Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-03 / 48. szám

meghallgatásra aláhúzza, és azt fogja mondani, a mit mondott a szent Dávid idejében az öldöklő angyalnak: Elég immár, hadd el! Minekünk is azt fogja mondani az öldöklő angyal: Nem viszem ő reájok a gonoszt, hogy haragomnak búsulásától el ne vesszenek! Nosza hát Istennek népe, szerelmeseim ! a mi ellenünk megeresztetett halál és Istenünk fegyverét és megvont kézivét alázatos könyörgésünkkel egybenköttetett böjtöléssel kezgyük elfordítani és haragos orczáját megengesztelni, melyre is hajtsa le könyörületességre hajlandó kegyes füleit a Krisztus drága érdemeért az Isten, a mi Istenünk. Amen. Annak ideje és módja így javasoltatik: 1. Minden újholdnak első vasárnapján, akiket a jó lelkiismereti és kegyes buzgósága felindít háromszor lészen az Istenházába való felmenetellel Reggel, Délben és Estve, reggeli és estveli tanításokkal végződjenek el. 2. Minthogy igaz böjtölés nemcsak az ételnek és italnak megszűnésében áll, hanem az alázatos imádságokban és kegyes istenes dolgok felől való beszélgetésekben, azt az egy napot kiváltképen az istennek népe azokban töltse el és harmadszori templomi buzgólkodásig kiki magát az ételtől megtartóztassa. 3. A kegyes magisztrátus serényen vigyázzon az ifjakra, hogy az utczákon való játékok és kiáltozásoktól magukat megtartóztassák, akik pedig e tilalom ellen cselekesznek (kiktől Isten oltalmazzon), azok kemény büntetéssel testileg megbüntettessenek. 4. Hogy az akadályok eltávoztassanak, a mészárszékek és a korcsmák bezároltassanak az hármas istenitiszteletig és senkinek is személyválogatás nélkül fel ne nyittassék. 5. Mindezeknek végbenvitelére auktoritása vagyon a magisztrátusnak, mivel azoknak hatalmában vagyon e veszedelmes időkben a közönséges böjtnek hirdetése, mely megtetszik Ninive királynak is példájából, Jónás III., 8—9. valójában kell nekik buzgólkodni. Ezzel maradok az Isten népeinek és azok között szolgáló Krisztus szolgáinak alázatos szolgája és inspektora. Fáratt idejű Pathai János, mpr. Közli: B. P. KÜLFÖLD. Római hittérítés az afrikai vadak között. A római egyháznak merész ábrándja, az egyedül üdvözítésről, sok véres és borzalmas intézménynek volt szülője. Ebből származott az erőszakos lélekhalászat, a minden áron való megtartás elve, az eretnekítés, az anathemák, az excommunicatiók, az inquisitiók, a véres és vérnélküli üldözések, szóval a pápista türelmetlenség egész az inquisitió máglyájáig. A »kényszerítsd bejönni« és »tartsd meg bármi áron« elveihez most is oly szigorúan ragaszkodik a római egyház, hogy a vatikáni zsinaton maga a püspöki kar egy része is megsokalta s egyik tagja ez emlékezetes szavakra fakadt: »Az Üdvözítő tanában és tetteiben szelídséget, gyöngédséget, megbocsátást gyakorolt. Mit teszünk ezzel szemben mi? Kárhoztatunk, kiközösítünk, indexbe foglalunk, eretnekséget, szakadást kiáltozunk 1« A »kényszerítsd be« elvét kezdettől fogva, a hittérítés mezején gyakorolta nagy következetességgel a római egyház, mely eszközeiben soha sem válogatós. A római misszionárius minden áron nagy sokaságot akar megkeresztelni, mint a chinai jezsuitákról írják, hogy azok a chinaiakat hátuk mögül öntötték le, csakhogy keresztyénekké tehessék; vagy Xavier, Keletmdia apostola, ki fényes bevonulásokat tartva a községekbe, ott százával és ezrével öntötte le a bámuló hindukat. Most Lavigerie bibornok, az afrikai rabszolgaság eltörlésének (?) kikiáltott apostola, gyakorolja érdekes módszerét a minden áron való hittérítésnek. Lavigerie bíbornak jelenleg a Tanganyika-tó környékén missziónál és eredeti módon ^kényszeríti be« a benszülötteket az egyedül üdvözítő egyház aklába. Egy angol szemtanú, mrs. Moir, »A lady's letter from Central Africa* cimü könyvében következőleg ír Lavigerie missziójáról. »A római misszió csudálatos sikert ér el e vidéken. Magok a misszionáriusok »Lavigerie-féle fehér atyák «-nak neveztetnek. Egy-egy állomáson 5-en, 6-an vannak, s mindnyájok felett egy püspök áll. ki a Tanganyika-tón ide s tova hajózik, hogy időnként minden egyes állomást meglátogasson. A misszionáriusok oltalmat Ígérnek a lakosságnak, de harcot nem kezdenek. Állomásaik megannyi erőd, köröskörül futó sáncokkal ellátva s a községektől távol fekvő termékeny területeken elhelyezve. A pápai gárda egyik kapitánya, Jubert áll a katonai ügyek élén. Maga nem misszionárius és egyedül lakik a benszülöttekből szervezett katonai csapatokkal s feladata az, hogy megvédelmezze az állomásokat, ha bajba kerülnek. Ezek a »fehér atyák« flanelből készült hosszú fehér öltönyt viselnek, fehér és fekete olvasót és nagy sapkát hordanak s rendesen halálukig itt működnek. Karemában egyik atya már 12 év óta missziónál, már nagyon legyengült, de azért folytatja működését. Az atyák működési módja az, hogy az arab főnököktől és kereskedőktől tömegesen összevásárolják a 3—5 éves gyermekeket, s aztán az erődök körül épített házakban helyezik el. Mindenik gyermek, amint arra való lesz, kap egy kis kert-részletet, azt maga műveli s amellett némi római kath. nevelésben részesül. Ha a gyermekek fölnevekednek, a misszio-erődök közelében fekvő helységekbe küldetnek, hol összeházasíttatnak és életmódra jutnak. Maga a misszió fentartása nagyon kevésbe kerül, mert a növendékek kert- és földmivelése nagyon jövedelmező s mert az egyetlen nagyobb kiadás a gyermekeit összevásárlása. A »fehér atyák« a gyermekek közül keveset tanítanak meg írni-olvasni, legtöbbjét kereskedésre nevelik. Az állomások elég népesek, némelyikben ezeren is látogatják a misszió templomát. A misszió sikere oly nagy, hogy két prot. misszionárius azt