Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-01 / 52. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa-utca 23. szánt, hová a kéziratok cimzendök. líiadti-liivalal : Hornyánszky/ Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetesi dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt őO kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedéséhen (Akadémia bérháza). Egyes szám ára 20 kr. A zászló. VI. E lobogó alatt eddig megjelent fejtegetéseimben, ugy hiszem, igyekeztem eléggé előtérbe állítani azt az igazságot, hogy a belmissziói munka a hitébresztés és a humanizmus szent érdekeit együtt köteles felkarolni s tényleg együtt is szolgálja. Nem más ez, mint a keresztyén socializmus gyakorlati megvalósítása, mely míg egyrészről a lelket törekszik megenyhíteni s az ige hatalmával arra a hősiességre birni, hogy sorsát önmegadással viselje: addig másrészről nem éri be az üres tanácscsal, a puszta prédikálással, hanem valóban könnyít is az élettel való harcban elfáradt, elkeseredett s emiatt a kételkedés, sőt a hitetlenség örvényei fölé jutott embertársa sorsán s cselekedetek által érezteti vele a keresztyén közösséget és testvériséget. Önként következik a belmissziónak ilyen természetéből, hogy az nem csupán a lelkiekre, hanem részben a testiekre is gondot visel; természetesen azzal a célzattal, hogy ez utóbbi által is amaz elsőnek szolgáljon. Ez magyarázza meg, hogy az alábbiakban olyan teendőket is megemlítek, amiket talán némelyek nem is véltek szorosan idetartozónak. Ez a humanizmus követeli mindenekelőtt, hogy a lelkészeknek annyiszor felpanaszolt nyomorúságos helyzetén törekedjünk, míg nem késő, segíteni. Szegényen is végezheti az ember kötelességeit, ha buzgó lélek lakozik benne, ezt állítottam egy korábbi cikkemben és állítom most is, de nem szabad elfelejteni, hogy nincs minden embernek lelki ereje — még ha pap is — ellene állani annak a kísértőnek, mely a modern társadalomban szájtátva jár, mint az ordító oroszlány, keresvén, hogy kit nyeljen el. Értem a könnyelmű, vagy kényszerült adósságcsinálást, melynek járma alatt temérdeken nyögnek lelkésztársaink közül is. A másik kisértő az állami hivatalok magasabb díjazása (sokszor véghetetlenül alacsonyabb kvalifikáció mellett), ötödéves pótléka és tisztességes nyugdíja, hivatalból, kidőlés esetén. A harmadik kisértő a megszégyeníttetéstől, a betevő falatnak a nép által való felpanaszlásától való félelem, melynek annál inkább ki van téve a lelkész, mennél szegényebb s mennél kisebb az eklézsiája, mert annál inkább nyögnek hívei az egyházi terhek elhordozhatatlan súlya alatt. Szász Károly maga is aggodalommal mutat rá legutóbbi püspöki jelentésében az egyházi terhek nagyságára, azoknak igazságtalan megosztására s az ebből származó s még származható veszedelmekre. Valóban ide már nem elegendő az Apponyi hires socialis olajcseppje, mert az egyházi teherviselés szekerét, az énekkel szólván, bőzsirral kellene kenegetni, akarom mondani: ékesíteni, ha nem akarjuk, hogy tovább is olyan éktelenül nyikorogjon. Valaha patronusaink voltak, most már nincsenek. Csak a pápistáknak vannak. Birtokos uraink maguk is görnyedeznek az állami terhek alatt, amit régente nem ösmertek. Nem csoda, ha hajdanta gavalléroskodtak az anyaszentegyházzal, pappal és mesterrel szemben s még kisebb * csoda, ha most húzódoznak a bir tokárán ylagus egyházi adózástól. Aztán ha csak az eddigi szükségeink volnának meg, de mint mondám, ujak is keletkeznek. Teljes lehetetlenség a papi fizetéseknek sokáig így maradniok. Az a 800 frt minimum olyan szerény és igazságos követelés, hogy az ellen senkinek még csak szava sem lehet. De hát miből ? Mikor az eddigi terheket sem bírjuk viselni. Nem is akarok uj terhet, sőt inkább programmomhoz híven teherkönnyebbítést, adóleszállítást. Különben eltemetnek bennünket, mielőtt meghalnánk. S hogy nyomorultul el ne veszszünk, hogy a bekövetkezhető teljes vallásszabadság szét ne ziláljon bennünket, fogadjuk meg azt a régi intést, azt a cseppet sem uj bölcseséget: »Segíts magadon !« és ne várd a sült galambot. Egy kicsit többet cselekedjél és kevesebbet panaszkodjál. Segítsünk a népen is, magunkon is, az eklézsiánkon is. A nép számára gondoljunk ki uj jövedelmi forrásokat s vagyona gyarapítására ismertessük meg az okszerűbb gazdálkodás elveivel, törvényeivel. Minisztériumnál, gazdasági egyesületeknél járjunk közbe, ha csak folyamodásokkal is, hogy figyelmöket lakóhelyünk szükségeire, vagy jelesebb termékeire fordítsuk s ez utóbbiaknak nagyobb kelendőséget, a szükségeknek jóakaratú orvoslást biztosítsunk. Községemben így teszünk a gyümölcstenyésztéssel, amely kezdi a magas minisztérium érdeklődését és 103