Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-03 / 48. szám

az egyház, mint a tudomány követelményeinek eleget tehetek s tán az elmondottak alapján, mondhatom, hogy épen meggyőződéseimből folyólag. Anélkül, hogy sok újkori phrazist dicsőítenék, azt hiszem, becsületes vezetője leszek az ifjúságnak, hogy a modern tudomány nagy eredményeiért lelkesülni tudjon. De azt is hiszem, hogy dacára minden előítéletnek, épen a modern tudomány alapgondolataiból kiindulva mutathatom meg, hogy sok régi igazságnak mennyire joga van a századok mélyéből is előtörni s tiltakozni az ellen, hogy az ember állattá aljasítsa magát. Nem akarok olyan embereket nevelni, akik csak nevetni tudjanak a legmagasztosabb kérdések felett, de olyanokat sem, akik minden lelki küzdelem nélkül mások nézetein élősködjenek. Arra fogok igyekezni, hogy öntudatos vizsgálódás után fel tudják ismerni tanítványaim a régi jót, de egyúttal minden új eszközt is készek legyenek megragadni az igazság megvalósítására. Igy igyekezem hálámat az egyházkerület iránt odaadó s becsületes munkával megmutatni. De — s ezzel Önökhöz fordulok Nagytiszteletű Tanár Urak — így remélem azt is, hogy midőn Önök a magyar református egyháznak lelkészeket nevelnek, az Önök által elérni szándékolt cél eléréséhez én is járulhatok valamicskével, nem megbontva, hanem elősegítve a tanári kar működésének összhangját. Megköszönve szives barátságukat, melyben addig részeltettek, azoknak pedig, akik tanáraim voltak a szellemi vezetést is, mely által segítve sok magasztos igazság megismerésére jutottam el, kérem, engedjék meg, hogy ez ünnepélyes pillanatban férfiasan s őszintén nyilatkozzam arról, hogy mit értek amaz összhang alatt. Bizony, azzal nem dicsekedhetem, hogy egyebet nem tanultam, mint amit volt tanáraimtól hallottam vagy hogy e fölött nem gondolkoztam, hanem Ámen-t mondtam mindenre. Sőt tudatával birok annak, hogy tanártársaim közül egyiktől jobban, másiktól kevésbbé eltérek nézeteimmel. S akik ezt hangoztatni szeretik, azoknak nem is azzal felelek, hogy sok nevezetes kérdésben meg egy véleményben vagyok velők. Nem említem fel, hogy bár a miként-re nézve lehetnek köztünk eltérések, megegyezünk abban, hogy nekünk valahogyan mind a keresztyén, mind a természettudományi világnézletet meg kell tartanunk s hogy a társadalmi élet reformálására nézve követendő eljárásokat illetőleg, tehát a nevezetes kérdésekben sok tekintetben megegyezünk. Én sokkal biztosabb alapra építek, mint a milyen a nagyon nevezetes kérdésekben való megegyezés is lehet. A szerencsés együttműködés és a szükséges baráti viszony biztosítékát abban találom meg, hogy én bármily feleleteket adjak is egyes kérdésekre, mindenesetre a ker. szabadság szellemében óhajtok működni. Az a meggyőződésem, hogy a magyar protestantizmusnak alapbaja nem a szabad vizsgálódás jogának túlságos igénybevétele, sőt inkább az, hogy aránylag nagyon is kevesen vannak, akik a nagy igazságok mélyére leszállani s onnan az igaz gyöngyöket felhozni érdemesnek találnák. Épen azért én akár más, akár tanártársaiméival megegyező nézeteket hirdetek, azt fogom s ezt tettem eddig is, utasításul adni: Ne esküdjenek se Pál, se Apollós nevére, hanem vessék és hányják meg a különböző nézeteket, vegyék igénybe különösen a testimonium Spiritus Sancti-t, amit azután hirdetnek, legyen az egyéniségükkel összeforrott s egybeolvadt komoly meggyőződés, de ne legyen felületes auTÖc stpa-ra való hivatkozás. S mivel ilyen szellemben kívánok működni, azt hiszem, a tanárok a kezet, melyet fogva egykor vezettek, most, midőn arra ajánlom fel, hogy a közös, nagy és nehéz munkában részt vegyek, nem fogják visszautasítani. Végül nagyon röviden Önökhöz is szólok, kedves Barátaim! Nemes Ifjúság! Röviden azért, mert Önök ugy is sok mindent hallottak már tőlem és hallanak még. Egy szót, egyetlenegy fenséges jelszót szeretnék az Önök szivébe bevésni. A jelszót egy szép költeményből vettem, amelyben le van irva, mint tör a merész és lelkesült ifju a hóval és jéggel fedett hegyen fölfelé. Semmi vissza nem tartja, vész és vihar vissza nem riaszthatja. S mikor már a jég és hó eltemeti, akkor is dermedt kezében leng zászlaja s rajta e kiváló jelszava: Excelsior! Önök előtt is ott áll a magaslat, a magyar kálvinizmus felvirágoztatása. Önöket még rettenetesebb hideg veszi körül, mely a lelket fagylatja meg. Törjenek Önök is mindig fölfelé s hangoztassák, de életükkel bizonyítsák is meg, hogy komolyan veszik azt a szép, azt a dicső jelszót: Excelsior. Dr. Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Krisztus istensége a modern ember szellemében. Felhívás hívőkhöz és hitetlenekhez. Irta Sclimitt Jenő. Budapest. Révai Leó könyvkereskedése. Ára 1 frt. 72 1. 8-rét. Nagy vallási és nagy társadalmi kérdések tartják hullámzásban Nyugot-Európa gondolkozó kisebbségét és nem gondolkozó tömegét. A kisebbség öntudatosan tud számolni bajaival; nemcsak érzi, de tudja, látja egészen világosan, hogy beteg, hogy »valami rothad Dániában*; a régiben való hite megingott, keres valami ujat; a társadalmi régi rend nyűgözi, sok hazugságot és még több chablonszerűt talál benne; a sok forma, a sok »tekintet« nem engedi egyéniségét szabadon kifejteni és szabadon érvényesülni; szeretne valami uj rendet teremteni s óhajtana békóitól szabadulni. Mint a Madách Keplerje várja és elő akarja készíteni azt a kort, amely »uj tetterővel szemébe néz az elavult lomoknak, biróul lép fel, büntet és emel; nem retten vissza a nagy eszközöktől; nem fél a rejtett szót kimondani, mely majd hatalmas görgeteg gyanánt haladni fog a végzetes űton« — és amely majd »a vén földet ifjúvá teszi«. Illusztrációképen elég csak Herbert Spencernek, Tolstojnak, Ibsennek, a »Rembrandt als Erzieher* ismeretlen szerzőjének, Bellamynak, Zieglernek és Egidynek a neveit megemlíteni a közül a sok társadalmi és vallási agitator és forradalmár közül, akik mind keresik ama rejtett szót, azt az eszmét, amely ujjá szülné a világot. A nem gondolkozó többség, a tömeg szintén érzi, hogy van valami baja, csak megnevezni, csak teljes öntudatra hozni nem képes, fáj neki, bár nem tudja, mi; de neki is kellene valami uj. »ami tagadása a már meglevőnek* és megy bizonyos jelszavak után, a legtöbbször persze csak kuruzslókat és ámítókat követve. A tény az, hogy a lelkek hullámzásban vannak s aztán nem lephet meg, ha a hullámok sokkal több értéktelen béka-teknőt, silány tengeri csíkócát, apró, kifejletlen rákot és hitvány ázalagokat vetnek fel, mint drága gyöngyházkagylót, avagy csak egy letört koráll ágat is. Nálunk, akik a szó szoros értelmében még mindig az ujabb honalapításnak és honfoglalásnak a nagy munkájával vagyunk minden téren elfoglalva, a már megvénhedt és elbetegesedett Nyugotnak e nagy vallási és társadalmi convulsiói csak igen kevéssé hozzák mozgásba a lelkeket; hozzánk azoknak a nagy hullámoknak csak alig egy-egy fodra jut el már csak. Azért-e, mert tényleg csakugyan egészségesebbek vagyunk, mint a Nyugot, vagy csak azért, mert »ej, ráérünk arra még!?« avagy