyek legyenek az országos katholikus gyűlés tárgyai. Az 1868. t.-c. eltörlése, az elkeresztelési rendelet visszavonása, katholikus körök alakítása, tiltakozás a polgári házasság és polgári anyakönyv ellen, az autonomia életbe léptetendő, de képviseleti alapon stb. Hát mindez dicséretes katholikus buzgóság, de nagy kérdés, hogy bölcs, hazafias és időszerű-e? A vallási béke érdekében sajnálnék, ha a valláspolitikai mozgalom elmérgesednék, mert akkor lehetetlenné válnék az egyházpolitikai kérdések békés, okos és törvényes rendezése, olyan, mely, mind az állam jogos igényeit kielégítve, mind a különböző egyházak egymás közötti viszonyait általános megelégedésre megoldja. A római egyház érdekében sajnálnók, ha kebelében a fanatizált alsóbb elemek ragadnák kezökhöz a kezdeményezést és vezetést eme nagyfontosságú kérdésekben, mert a történelemből azt tanultuk, hogy a túlzó ultramontánizmus mindig a szélső, a retorsiv radikálizmust vonta maga után. Már pedig Magyarországon a római kath. egyháznak és papságnak van a legtöbb félteni valója. A protestánsok érdekében sajnálnók, ha ez az ellenök is irányuló vallási izgatás őket is ellenakcióra tüzelné, mert akkor ádáz vallási és felekezeti harc szintere lenne ez a szegény Magyarország. Elfogulatlan katholikusok és protestánsok, fogjatok kezet a vallási béke megóvására, és a hazára úgy, mint az egyházakra nézve üdvös reformok békés keresztülvitelére! A hét egyházi eseményeihez tartozik még a nagyváradi, úgynevezett »asszony háború« is. A napilapok egy része rossz élceket farag róla, másik politikai kérdést gyúr belőle. Nem látják, vagy nem akarják-e belátni, hogy mélyen fekvő vallási rugók mozgatják a nagyváradi esetet? A buzgó katholikus elnöknő 1888-ban katholikus vezetőket, apácákat visz be a »felekezetnélküli*, tehát sok nemkatholikus növendéket is gondozó árvaházba. Itt a dolog bibéje. Az apácák elég jól nevelnek, de nagyon felekezetiesen, erős térítő zélussal nevelnek. Ezt a protestánsok látták, nap-nap után tapasztalták. Felszólaltak ellene, az alapszabályok is igazat adtak nekik. De a vérszemet nyert s többségét érző katholikus felekezeti szellem azzal válaszolt a protestáns önvédelemre, hogy az egyesület közgyűlésében kierőszakolta az alapszabályok megváltoztatását. A protestáns kisebbség ezt megfelebbezte, a döntésre hivatott belügyminiszter pedig, látván a mélyre ható meghasonlást, sem egyiknek, sem másiknak nem adott igazat, hanem az egyesület kettévágását, a vagyonnak aránylagos megosztását ajánlja. Helyesen járt el. Felekezetnélküli egyesületi tevékenység oly téren, hol a vallási lelkiismeret közvetlenül érdekelve van, lélektani képtelenség. Majd jőni fognak még újabb esetek, melyek igazolni fogják ezt a nézetünket. Dr. Rusticus. Visszapillantás a püspöki konferenciára. — A »Religio« cikke. — Magyarország katholikus közönsége élénk kíváncsisággal várta mielőtt összeült, feszült figyelemmel kisérte, midőn ülésezett, és most, hogy befejezést nyert, hálás megnyugvással üdvözli főpásztoraink nagy dolgokra és hosszú időszakra irányadólag kiható tanácskozásait. Mielőtt e tanácskozások eseményeit s közvetlen eredményeit a történelemnek átadnók, tekintsünk még egyszer vissza erre a nevezetes három napra, s összegezzük főbb vonásokban a megállapodásokat. Amennyire a lapokba kiszivárgott hírekből s hiteles információkból kitudni lehetett. az első nap az egyházpolitikai kérdésekben az a megállapodás történt, hogy mindenben, ahol az egyház hitelvei ellen sérelem mutatkozik, például a polgári házasságnál, a püspöki kar erélyes védelmet fog kifejteni. Némely lap elnevezte a hitvallásnak ezt a köteles akcióját hadjáratnak. Ám legyen, de gustibus non est disputandum. Az egyház mikor harcol is, a békesség érdekeit, alapjait védi. Oly dolgokban, ahol dogma sértve nincs, például a polgári anyakönyvelésnél, a püspöki kar a politikai exigenciák, az egyház és haza létérdekei védelmének álláspontjára helyezkedik. Csak egy dolog nem szivárgott ki elég világosan a püspöki tanácskozás első napjának megállapodásaiból, t. i. szándékozik-e és mit szándékozik tenni a püspöki kar a kormány ama fogása ellen, mely szerint a katholikus lelkiismeret felszabadítása, vagyis az 1868-iki