Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-16 / 7. szám

könyvvel, mint ahogy azt az 1887. évi Névtár — a rendelkezésére álló téves adatok alapján — feltünteti. Bizton hiszem, hogy e Lap t. szerkesztője teljes készséggel ád helyet minden, e tárgyban hozzáérkező felvilágosításoknak* Kassa. Révész Kálmán. Az apostoli királyi jogok és a pápa. IV. Lássuk már most, micsoda következményei lehetnek annak a katholikus egyházra nézve, ha Róma megmarad intranzigens álláspontja mellett, s komolyan venné akár a magyar király, akár a magyar állam elleni fenyegetését ? E következmények kizárólag a római egyházat sújtanák, bár be kell vallanom, hogy a legújabb jelenségek, melyek e tanulmány megkezdése és befejezése közti időben felmerültek, azt látszanak mutatni, hogy nálunk a parlament, mint a népakarat kifejezője, még mindig nagyon csekély sulylyal bir s két, egymással szorosan karöltve haladó tényező a legkorszerűbb törekvéseket képes paralizálni: az egyik az udvar túlzott vallásossága, melynek egyik legváltozhatlanabb hagyománya a pápai székkel való barátság és egyetértés, másik a főpapság hatalma, mely egyrészt szintén az udvarban, másrészt a főrendiházban találja leghatalmasabb támaszát. Mindenekelőtt a királyi tetszvény régi, de elévülhetlen fontosságú jogát kell teljes mértékben alkalmazásba venni, mert ez a leghatalmasabb fegyver arra, hogy a pápai szék középkori törekvéseinek itt, a hazában gátat vessünk. S alkalmazni kell régi és uj törvényeinket az esetek súlyosságához képest teljes szigorúságában. Hajdan még fővesztésről is volt szó — erről ma nem beszél senki — ezt a büntetőtörvény rendelkezései is kizárják, ámde Zsigmond említett törvénye, a placetum megsértőire azt mondja, hogy >crimen laesae majestatis incurrunt« s az esetekhez képest az ellenszegülők valóban beleütközhetnek a büntetőtörvény 126. §. 3. pontjába, a királynak az uralkodásban való gátlásába, mert a ki a placetumot megsérti, gátolja az uralkodót magasztos hivatása teljesítésében. Különösen hatásos leend azonban a »privatio beneficiorum« a javadalomtól való megfosztás, oly eljárás esetén, minőt György püspök 1873-ban s legközelebb tanúsított, a büntetőtörvény 171. és 173. §-ában előirt 2—5 évig terjedhető államfogház-büntetéssel kapcsolatban. Azt hiszem, nem felette drága ár, ha a liberális haladás követelményeit s az ország békéjét néhány püspök * Cikkíró t. barátom intencióját nagyon helyeslem. Régi anyakönyveinkben egész halmaza lehet az egyháztörténeti adatoknak. Ezeket kár volna fölhasználatlanul hagyni. Az meg. hogy az anyakönyvek keletkezési évét pontosan közölje egyetemes »Névtár«-unk, szintén figyelemre méltó körülmény. Azt hiszem különben, hogy a téves adatok kiigazítására legjobb mód és alkalom akkor lesz, mikor uj egyetemes névtár fog kiadatni. Szeri;. elmozdításával kell megfizetni. Ők vetették a szelet, arassák a vihart. Persze ezeket a fejtegetéseket a napilapok legújabb jelenségei roppant megcáfolni látszanak. Ő felsége állítólag nemcsak kivetni valót nem talált Schopper cselekményeiben, de a történtek után szinte természetesnek, sőt talán kívánatosnak tartotta. Magyar ember hódoló tisztelettel hajlik meg a koronás király személye előtt, de egyoldalú akaratánál többre kell tartanunk a nemzet többségének akaratát, a szubjektív uralkodói érzelmeknél változhatlanabbnak véljük az alkotmány és a törvények erejét s igy hiszszük, hogyha ma nem, holnap okvetlenül fejét veszi a felvilágosultság, a haladás a pápai uralom, a klerikalizmus lernai kígyóinak. A másik eszköz arra, hogy a magyar állam és társadalom teljesen kibontakozzék azokból a bilincsekből, melyek nyomasztó hatását mindnyájan érezzük, kik hazánkat a lelkiismeret terén is szabadnak akarnák tudni, az alapok s alapítványok, valamint az egyházi vagyon kérdésének végleges rendezése, illetve az 1848: XX. t.-cikk végrehajtása. Ugy szabadelvű, mint ultramontán irók elismerik, hogy az 1848: XX. t.-cikk 3. §-ának ama rendelkezése, mely szerint minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei államilag fedeztessenek, a katholikus, állami eredetű egyházi vagyon bevonását — szekularizációját — involválja. Ez az elv, a negyvennyolcadiki törvényhozás szándékaihoz hiven, okvetlenül megvalósítandó, annál inkább, mert nemcsak a többi felekezetek jogos igényeinek kielégítését teszi lehetővé, hanem az állam és egyház közötti viszony rendezésének nálunk egyedül helyes alapját is képezendi. Ez az eszme is olyannak látszik, mely a már említett s összetartó tényezők hatalma folytán kivihetetlen. De hiszen az egész magyar alkotmány, az egész negyvennyolcadiki s hatvanhetediki átalakulás ezeknek akarata ellenére, vagy legalább is óhajtása nélkül jött létre. A XIX. század és a magyar állam ereje itt is győzni fog. Teljes hatálvlval alkalmazandók az úgynevezett holt kéztől tiltó törvények is. Az aranybulla az 1.498: LV., LXV., az 1647: XVII. és 1715 : XVI. törvénycikkek idevonatkozó rendelkezése, nálunk soha sem volt még eltörölve. A vagyon összehalmozódásának meggátlása a holt kéz kezében politikai s nemzetgazdasági szükség; különben is a római katholikus egyház nálunk már most is tűigazdag s igy tulhatalmas, elannyira, hogy ha ezek a holt kéztől tiltó törvények nem volnának, akkor meg kellene azokat alkotni. Az ily szabályzatokat csakis a liberalizmus mezébe öltözött ultramontánság, vagy az államélet legelemibb követelményeivel sem számoló, hiu légvárakat építő radikalizmus támadhatja. Különben is az 1715: XVI. t.-cikk oly hatalmas korrektívumot állít föl e tekintetben, melyben a katholikus egyház is megnyugodhatik, ingatlan javakat királyi jóváhagyás mellett szerezhet. Ez a királyi jóváhagyás többször be fog következni, mint nem. Érvény szerzendő azon törvényeinknek is, melyek .a . szerzetes rendekre vonatkoznak. A szerzetesek egészben véve improduktív osztályát képezik a társadalomnak