Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

tenne. Az ám, de Rómának a hármas szövetség tagjait nem szabad erősítenie, sőt gyengítenie kell, különben mi lesz az ő világi hatalmi ábrándjaiból? Rajta tehát, ellenezni kell azt a polgári házasságot. Csakhogy ezt a pusztán politikai indokot nyiltan bevallani még sem járja, tehát vallási ürügyet, vallási színt kell adni az ellenakciónak. Könnyű megtalálni: a polgári házasság eltörli a házasság szentségét, profanálja a szent házasságot. El tehát vele. Pedig minden művelt ember tudja, hogy a föld minden művelt országában be van már hozva a polgári házasság s a római papság mindenütt hozzá simult a dolgok e megváltozott rendjéhez. De Róma nem tanul és nem felejt. Csak a vis majornak enged. A míg lehet lármáz, izgat, agitál az ilyen, nem ínye szerinti reformok ellen. S szava vissz­hangra talál, újabb időben rendesen az alsó papságnál. A főpapság begombolkozik, nyiltan nem lép ki a porondra, de titkon szivesen veszi, sőt itt-ott szítja is az alpapság harci kedvét. Rékét hirdet, de háborúságot csinál. Az elkeresztelési kérdésben legalább így viselte magát. A tervbe vett egyházpolitikai reformok iránt is hasonló magatartást tanúsít. Püspöki tanácskozmányából sima és diplomatikus modorban komoly aggodalmait fejezi ki a tervezetek iránt, azokat felterjesztés alakjában pápához, királyhoz és kor­mányhoz elküldi. De csak a vak nem látja, hogy a sima szavak mögött ellenakció magva rejlik, mely a legelső alkalmas talajban azonnal háborúvá kész kikelni. A háború ki is tört Sopronvármegyében. A soproni papság >a közelgő válság komoly napjaiban Sopronvár­megye katholikus lakosaihoz felhívást* intézett, melyben szervezkedést, egyesülést, cselekvést sürget. December 28-án meg is tartatott az előértekezlet vagy százötven pap s néhány laikus jelenlétében és elhatározták, hogy febr. 20-án kath. nagygyűlést tartanak, a melyen országos katholikus gyűlés tartását fogják indítványozni s egyúttal kimondták, hogy melyek legyenek az országos katholikus gyűlés tárgyai. Az 1868. t.-c. eltörlése, az elkeresztelési rendelet visszavonása, katholikus körök alakítása, tiltakozás a polgári házasság és polgári anyakönyv ellen, az auto­nomia életbe léptetendő, de képviseleti alapon stb. Hát mindez dicséretes katholikus buzgóság, de nagy kérdés, hogy bölcs, hazafias és időszerű-e? A vallási béke érdekében sajnálnék, ha a valláspolitikai mozgalom elmér­gesednék, mert akkor lehetetlenné válnék az egyházpoli­tikai kérdések békés, okos és törvényes rendezése, olyan, mely, mind az állam jogos igényeit kielégítve, mind a különböző egyházak egymás közötti viszonyait általános megelégedésre megoldja. A római egyház érdekében saj­nálnók, ha kebelében a fanatizált alsóbb elemek ragadnák kezökhöz a kezdeményezést és vezetést eme nagyfontos­ságú kérdésekben, mert a történelemből azt tanultuk, hogy a túlzó ultramontánizmus mindig a szélső, a retorsiv radikálizmust vonta maga után. Már pedig Magyarorszá­gon a római kath. egyháznak és papságnak van a legtöbb félteni valója. A protestánsok érdekében sajnálnók, ha ez az ellenök is irányuló vallási izgatás őket is ellenakcióra tüzelné, mert akkor ádáz vallási és felekezeti harc szin­tere lenne ez a szegény Magyarország. Elfogulatlan katho­likusok és protestánsok, fogjatok kezet a vallási béke megóvására, és a hazára úgy, mint az egyházakra nézve üdvös reformok békés keresztülvitelére! A hét egyházi eseményeihez tartozik még a nagy­váradi, úgynevezett »asszony háború« is. A napilapok egy része rossz élceket farag róla, másik politikai kérdést gyúr belőle. Nem látják, vagy nem akarják-e belátni, hogy mélyen fekvő vallási rugók mozgatják a nagyváradi esetet? A buzgó katholikus elnöknő 1888-ban katholikus vezetőket, apácákat visz be a »felekezetnélküli*, tehát sok nem­katholikus növendéket is gondozó árvaházba. Itt a dolog bibéje. Az apácák elég jól nevelnek, de nagyon felekeze­tiesen, erős térítő zélussal nevelnek. Ezt a protestánsok látták, nap-nap után tapasztalták. Felszólaltak ellene, az alapszabályok is igazat adtak nekik. De a vérszemet nyert s többségét érző katholikus felekezeti szellem azzal válaszolt a protestáns önvédelemre, hogy az egyesület közgyűlésében kierőszakolta az alapszabályok megváltoztatását. A protes­táns kisebbség ezt megfelebbezte, a döntésre hivatott belügy­miniszter pedig, látván a mélyre ható meghasonlást, sem egyiknek, sem másiknak nem adott igazat, hanem az egye­sület kettévágását, a vagyonnak aránylagos megosztását ajánlja. Helyesen járt el. Felekezetnélküli egyesületi tevé­kenység oly téren, hol a vallási lelkiismeret közvetlenül érdekelve van, lélektani képtelenség. Majd jőni fognak még újabb esetek, melyek igazolni fogják ezt a néze­tünket. Dr. Rusticus. Visszapillantás a püspöki konferenciára. — A »Religio« cikke. — Magyarország katholikus közönsége élénk kíváncsi­sággal várta mielőtt összeült, feszült figyelemmel kisérte, midőn ülésezett, és most, hogy befejezést nyert, hálás meg­nyugvással üdvözli főpásztoraink nagy dolgokra és hosszú időszakra irányadólag kiható tanácskozásait. Mielőtt e tanácskozások eseményeit s közvetlen ered­ményeit a történelemnek átadnók, tekintsünk még egyszer vissza erre a nevezetes három napra, s összegezzük főbb vonásokban a megállapodásokat. Amennyire a lapokba kiszivárgott hírekből s hiteles információkból kitudni lehe­tett. az első nap az egyházpolitikai kérdésekben az a megállapodás történt, hogy mindenben, ahol az egyház hitelvei ellen sérelem mutatkozik, például a polgári házas­ságnál, a püspöki kar erélyes védelmet fog kifejteni. Némely lap elnevezte a hitvallásnak ezt a köteles akcióját had­járatnak. Ám legyen, de gustibus non est disputandum. Az egyház mikor harcol is, a békesség érdekeit, alapjait védi. Oly dolgokban, ahol dogma sértve nincs, például a polgári anyakönyvelésnél, a püspöki kar a politikai exi­genciák, az egyház és haza létérdekei védelmének állás­pontjára helyezkedik. Csak egy dolog nem szivárgott ki elég világosan a püspöki tanácskozás első napjának meg­állapodásaiból, t. i. szándékozik-e és mit szándékozik tenni a püspöki kar a kormány ama fogása ellen, mely szerint a katholikus lelkiismeret felszabadítása, vagyis az 1868-iki

Next

/
Thumbnails
Contents