Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-15 / 54. szám

A beregi egyházmegyéből. A beregi ev. ref. egyházmegyéből az egyházi élet iránti érdeklődés és buzgóság ritka szép s épen azért lelkesültséget keltő példáját, szívem és lelkem egész örömé­vel sietek nyilvánosságra hozni. Az esemény lefolyását rövid vázlatban következőleg Írhatom le. A vármegye székhelyén, Beregszászban, mindjárt a hitujjítás hazánkba hozatalakor alakult evangéliom szerint reformált egyházunk lelkipásztori állomása — egy bizo­nyos időtől, t. i. az ellenreformációtól fogva — oly csekély jövedelemmel volt ellátva, hogy az, főleg az újabb kor túlcsigázott kívánalmait tekintve, mind magára a vezér­szerepre hivatott egyházra, mind az ezen egyházat repre­zentáló lelkész tekintélyére — hogy többet ne mondjak — feszélyerő volt. Átlátták és érezték ezt már régóta, a hit­felekezetünk erkölcsi méltóságát és a társadalmi életre gyakorolni kellő befolyását szivükön viselő értelmes és önbecsérzettel biró egyháztagok s e bajon segítendők, már a múltban is tettek kísérletet, mely alkalommal azonban, a meglevő tanítói állások díjazásának felemelése és újak­nak szervezése, a jó szándékot és áldozatkészséget oly szük korlátok közé szorítsák, hogy a lelkészhivatal java­dalmát még csak aránylagos mértékben sem lehetett emelni, sőt miután az anyagi körülmények a folytonos építkezés és vásárlás következtében még szigorúabban alakultak s az egyháznak nagy feladatokat kelletvén megoldania, súlyos tervekkel küzdött, a papi jövedelem javítását illető mozgalom kényszerszunnyadásba merült, ámde most, épen ez időszerint, annál pihentebb erővel s tettre kész erővel és tettre készebb elhatározással kelt életre több mint husz éves álmából, a jó és nemes szándék immár tényként áll előttünk, amiről is én, mint a ki esperesi megbízásból voltam szerencsés, az ezen ügyben határo­zatot hozott egyháztanácsban folyó november hó 27-én az elnöki tisztet teljesíteni, élő bizonyságot tenni szintén büszkének érzem magamat. Nemesen büszke vagyok a beregszászi ev. ref. egyház­tanács ezen ügynél tanúsított példányszerü viselkedésére, mely főleg abban érte el tetőpontját, hogy a helyesen és alaposan megokolt indítványt, mely szerint a beregszászi ev. ref. lelkészi javadalmazás, most már ezúttal, az egyház pénztárából évenként fizetendő 300, azaz háromszáz forint készpénzzel legyen felemelve, a közel jövőben pedig még nagyobb mérvű fizetésjavítás irányoztassék elő, a 21 jelen­levő presbyter közül 1, mond egy ellenében 20-an tették magukévá, még pedig a képzelhető egyértelműséggel és lángoló ügybuzgalommal. Ámde még sem annyira meglepő ez a rendkívüli készség és összhangzó elhatározás, ha megemlítem, hogy a különben intelligens és kétségen kívül egyháza iránt minden áldozatrakész presbyterium derék tagjai között Lónyay Sándor főispán úr ő méltósága helyt foglal, a most előadott örvendetes s minden igaz protestáns kebelt szo­katlan ihletéssel érintő eseménynél vezér és döntő fellé­pésével szolgálta hitfelekezetünk ügyét. Bereg-Som, 1892. Sütő Kálmán, beregsomi ev. ref. lelkipásztor. KÜLFÖLD. Az »Apostolieum« legújabb vitája Német­országban. Lapunk, mióta csak ismerem és igaz ügyét szolgá­lom, a külföldi, főleg németországi prot. egyházi és irodalmi mozgalmakat is éber figyelemmel kiséri és azokról havon­ként a maga olvasóit tudósítja. Lehetetlen tehát ez alka­lommal is hallgatással mellőznünk azt a mozgalmat, mely »Schrempf és Harnack eseté«-ből kifolyólag az Ápostolicum­hoz fűződik, és oly vita-irodalmat teremtett, mely már hónapok óta lázas izgatottságban tartja Németország műveltebb theologiai és egyházi köreit. A kérdéses mozga­lom Beyschlag »Deutsch. Ev. Blátter« legújabb füzete nyomán a következőkben áll: I. »Schrempf esete* — mint a németországi sajtó röviden idézi — az, hogy nevezett lenzendorf-würtembergi fiatal falusi lelkész, mint a modern kritikai theologia erősen iskolázott hive, gyülekezete előtt még a mult évben kijelen­tette, hogy ő csak a synoptikus evangéliomot prédikálhatja, de egyúttal — miután ellene egyházkormánya kifogást nem emelt — arra kötelezte magát, hogy egyházi beszédei­ben és vallásos tanításában az íráshoz ragaszkodik s az ág. hitvallásban foglalt evang. tanfogalomtól el nem tér. A kereszteléseknél használt Apostolicumhoz való viszonya azonban hovatovább tarthatatlanná válván, önként dis­penzálja magát alóla s a keresztségnél csak úgy kérdez: akarjátok-e, hogy e gyermek Urunk, a Jézus Krisztus nevére megkereszteltessék s a benne való hitben keresz­tyén módon neveltessék? Egyúttal tudomására hozza ezt dékánjának azzal a kijelentéssel, hogy a jövőben is így fog eljárni. A kérdés a generálsuperintendens, majd pedig a consistorium elé kerül, és Schrempf utóbbi elé adott beadványában személyes vallásos meggyőződését kifejtvén, újból is kijelenti, hogy az Apostoli hitvallást nem fogja keresztelési symbolumnak használni, és kéri a consistoriu­mot, hogy neki a württembergi egyházban erkölcsileg kifogás alá nem eső működési kör biztosítassék. Még mielőtt azonban a hatóság határozott volna, egy másik keresztelést szomszédja által végeztet el, s miután emiatt gyülekezete fölháborodott, a legközelebbi vasárnapi prédi­kációban tárja föl egészen nyíltan az apostoli hitvallás­hoz való kritikai állását. Itt gyülekezete borzalommal értesül arról, hogy papja nem hiszi Krisztusnak a szent lélektől való fogantatását, látható mennybemenetelét, a testi föltámadást stb., és elöljárói által a consistoriumnak bejelenti, hogy ilyen pap nem méltó arra, hogy a szószékre lépjen és többé nem is kivánja. Erre a consistorium a falusi papot állásától fölfüggesztette, de e határozat ellen inté­zett beadványában fölhívja a lelkész a maga hatóságát, hogy a theologia és a hitvallás közötti viszonynak jelen nehézsége elodáztassék s a gyülekezet a maga hite felől felvilágosítassék, sőt e kérelme megvitatás céljából a

Next

/
Thumbnails
Contents