Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-22 / 55. szám

i

T A P r 7 A A JV v^ ^ -TV. m ^CiJ.^' Karácsonykor. ílok csillag jár az égen, "De egy sem ég oly szépen, Mint Betlehem csillagja, Mely a békét, boldogságot mutatja. Hogyha utam homályos, Tövises, akadályos: Én Uram, téged hivlak S eligazít, megvigasztal e csillag. Ha rám borul a bánat, Köny ellepi orcámat: A lelkem földeríted Én csillagom s reménységgel behinted. Ott is, hol ők pihennek, Kedvesei szivemnek: Ott is te gyűjtsz világot, Te sírgyőző, te biztató, te áldott! Égi hitem, fölséges Oh csak vezess, kísérgess, Rövid napom hunytáig, Örök fényű, szebb tavaszom nyiltáig! Sántha Károly. A református egyház híveinek szaporodása. Mutatvány a »Prot. Uj Képes Naptár* 1893-iki évfolyamából. Nincs Európának egyetlen állama, melyben a népesség hitfelekezeti tekintetben annyira vegyes volna, mint Magyarországon. Van öt-hat felekezetünk, mely úgy abszolút, mint viszonylagos számánál fogva nem csekély súlylyal esik a népességi mérlegbe; de viszont egy sincs, mely a magyar anyaországban abszolút többséget képezne s még az egész magyar birodalom népességében is, hová a túlnyomólag katholikus Horvát-Szlavonország népessége is tartozik, a római katholikus egyház hivei csak az utóbbi évtized alatt emelkedtek abszolút többségre. A felekezeti széttagoltság magában véve nem baj, sőt lehet egy országra nézve előny is, ha kulturális, humanistikus és erkölcsi tekintetben jótékony verseny fejlődik ki a különböző felekezetek közt, de egyek a hazaszeretetben s a haza, a nemzet érdekét mindenek fölé helyezik. Ahol a nemzeti érzés erősen ki van fejlődve, ott szó sem lehet vallásos viszályról, mert éreznie kell minden igaz hazafinak, hogy a felekezeti béke és egyetértés megzavarása bűn a nemzetiség szent ügye ellen. A béke, egyetértés nálunk is meglehetősen megvan, bár olykor vannak jelek, melyek arra mutatnak, hogy a felekezet iesség viszálkodó szelleme, mint az elfojtott eleven szén, kész minden szélfuvásra fellobbani s csak a hűk és igazak gondosságának sikerül hamu alá takarni azt a tüzet, mely államunk épületét mi könnyen lángba boríthatná. A vallásos béke egyik legfőbb garanciája azonban az erők egyensúlya. Mint a sokat emlegetett európai egyensúly, oly fontos nálunk, hogy a különböző hitfelekezetek számban és súlyban megtartsák azt a pozíciót, melyet a vallásos viszályok lehiggadása- s a felekezetek egyenjogúsításakor elfoglaltak. A gyöngeség akaratlanul is túkapást idéz elő a másik részről: »Mert mikor az ijjnak enged egyik szarva, Félrerúg a másik, noha nem akarja* mondja Arany János. A felekezetek súlyát hiveik egyéni értéke és súlya adja meg. Ezt számokba foglalni alig tehet s megközelítőleg is csak nagyon sok körülmény gondos mérlegelése után lehet megállapítani; ellenben a hitfelekezetek lélekszámát, mely erejüknek szintén egyik mértéke, a tiz évenkint ismétlődő népszámlálások egészen pontosan kiderítik. Az első népszámlálást, mely a népesség hitfelekezeti megoszlását is számba vette, még az abszolút kormány hajtotta végre 1850-ben, a legutóbbi pedig 1890. december 31-ről szól s így négy évtizeden keresztül kísérhetjük nyomról-nyomra a felekezetek, vagy kitűzött célunkhoz hiven, a református egyház fejlődését. A reformátusok száma az egész Magyar birodalomban a különböző népszámlálások alkalmával következőleg állapíttatott meg: 1850-ben 1,784.705 1857-ben 1,828.043 1869-ben 2,024.332 1880-ban 2.031.803 1890-ben 2,225.126 Négy évtized alatt tehát a reformátusok 440 ezer lélekkel vagyis 24'67%-kal szaporodtak. Ez még hazai viszonyaink közt is kevés; mert igaz, hogy vannak hit-