Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-03 / 48. szám

az Isten lelke lenyúl az emberek közé s azoknak az isteni tökéletes élet szempontjából holt lelkébe magasabb életet visz, mindig a biogenesis törvénye érvényesül. Csakhogy amott csak buzamagok állanak elő, az Isten lelke hatása folytán pedig Pál apostolok. Drummond művének némely tétele, kétségkívül nincs teljesen kifejtve, pl. az örök élet kérdése. Bizonyos az is, hogy sok fontos kérdést fel sem vesz fejtegetése körébe, de kétségtelen, hogy Drummond eszméi lehetővé teszik oly nevezetes problémáknak a jelenkor által is érthető módon való megoldását, amelyekről Drummond nem nyilatkozott. Igy törekedtem én az Isten-tant, melyet Drummond nem tárgyal, Drummond szellemében megvilágítani. S Drummond eszméitől áthatva, nyertem bátorságot, hogy a mostanában divatos irányzatok egyoldalúságait kerüljem. Valóban itt az ideje, hogy a philosophiát ne tüntessük úgy fel, mint a theologia ellenségét vagy itélő bíráját. Minden philosophia egy oly világnézletet keresett, amely megfelel a tényeknek. S nevetséges lenne, ha valaki oly philosophiát alkotna, amely a természettudományok eredményeit figyelembe venni nem akarná. Hát akkor az is egyoldalúság, ha a philosophiai világnézlet megalkotásánál épen annak a theologiának eredményeit dobjuk félre, amelynek törvényei a természeti törvények méltó befejezései. Amellett azonban, hogy a philosophia egyetemes tudomány tartozik lenni, még hangsúlyoznunk kell, hogy az általános elveket összefoglaló tudomány. Tudjuk, hogy erre nézve világosság még nem elég terjedt el. Mert az emberre vonatkozó tudományokat, pl. psychologiát s ethikát, dacára hogy azok mind tapasztalati tudományokká alakultak át, még mindig követelik sokan a philosophia számára. Azonban bizonyos, hogy ha a természettudományoknak s a theologiának csak legáltalánosabb elvei tartoznak a philosophiába, akkor az emberre vonatkozó tudományok részletes fejtegetései nem valók oda. Mikor még az egyes tudományok nem voltak megalkotva, akkor a philosophiába joggal foglaltak be mindent, de ma a philosophiát nem tekinthetjük másnak, mint oly egyetemes tudománynak, mely a természet, az ember s az Istenre vonatkozó tudományokon állva, ezek eredményeit egy egységes világnézletté foglalja össze. Most jövünk az élet kérdésének fontosságához a philosophiára nézve. Kétségtelen ugyanis, hogy a philosophiának, ha tudomány akar lenni, nemcsak tételei helyességéről keli kezeskednie, hanem arról is, hogy e tételek egységes alapeszme által szerves egészszé legyenek összeforrasztva. De hát nem épen azt látjuk a különböző philosophiai rendszereket vizsgálva, hogy azoknak egységes alapeszméje gyakran a képzelődés eredménye? Hegel philosophiája például mi egyéb, mint egy Prokrustes-ágy, melybe a tények be vannak szorítva? Ki látta valahol az eszmét, oly létből fejlődtében, amelynek nincs semmi tartalma? Ám az élet fogalmát nem kell sehova sem beerőszakolni. Minden tudomány az élet szempontja alá foglalható. A természettudós az élettelen s a tökéletlen élővel, a psychologus a magasabb s a theologus a legtökéletesebb élettel foglalkozik. Igy tehát, amit a philosophiáról előbb mondottunk, mint megvalósítható eszmény, úgy tűnik fel. Mivel az élet fogalma minden egyes tudomány alapeszméjeként tekinthető, alkalmas lehet arra is, hogy az általános elvek rendszeres egészszé foglalásában mint mindent átható alapgondolatot tekintsük. És lehetetlen, hogy felemelő hatást ne gyakoroljon akárkire is az a tudat, mely a bizonyosság erejével hirdeti, hogy az emberiség legjobbjainak küzdelme nem volt haszontalan és hogy a miveltség széthúzó sugarai egy gyúpontban egyesülve, még több áldást fognak terjeszteni. S ha azután megkérdezzük, melyik szellemi irányzatnak lesz leginkább módjában a természettudományi s az evangéliomi igazságokat egységes világnézletté fűzni, a felelet csak egy lehet: a protestantizmusnak. És fejtegetéseink egyik legszebb eredménye az, hogy a protestántizmusnak a legdicsőbb jövőt jósolhatjuk. A világ minden kincséért sem mondjuk ezzel, hogy nem protestáns embereknek a világ hasznát nem veheti. Azt sem mondjuk, hogy minden protestáns megfelel szent feladatainak. Sőt tudjuk jól, hogy sok protestáns elfeledkezett a protestáns eszményekről teljesen, hogy sokan az evangéliomi erők helyett megelégedtek a protestáns egyházak külsejének tatarozgatásával s hogy ismét mások a világosság és szabadság megvalósításán fáradozva, feledték, hogy munkájoknak a szeretet által kellett volna áthatva lennie. De hát, ne feledjük el, hogy a protestántizmus háromszáz éven át irtózatos munkát végzett. Sokszor nagy veszedelmek fenyegették. A protestántizmus ugyanis egy merész kísérlet volt arra nézve, hogy vájjon a szabadság teljes élvezete mellett, megvalósíthat-e az emberiség pozitiv eszményeket? És tudjuk, hogy e kísérlet megkezdéséből okvetlenül következett az evangéliom eszmei tartalmának teljes birálatos kifejtése, másfelől a modern miveltség megalakítása. Tudjuk azt is, hogy az óriási feladatok súlya alatt a protestántizmus sokszor nehéz gyötrelmeken ment át. Néha az evangéliomi tartalmat külső intézkedésekkel akarta biztosítani s húzódott a modern míveltségtől. Máskor meg a modern míveltséget egyoldalúlag fogva fel, az evangéliomi igazságokat halványította el. De most már tudhatjuk, hogy az iránytalanságnak vége lesz. Sem az evangéliomi igazságokat, sem a modern míveltséget elvetni nem fogjuk. És mivel eddig a kétféle miveltség külön-külön is csodákat mívelt, bizonyos, hogy mindazok, akik az emberiség igaz javát óhajtják, a kétféle míveltséget egyesítve, le fogják rontani ama korlátokat is, amelyek még a lelkek igazi boldogsága előtt ott állanak. S ha előbb készséggel vallottuk meg, hogy az ev. protestántizmust sokan, nagyon sokan rosszul képviselték, most teljes reménységünket fejezzük ki, hogy a közönyösség álmából sokan felébredve, életteljes munkára indulnak, mert látják, hogy az ev. protestántizmus eszményei dicsőbben ragyognak és a megvalósuláshoz közelebb állanak, mint valaha. És most legyen megengedve, hogy köszönetemet fejezzem ki a Főtisztelendő Egyházkerületnek. A dunamelléki ref. egyházkerület irányomban nagy jóakaratának sokszoros jeleit mutatta, s mielőtt az elismerést megérdemelhettem volna, kiváló bizalmával tisztelt meg, midőn annak a férfiúnak helyére állított, akinek szorgalmát és tudományosságát mindnyájan még akkor is csodáltuk, amikor már bizonyos volt, hogy úgy jár, mint az a másik tudós, aki az égi szikrát lehozta ugyan a magasságból, de ez a merésznek gyászos és rettenetes végét okozta. Az állás különben, melyre az egyházkerület bizalma emelt, olyan, hogy az embernek erejét komoly próbára teszi, mert nagy és ellentétesnek látszó követelményeket támasztanak az iránt, aki azt betölti. Az egyház a philosophia tanárától megköveteli, hogy lelkészi jellegű ember legyen s felszentelésekor ugyanazt az esküt veszi tőle, amelyben más református lelkészek megígérik, hogy az Isten igéjét, még a helvét hitvallásra is tekintettel, hirdetik. A világ s a tudomány pedig azt az igényt támasztják iránta, hogy az újkor vívmányainak lelkesült szószólója lesz és úgy vezeti tanítványait, hogy a modern világnézletet érteni és becsülni tudják, Reményem van arra, hogy úgy