Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-17 / 50. szám

de tettekben is követték Pál apostolt, ki nem vonogatta magát, a mi hiveinek hasznokra való volt, hogy azokat nekik ne hirdetné és hogy ne tanítaná őket közönséges helyen és házanként (Csel. XX. 20. 21.), sőt inkább mind a zsidóknak, mind a görögöknek hirdette az Istenben való megtérést és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitet. Ők nagyon is szívökre vették az apostol intését az efezusbeliekhez : vigyázzatok, megemlékezvén, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem inteni benneteket (Csel. XX. 31.) Ők vigyáztak hűséggel. Éjjeli és nappali könyhullatásaikból sarjadt az a fa, melynek protestántizmus a neve; sok éjjeli és nappali könyhullatások tették nagygyá; s ha lombjait ritkulni, ha lombjait sárgulni látjuk: mindez onnan van, hogy a könyhullatások ritkán hullnak és hogy éjjel és nappal nem sokat vigyáznak reá. Nem elég hát a puszta beszéd. Egy prédikációban, melyet száz meg száz ember hallgat egyszerre, meglehet, hogy hozzá szólunk egy-két ember szivéhez, megtaláljuk egy-két ember szive világát: de hát a többi hol vagyon ? Avagy nem arra hivattattunk-e el, hogy mindenek megtérjenek s örök életet nyerjenek? Mert Jézus, a mennyei vizitátor, tőlünk, az ő sáfáraitól nemcsak azt kérdi, hogy az Ő nevében jövendöltünk és tanítottunk-e, és ezt vagy amazt nem cselekedtük-e az anyaszentegyházban, hanem kiváltképen azt, hogy mint mutattuk magunkat igaz evangélikus tanítóknak lenni? (2. Tim. IV. 5.) Az erőtlent megerősítettük-e, a beteget meggyógyító1

,tuk-e, a megtöröttet bekötözgettük-e, az elesettet visszahoztuk-e, és az elveszettet megkerestük-e, avagy talán keményen és kegyetlenül uralkodnak ő rajtok? (Ezek. XXXIV 4.) Avagy nem megáll-e mindörökre, a mit ígért az Ur a hamis és hivtelen pásztoroknak: Ime én megyek azokra a pásztorokra és megkívánom az én juhaimat az ő kezekből, és elhagyatom velek, hogy az én juhaimat ne legeltessék, és nem legeltetik többé a pásztorok ő magukat, és kiragadom az én juhaimat az ő szájokból és nem lésznek nekik ételül ? (Ezek. XXXIV. 10.) Nemcsak a prédikálás a mi tisztünk, hanem miképen a pásztor megkeresi az ő nyáját, a mely napon az ő eloszlott juhai között vagyon: igy kell megkeresni nekünk is a mi juhainkat és kiszabadítani őket minden helyekről, a hová elszéledtek volt a ködnek és homálynak napján. (Ezek. XXXIV. 12.) És e tisztünk teljesítésében nem szabad se a hűs és vér tanácsaira hallgatnunk, mely ellen van az Ur Lelkének, se akadályoktól s körülményektől visszariadnunk, sőt azzal a szent elhatározással kell hozzá fognunk feladatunkhoz, melylyel a jó pásztor közelít az ő juhai felé, hogy a jó füvön legeltetem őket és az Izráel magas hegyein lészen az ő aklok, ott feküsznek a jó akolban és szép kövér füvei legeltetnek az Izráel hegyein. Az elveszettet megkeresem, és az eltévelyedettet visszahozom és a megsérültet békötözöm és a betegest megerősítem és legeltetem őket Ítéletben. (Ezek. XXXIV. 12—16.) Ne emlegessünk se szenvedést, se gyűlölséget, se üldöztetést. Avagy ha ilyenekkel mentegetődzünk, hogy üldöztettünk, gyűlölséget szenvedtünk és kifáradtunk: nem igazít-e el bennünket az Ur, mint gonosz szolgákat s nem mondja-e szemünkbe, hogy hiszen az előre megjövendőltetett nektek, mért nem maradtatok hivek mind halálig? (Ján. XV. 19. 20. Jel. II. 10.) Sokkal inkább higyjünk az apostol szavára, hogyha felserkenünk álmainkból és feltámadunk a halálból, csakugyan megvilágosodik nekünk a Krisztus! Sohase felejtsük el, hogy működésűnknek ezer ága van: hűségünktől, vigyázásunktól, imádságunktól függ a siker. Nazianzi Gergely oly szépen mondja, hogy nem egyéb állapot vagyon a férfiakkal és az asszonyi állatokkal; az öregekkel és az ifjakkal; gazdagokkal és szegényekkel; szomorúakkal és vigadozókkal; egészségesekkel és egészségtelenekkel ; főrendü urakkal és a jobbágyokkal; tudósok és tudatlanokkal; bátrakkal és bátortalanokkal; szelídekkel és haragosokkal; gondos és gondatlanokkal. Nagy különbözés vagyon a polgári és paraszti rendtartás, együgyü és ravasz között; azok között, akik mindenkor csendes életet éltek és akik szüntelen foglalatoskodtak; azok között, akik sok keresztviselés és nyomorúság alá vettettek és a kik soha semmi nyomorúságot nem szenvedtenek. Efféle emberek az ő elméjek indulatja és kívánsága szerint sokkal inkább különbözhetnek egymástól, hogy sem külső ábrázatjok, és az éltető állatoknak egyesülése szerint, melyekből alkottattunk mi emberek. És azért igen nehéz munka annyi sok különb-különb elméket igazgatni. Némelyek viselik magokat a prédikátorok tanítása, némelyek azoknak példázások szerint. Némelyek ösztönt várnak; némelyek pedig nem. Némelyeknek mindegy akár dicsértessenek, akár feddettessenek, ha csak annak idejében és képessen lészen. Mert ha igaz és kivánt idejében nem esik, nem egyéb, hanem kár következik. Némelyek akarják, hogy szépen és atyafiságosan megintessenek; némelyek pedig keményen megdorgáltassanak. És megint vannak olyatének is, akik nem gondolnak vele, ha in privato és alattomban megdorgáltatnak. De amazokat kell publice és minden ember előtt dorgálni, mert másként nem jobbítják meg magokat. Némelyeket pedig csak alattomban és magán könnyebb helyre hozni, minthogy magok is általlátják, hogy akiktől taníttatnak és intetnek, azok igen tudják, és szánván az ő veszedelmeket, szivesen azon vannak, hogy megtérvén életekben, jó életet éljenek; és az az ilyeneknél megint a nyilvánvaló dorgálás több kárt, hogysem hasznot hajt. Továbbá találtatnak a gyülekezetekben affélék is, kiknek csak legkisebb vétkét sem kell elhallgatni, minthogy ezek igen fortélyosan és csempessen el tudják titkolni. Némelyiknek pedig vétkeit, csak az ujján által kell nézni, hogy netalántán a sok dorgálás és pirongatás által kétségben és desperációban és ezután annál rosszabb életbe ne essenek. Oly emberek is találtatnak, akikhez ugy kell viselni magát, mintha az ember minduntalan nagy haraggal ellenök volna és kételkedne az ő megjobbulásokon, ha szintén a szive mást gondol is felőlük. Ellenben másokat csak épen nagy szelídséggel kell tanítani, sziveket szép tanítással vigasztalni, jó istenfélő élethez bátorítani. György László. KÖNYVISMERTETÉS. Kalászok az életnek kenyeréhez. Különféle alkalmi beszédek gyűjteménye. Szerkesztik K. Tóth Kálmán és Pcipp Károly lelkészek. I. füzet. 10 ív, nagy 8°. II. Az esketési beszédek között Könyves Tóth Mihálytól, Antal Gábortól, Poszvék Sándortól, Jezsovics Páltól, Horváth Sámueltől és Zábrák Dénestől találunk egyetegyet. A Könyves Tóth Mihály beszédében néhány szép gondolat van igen egyszerű formában, minden magasabb igény nélkül. Nézetem szerint a megszólításban (»Keresztyén uri jegyesek!*) semmi helye sincs az uri jelzőnek. Az egyenlőség mindenütt a világon csak chimaera, de az oltár előtt valóság; ott mindenki keresztyén atyafi. S épen