Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-03 / 48. szám

mondá nekünk: »ne lepjen meg, ha egyszer csak az egész Tanganyika-környéke római katholikus lesz«. A misszió gyenge oldala kétségkivül a gyermek-vásárlás, a rabszolgavásárlás egyik módja, mely a rabszolgakereskedést nem hogy nem mérsékli, de bátorítja és fokozza; máskülönben szép sikert mutat fel s ugy látszik, hogy a benszülött lakosságnak javára van«. Eddig mrs. Moir közleménye, mely különösen két szempontból bir érdekkel. Egyfelől annyiban, hogy Lavigerie bibornok misszionálása a római egyház lélekvásárlási elvének egy módjával ismertet meg, mely a mint látszik, sikeresnek elég sikeres, de nagy kérdés, hogy nem oly erkölcstelen-e ez is, mint a pénzen való lélekvásárlás többi módja? Másfelől annyiban, hogy feltárja azt a kétszínű játékot, melyet Lavigerie bibornok egész Európával űzött. Nem rég, mikor ide haza járt, Lavigerie az egész Európát körülsátorozta azzal a humánus eszmével, hogy ő Afrikában a rabszolgakereskedés megszüntetésén apostolkodik s e célra nagy pénzbeli segélyt gyűjtött Össze. A vatikán rendkívül kitüntette és áldását adta működésére, az európai fejedelmek (még protestánsok is, mint III. Vilmos Hollandia királya) pénzsegélylyel látták el, a sajtó mint a humanismus apostolát üdvözölte és modern kereszteshad vezéreként ünnepelte, ki a rabszolgaság embertelenségeinek véget fog vetni Afrikában. Nálunk Schlauch püspök nagy beszédet mondott és pénzt gyűjtött a legsötétebb Afrika szegény rab lelkeinek felszabadítására. És most kiderül, hogy a hires bibornok még nagyobbá tette a rabszolgakereskedést, mint azelőtt volt. A rabszolgakereskedők rendes ügynökeivé és szállítói lettek Lavigerienek, ki maga nem rabol, nem lop gyermekeket, de istápolja a lelketlen gyermek-rablókat, jól megfizetvén minden egyes gyermekért, kit a lélekkufárok hozzá visznek. Régi dolog, hogy Róma nem válogatós a maga eszközeiben. A mit elveszített a civilisatió révén Európában és Amerikában, azt visszaszerzi az afrikai benszülöttekkel űzött lélekvásáron. V. F. IRODALOM. ** Protestáns theologiai fakultás cím alatt egy 37 lapos füzetkét kaptunk Kolozsvárról. A füzet különlenyomat a »Kolozsvár« című napilapból, szerzője A—Z. Az álnevű szerző eredetileg egy másik kolozsvári lapnak, az »Ellenzék *-nek a kolozsvári theol. fakultásról irott cikksorozata ellen szerkesztett polémia, Az Ellenzék cikkírója határozottan helyteleníti a kolozsvári theol. fakultás tervét: szellemi tervezetét nem tartja kielégítőnek, az egyetemmel való kapcsolatot nagyon lazának, a financiális alapot nagyon ingatagnak, s ennélfogva az egész tervezetet elvetendőnek itéli. Határozottan a dr. Kovács Ödön-féle tervet helyesli, mely szerint kéressék fel az egyetemes zsinat által az államkormány, hogy a kolozsvári tudományegyetem kiegészítéséül állítson fel egy protestáns theologiai fakultást. Ezzel szemben a kézalatti röpirat amellett érvel, hogy a kolozsvári fakultás financialis alapja szolid, a kijelölt alapok és jövedelmi források mind oly természetűek, melyeknek folyósításával egy cél sem szenved rövidséget s az alapítók intentiója sem sértetik meg; másfelől amellett tör lándzsát, hogy a fakultás mulhatlanul szükséges ugy a ref. papképzés magasabb színvonalra emelése, mint a tudományosság szempontjából. A füzet harmadik felében szerző a Kolozsvárra tervezett theol. fakultás ügyének jelenlegi stádiumát ismerteti. Az egyetemes érdekű és aktualis tárgyú röpiratból Lapunk következő száma mutatványt közöl, mire felhívjuk olvasóink figyelmét. ** Koszorú. Hasznos könyvek tára. Szerkesztik: Szabó Aladár és Kecskeméthy István. E hézagpótló vállalat I. füzete, Kecskeméthy István Kék meg a Piros cimü tanulságos elbeszéléséből az I-sö kiadás (1200 pld.) elfogyván, II. kiadást készíttettek a szerkesztők. Ára 4 kr. (25 példány : 90 kr., 50 példány: 1 frt 70 kr., 100 péld. 3 frt). Megrendelések Rózsa Kálmán és neje könyvkiadó hivatalába Budapest, Szentkirályi-utca 30. sz. intézendők. ** A Keresztény Magvető legutóbbi (szeptemberoktóberi) számában több tárgyilagos cikk mellett egy éles hangú polemikus közlemény indult meg, melyben Kanyaró Ferencz unitárius tanár polemizál »Unitáriusok Magyarországon* cimü müve bírálóival. A cikk eddig megjelent része, S. Szabó József s különösen Révész Kálmán ellen fordul, de a haragos szerző juttat egy-egy oldalvágást másoknak is. Engem, e Lap szerkesztőjét is részeltet e szerencsében. Többek között azt mondja Lapunkról, hogy munkájának »félszeg célzatossággal mindjárt hevesen neki rontott, egyes kikapott, sőt elferdített idézetek alapján a legelfogultabb műnek próbálta feltüntetni*. Igen, én mondtam ki legelőbb s azt mondom most is, hogy az »Unitáriusok Magyarországon* félszeg célzatossággal és nagymérvű elfogultsággal irt munka. S ez állításomban megerősítenek Kanyaró összes bírálói, név szerint Révész Kálmán, Zoványi Jenő, Kenessey Béla, Balogh Ferencz stb. — »Nem hallgathatom el ez alkalommal — irja tovább Kanyaró — hogy a budapesti Prot. Lapban négy évvel ezelőtt ugyancsak a mostani szerkesztő kegyéből a legkíméletlenebb támadás jelent meg az orthodox kálvinizmus ellen*. Hogy támadás jelent meg, az igaz (1. 1888-ik évf. 45., 47. sz.); de hogy »a mostani szerkesztő kegyéből* jelent meg, azt határozottan tagadom, s fölkérem Kanyarót, mint hisztorikust, hogy nyissa fel e Lap 1888-ik évfolyamát s győződjék meg saját két szemével, hogy a neheztelt cikkek megjelenésekor nem én voltam e Lap felelős szerkesztője. Kanyaró történész e történeti adata tehát tiszta valótlanság s legfölebb az »unitárius történetírás* igazai között foglalhat helyet. — Elődöm, Ballagi Mór állítólagos antikálvinizmusára (»Ballagi Mór vezetése alatt 30 hosszú éven keresztül e Lap Kálvinról és irányáról mindent inkább elmondott, csak épen jót nem* — ezt állítja Kanyaró) nem reflektálok, arról Ballagi felelős, most már — fájdalom — csak a történelemnek, de azt hiszem, hogy ennek Ítélete kedvezőbb lesz, mint a Kanyarófajta történet-csinálóké. Hanem arra a hangzatos mondásra, hogy a kálvinizmus ellen intézett támadásokra Lapunk, ez »az agg matróna berzenkedik, ideálját változtatja s hütlen(ül) elhagyott urához visszatér*, van még egy pár szóm. Vegye tudomásul, Kanyaró kollega, hogy én kálvinista voltam, vagyok és leszek mindenha s mint szerkesztő e Lapban is azt a szellemet igyekszem fentartani, az evang. testvérfelekezetek sérelme nélkül. Ha Kanyaró tiszttársam ezt az én kezdettől fogva következetes kálvinizmusomat ideál-változtatásnak, megtérésnek mondja, akkor ez az állítása ismét csak az »unitárius történetírás «-ba illő igazság, olyan célzatosan kovácsolt adat, milyenektől csakúgy hemzseg az »Unitáriusok Magyarországon* cimü munka. Szerkesztő.