Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-01 / 52. szám

hatásköréről és eljárásáról szóló törvények, végül az egyházi törvénykezés szervezetére vonatkozók, melyek aztán ismételten és utoljára csekély styláris revisiók után megállapíttattak. Az összehasonlítás megtörténte után a zsinat elismerését és köszönetét fejezte ki Tóth Sámuel jegyzőnek, a terjedelmes és jól összeállított szövegért. Végül kimondatott, hogy a következő ülés 28-dikán tartatik, napirendre ki lett tűzve a zsinat iskolaügyi bizottságának javaslata. IRODALOM. Egy kis apologia. Meglepetéssel olvastam, hogy a Keresztény Magvető legutóbbi (szeptember és októberi) számában Kanyaró Ferencz ur, az »Unitáriusok Magyarországon« című mü famosus szerzője, velem is foglalkozik. Uram Isten! hogy kerültem én az ő epébe mártott tolla alá!? Hát bizony csak úgy, mint ahogy Pilátus bejutott a credóba, s mint ahogy azoknál szokott történni, akik mérgökben szeretnék az egész világot felforgatni, ezért még a kákán is csomót keresnek Egészen a farkas és bárány meséje ez. Cikkének címe: Unitárius történetírás és kálvinorthodoxia, s felelni akarna benne bírálóinak. Válaszának gyöngeségét azzal igyekezik palástolni, hogy a legnagyobb garral neki megy másoknak is, épúgy, mint egynémely kancsal szónok, aki akkor lármázik legjobban, mikor gondolatainak szegénységét akarja eltakarni. Ez a jó ur, aki azt hiszi magáról, hogy ő találta fel a történetírást, azt irja az én »Károlyi Gáspár élet-és jellemrajza* című szerény művecskémről. hogy az a hazai prot. tudományosság előtt nagy érdemeket szerzett, holott jobb lett volna tisztító tűzre vettetve örök feledésnek átadni. Személyemről pedig, mint aki — szerinte — az engem evangeliomi szabad szellemben felnevelő sárospataki iránynyal merőben szakítva az uralkodó debreczeni tónushoz esetlenül csatlakozom, a tőle megszokott ékes kifakadással ad hangot magas véleményének. Ám ezzel mitsem törődöm. De a művecskémből »a tanulni vágyakozó goromba (sic!) fiatalság használatára« összekötözött > díszes virágbokrétát« illetőleg utalok mindenkit, akinek fogékonysága van az objectiv előadás iránt, a történelmi tényekre és igazságokra és kérdezek minden józanul itélő olvasót, hogy a Kanyaró ur által művecskémből idézett részek, kilenc tizedének még a maguk összefüggéstelen és tetszés szerint kikapott formájukban is, ugyan micsoda közük van a pertractált Kálvin-orthodoxiához ? Nemde azt kell hinnünk, hogy Kanyaró ur a kálvinisták közül mindenkivel minden áron kötekedni akar? Én nem követem őt erre a térre. Csak kanyarogjon Kanyaró ur továbbra is azon az ösvényen, melyet páratlan elfogultsággal és tendenciával, nemkülönben példátlan önhittséggel és szenvedélyességgel tör magának. Mi, kálvinisták nem fogjuk megirigyelni »az élni kivánó és tévhitnemterjesztö (!?) egyetlen magyar felekezet«-nek (így nevezi Kanyaró ur az unitárizmust) az ő nevéhez fűződő dicsőségét. Aki olyan badarságot is megreszkiroz, miszerint Kálvin azért hozta be a praedestinátiót (avagy ő hozta-e be?), hogy a szabad vélekedést még csirájában elfojtsa, az — Révész K. szerint — csakugyan nem várhatja, hogy komolyan számba vegyék. Ignotos fallit, sed notis est derisui. Nem tehetem azonban, hogy föl ne világosítsam Kanyaró urat azon kapcsolatból folyólag, melylyel művecskémet Sárospatakkal összefűzte. Hát tudja meg, hogy azt annak idején a sárospataki theol. tanári kar bírálta, sok kifogása volt ellene, (de nem is lép az fel az absolut tökély glóriájában, mint Kanyaró ur művei,) hanem arról egy árva szót sem tett, hogy az ellenkeznék az evangéliomi szabad szellemmel. Rimaszombat, 1892. november 13-án. S. Szabó József, főgimn. tanár. * ** A »Kalászok« szerkesztőihez több lelkésztársunk részéről az a felhívás intéztetett, hogy a mindennapi kenyérhez is gyüjtenénk kalászokat. Minthogy mi a közérdeket kívánjuk szolgálni és a létező szükséget pótolni, e felhívásnak engedve, a következő füzet nagy részét oly alkalmi beszédekkel és prédikációkkal kívánjuk betölteni, melyek közvasárnap is elmondhatók, p. o. téli-, farsangi-, tavaszi- bűnbánati prédikációk. Tisztelettel felkérjük munkatársainkat, hogy a következő füzet számára ily tartalmú, de jeles prédikációkat küldeni szíveskedjenek. — A szerkesztők. ** Emléklapok az 1859 —1867-es osztálytársak sárospataki találkozójáról. Összeállította Radácsi György sárospataki theol. tanár. Különlenyomat a »Sárospataki Lapokéból. Sárospatak, 1892. — Vonzólag, érzést és érdeklődést keltőleg készített eleven rajza annak a kellemes találkozónak, melyet a sárospataki főgimn. 1859 —1867-ig volt növendékei a f. évi szeptember hó végén rendeztek. A kedélyes összejövetel egyes mozzanatainak leírása mellett közölve vannak benne kivonatilag az üdvözlő beszédek, Ruszkay Gyulának az istenitiszteleten tartott lendületes beszéde, Radácsi Györgynek a főiskolai imateremben tartott hálaimája, Kovács Zsigmondnak alkalmi költeménye. A találkozásban részt vett 4 5 tanulótársnak kedves emlék, bármely érdeklődőnek kellemes olvasmány. ** Egyházi beszédek. Három külön füzetkében egymásután három egyházi beszédet kaptunk. >Jézus Krisztus, a mi gyámintézetünknek fundamentuma,* a magyar e. e. e. gyámintézet nyíregyházai közgyűlésén elmondta Laukó Károly kecskeméti lelkész. Magas röptű, hitteljes és hiterősítő szép alkalmi beszéd. — Gyászbeszéd Irányi Dániel felett, Nyíregyházán tartotta Farbaky József hegyaljai főesperes. Nagy szónoki erővel irott, a puritán államférfiúi gyönyörűen jellemző kitűnő beszéd, méltó társa szerzőnek Tálván, a Kossuth-templom felszentelésekor tartott szónoklatának. — Mózes a Nébó tetején, imádság és búcsúbeszéd néhai Miklóssy Mózes gyászünnepélye alkalmával, elmondta Könyves Tóth Kálmán. Lendületes, érzésteljes, szépen irott imádság, mely fölemel és megvigasztal; a beszéd pedig kitünőleg jellemzi debreczeni főiskolánknak e nem rég elhunyt nagylelkű jóltevőjét. ** Magyar irók élete és munkái, a magyar tudományos akadémia megbízásából irta Szinnyei József\ a m. n. muzeumi hirlap-könyvtár őre. II. k. 7. füzet. Dogossy—Dugovics irók életrajzi adatait közli. Kimerítő könyvészeti és életrajzi adatok képezik a derék füzetes