Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-16 / 7. szám

hazánkban a református egyház elébb intézkedik az anyakönyvek tárgyában, mint a római katholikus. Ugyanis az 1576. augusztus 14. és 15. napjain tartott herczegszöllősi zsinatnak 23. kánona ezt mondja: »Továbbá azt ldvánjuk, hogv minden Praedikátornak könyve legyen, az kiben a megkeresztölt gyermekeknek neveket és esztendejöket tonna, az házaságban való sok zűrzavarnak eltávoztatásáért. Azt penig a könyvet, ha onnan elmenne is, el ne vigye, hanem az utánna valónak hagygya.« Íme ez a legelső rendelkezés magyar református egyházunkban az anyakönyvek felől. Különös, hogy sem a komjátii (1623) sem a Gelei-Katona (1641) kánonok nem szólanak az anyakönyvekről. Talán azért, mert nem látták szükségét, hogy egy már átalánosan fennálló intézményre nézve törvényt hozzanak. Tizenhatodik századi, vagyis 1600-nál régibb anyakönyvünk azonban ma már nincs. Igaz, hogy az 1887-ben kiadott Református Egyetemes Névtár (szerkesztette Tóth Sámuel) 174. lapján az áll, hogy a tokaji egyháznak anyakönyvei 1576-tói fogva megvannak; de ez az adat egészen téves, mert mint tokaji lelkésztársam értesíteni szives volt, egyházának anyakönyvei csak 1714-gyel kezdődnek. Nem resteltem a fáradságot, hogy a fentebb említett Névtárban egyházról-egyházra utána nézzek: hol találhatók még XVII. századbeli (1600 —1700) anyakönyvek. Az eredmény, fájdalom! igen csekély volt. íme itt van: 1. Radnóth. . . 1610 2. Kis-Komárom 1624 3. Veszprém . . 1626 4. Bal.-K.-Szőllős 1633 5. Enying .... 1645 6. Kassa 1651 7. Bana 1660 8. Fogaras . . . 1663 9. Tinnve. . . . 1663 10. Duna-Almás . 1667 11. Mája (Erdély) 1677 12. Halas .... 1678 13. Nagy-Kőrös .1681 14. Györké (Abauj) 1681 15. B.-Keresztúr . 1681 16. Lepsény . . . 1688 17. Tácz 1689 18. Aba 1691 19. Ége (Erdély). 1691 20. Göncz .... 1695 E husz egyház közül kettő nem a Névtár után van felvéve. Egyik a kiskomáromi, mely ma már nem létezik. Anyakönyve azonban megvan Pápán, a dunántuli református egyházkerület levéltárában.* A másik egyház a kassai. Ennek anyakönyvei a Névtár szerint 1764-ben kezdődnek; holott teljes hitelességgel állíthatom, közvetlen szemlélet alapján, hogy 1651-ben. Sőt a kassai egyház olyas valamit mutathat fel, amihez hasonló * Lásd bővebben a Protestáns Szemle 1892. évi folyamának IV. füzetében megjelent értekezésemet a presbyteriumok legelső nyomairól. (411—444. 1.) aligha maradt fenn a XVII. századból, nevezetesen két példányban vezetett anyakönyvet. A kassai egyház egyik (ivrét) keresztelési anyakönyve kezdődik 1651. augusztus 19-én Regéczi András papságában, s megszakítás nélkül folyik 1664. december l-ig. A másik (negyedrét) keresztelési anyakönyv kezdődik 1653. junius 8-án s tart 1662. augusztus 16-ig. Tehát e tiz esztendőről két példányban vannak meg az anyakönyvek. Talán felesleges is mondanom, hogy e korát megelőző lelkiismeretes pontosság is a nagy Czeglédi István érdeme. 1664 után elvesznek az anyakönyvek, csakis egy lap van meg 1688, 1689 és 1690-ről. (Otrokocsi Fóris Ferencz idejéből.) Ismét megvannak az anyakönyvek, és pedig innen már minden megszakítás nélkül, teljesen 1713. március 27-től a keresztelési, 1737. március 18-tól az esketési, 1755. ápril 1-től a temetési anyakönyvek. Sőt 1737-től kezdve fel vannak jegyezve azok nevei is, a kik először éltek az urvacsorával. Csak hogy ez időben még nem létezett a mai konfirmáció és az azt megelőző rendszeres oktatás, mert p. o. épen 1737-ben öt alkalommal járultak uj vendégek az Ur asztalához: böjt első vasárnapján, pünkösdkor, ujkenvéri és ujbori urvacsorakor, s végül karácsonkor. Mindezeknek előrebocsátása után az a kérésem tisztelt lelkésztársaimhoz, hogy vizsgálják át egyházuk régi anyakönyveit s addig is, mig az Egyetemes Névtár (talán 1897-ben) újra megjelennék, igazítsák helyre p. o. e becses lapok hasábjain az 1887. évi Névtárnak az anyakönyvekre vonatkozó hibás adatait, mert hogy hibák bőven fordulnak elő, azt Tokaj és Kassa esetén kivül az is eléggé bizonyítja, hogy a Névtár adatai szerint a nagy tiszántúli kerületben egyetlen egy olyan egyház sincs, mely XVII. századi anyakönyvet tudna felmutatni! Hiszen épen a tiszántúli kerület egy része az, melynek egyházai legkevésbé voltak a vallási üldözéseknek kitéve. S mégis mily csodálatos, hogy maga Debreezen is csak 1703-tól tudja felmutatni anyakönyveit. Lehet, hogy a Debreczenben sokszor pusztító nagy tűzvészek martalékaivá lettek a régibb matrikulák; de az sem lehetetlen, hogy ott lappanganak valahol a város vagy az egyház levéltárában. A kassai egyház hallatlan üldöztetéseket szenvedett; templomát, parochiáját három izben foglalták el, papjait bebörtönözték, elhurcolták, száműzték, páratlan becsű urasztali szentedényeit és térítőit csak ugy tudta megmenteni, hogy Nagy-Bányára, Kővárba és Fogaras várába küldte azokat, s mégis már 1651-ből feltudja mutatni keresztelési anyakönyvét! Vegyük tehát szoros és pontos vizsgálat alá a régi anyakönyveket. Én azt hiszem, hogy tényleg sokkal több egyházunk bir XVII. századbeli anya-