Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-17 / 50. szám

adják be jelentésüket, aki aztán ennek alapján készíti előterjesztését az egyházmegyéhez. Az iskolalátogatók az egyházmegyei tanügyi bizottságnak tagjai. 43. §. Az egyházmegyei biróság határoz a tanítók és iskolaszék, vagy presbyterium közt felmerülő vitás ügyekben és elsőfokulag itél a tanítók fegyelmi ügyeiben. 44. §. Az esperes évenként legalább egyszer, (egyházlátogatás alkalmával) minden népiskolát, óvodát megvizsgál, vagy megvizsgáltat; — a tapasztalt hiányokról, amennyire szükséges, az egyházmegyei közgyűlésre jelentést tesz. Halasztást nem tűrő esetekben a tanítónak hivatalától felfüggesztését elrendelheti s helyének ideiglenes betöltéséről intézkedik, mely intézkedésről az egyházmegyének utólagos jelentést tesz. 45. §. Az egyházmegyei közgyűlés feladatának betöltésében segédkezik az általa választott tanügyi bizottság, mint szakértő véleményező testület. 46. §. Az egyházkerület közgyűlésén, az állam és egyház iskolai törvényeinek keretében, a népiskolai oktatás rendezésére és fejlesztésére szabályrendeleteket alkot. Ily szabályrendelettel állapítja meg az óvodákban és népiskolákban a rendtartást, fegyelmi eljárást, az igazgatótanító, osztálytanító és a többi tanítók hivatali viszonyát, s a népiskolai tantervet. Továbbá intézkedik a tankönyvek és taneszközök megvizsgálása iránt. Határoz az egyházmegyékről iskolai ügyekben hozzá felterjesztett vagy felebbezett ügyekben. A törvények végrehajtására és a népnevelés emelésére szükséges határozatokat hoz. Az egyházkerületi közgyűlés egy tanügyi bizottságot is választ, melynek egyik, esetleg különálló osztálya a népiskolai bizottság. — E bizottság munkakörét az egyházkerület határozza meg. TÁRCZ A. Reformáció ünnepén. II. És így jutok én az evangéliumhoz. Mert meg vagyok győződve, hogy mind eme kincseket, mindezt a roppant erkölcsi, társadalmi és nemzeti erőt nem Luther, nem Zwingli, nem Kálvin adta a protestantizmusnak, se nem maga adta magának, hanem az evangélium, Istennek emez ereje minden hivők üdvösségére. És mikor nagynak, örökéletűnek szeretném látni egyházamat, eszembe jut a nagy államférfiú szava: »nagygyá kell tenni nemzetünket: de nem erőszakos annexiók, nem nagy követelések, hanem belterjes működés által«. (Gróf Andrássy Gy.) Arany szavak, a protestantizmusra alkalmazva is Mert ha valamit a nagy világon: a protestantizmust bizonyosan nem annexiók, nem nagy követelések, de belterjes működés teheti nagygyá. S e belterjes működés nem lehet más, mint az evangéliom terjesztése. Mert a protestantizmusnak csak egy igazi célja van, hogy az ige által a hitnek igaz erejét beplántálja a szivekbe. Ha e célnak megfelel, örök élet vár reá; s ha e célról megfeledkezik, nem lesz többé szövétneke az emberiségnek, de visszaesik a sötétségbe és azt szolgálja. A protestántizmust az evangéliom tette nagygyá; evangélium nélkül hiába erőlködik, hiába küzd. Ha a katholicizmus elfelejtette, a protestantizmusnak száz fülekkel kell figyelni Jézus szavára: Ti vagytok e földnek savai, s emlékezetébe százszorosan kell bevésnie: hogy ha a só megizetlenül, nem jó azután semmire, hanem hogy kivettessék és megtapodtassék mindenektől (Mát. V. 13.). Hogy az első keresztyének, az első keresztyén prédikátorok Jézusnak eme szavait hogy fogták fel s hogy értelmezték: mutatóul s figyelmeztetőül álljanak itt Macariusnak, az első keresztyének egyik jeles prédikátorának szavai: Mivelhogy az apostolok földnek sava valának, ők minden hivő lelket megsóztak és fűszerszámoztak a Szentléleknek savával, mert az Ur mondá nékiek: Ti vagytok e földnek savai, nevezi azért az embereknek Lelkeket földnek. Mert a Léleknek mennyei savát az emberekkel közlötték, ki által ők megfűszerszámoztattak és sok bűztől megszabadíttattak és rothadatlanokká tétettek. Mert valamint a hus só nélkül megvész és büzhödik, ugy hogy mindenek utálják azt és férgek teremnek benne, kik benne fészkelődnek és megemésztik azt. De ha sóval meghintik: kivesznek a férgek és a bűztől megmenekedik (mert a só megöli a férgeket és elűzi a rossz illatot) szintén ugy, ha a Lélek a Szentlélek által meg nem fűszerszámoztatik és a mennyei sóban nem részesül, azaz az Isten igéjében: tehát megbűzhödik és rakva lészen a gondolatok bűzével ugy, hogy az Isten az ő orcáját az oly rossz illattól elfordítja, melyek az oly Lélekben lakoznak. Mert az ártalmas és gonosz férgek — melyek a gonosz Lelkek — és a sötétségnek hatalmassága vagyon ő bennek, ott úsznak, másznak, fészkelődnek, rágják és vesztik őket. Ha pedig Istenhez folyamodik, és magát ő rá bizza, és ő tőle az életnek savát kéri, tudniillik a jó és kegyes Lelket: tehát oda járul és megöli a mennyei só a kegyetlen férgeket, elűzi a rossz illatot és megtisztítja őket az ő hatalmának ereje által. Ekképen ezen só által meggyógyul és a romlottságtól megszabadul; ellenben a mennyei Urnák szolgálatjára rendeltetik. Minekokáért is Urunk a törvényben e példával élt, és minden áldozatot megsózni parancsolt. Eddig Macarius. Szorulnak-e e szavak magyarázatra? Nem világos-e minden szavából, hogy valaki a prédikátorok közül így nem munkálkodik, az megizetlenült só, az Istentől kivettetik, a világtól és ördögtől eltapadtatik. Nézzünk csak szét körültünk, szálljunk csak egy kevéssé magunkba: nem látjuk-e Isten figyelmeztető ujját, a világ s az ördög eltapodásának kísérleteit nem látjuk-e? Só, mennyei só; ige, Isten igéje kell a lelkeknek; ez után vágyódik, sóhajtozik a föld; ha nem tudja vagy nem akarja is kimondani a világ: ez hiányzik háztartásából, a mennyei só; ezért beteg, ezért nincs se esze, se szíve, se akarata az igazi helyén. S e sót a protestántizmusnak kell a világ háztartásába bejuttatni s a föld sebeire oda kötni. S valamint 375 évvel ezelőtt a reformátorok megsózták a lelkeket a mennyei sóval, beplántálták a szivekbe Isten igéjét s lett virulás, lett boldogság, lett élet, lett haladás, lett feltámadás nyomdokaikon: most is azonképen kell cselekednünk s most is lesz élet, most is lesz dicsőség, most is lesz erő, mert az evangélium ugyanaz ma, aki tegnap volt és mindörökké ugyanaz lesz: Istennek ereje minden hivők üdvösségére. De az idők sokat változtak, s a sátán a múlton okulva, még nagyobb erővel, még nagyobb csellel kezd kisérteni. Akkor sem volt elég az ige puszta hirdetése, prédikálása. A reformátorok, miként Krisztus, s mint az apostolok, szerte jártak, iskolákat alapítottak, szigorű egyházfegyelmet gyakoroltak s vigyázással és imádsággal intették hallgatóikat, hogy teljes szívvel eltávoznának a hamisságtól, valakik nevezik a Krisztus nevét. Nem a saját hasznuk kedvelése, nem a kényelmes élet teremtett nyomukban uj világot s hagyatták ott híveikkel apáik hitét. Sok áldozat, még több verejtékes munka eredménye volt az, sok odaadás, sok lemondás láttatta meg müködésök gyümölcsét. Ők nemcsak szóval,