Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

Miről a törvényhatóság a folyó évi junius hó 25-én 299. kih. sz. a. kelt alispáni jelentés csatolmányainak visszaküldése mellett további eljárás végett értesíttetik. Budapesten, 1892. évi julius hó 24-én, a miniszter helyett Lukács György, s. k. államtitkár. Tanítók vegyes házassága. Helyreigazítás és még valami. NagytisztdeSzerkesztő ur! Becses lapja f'. évi 45-ik számának 685. oldalán, a dunamelléki ev. reform, egyházkerület október 6-diki gyűléséről hozott közleményben a többek közt ez olvasható : »Hosszas és igen élénk vita keletkezett Erdősy Gyula turonyi kántortanító vegyes házassága felett mondott azon egyházmegyei végzés felett, hogy mondassék a házasság semmisnek.« Hát kérem a felső-baranyai ev. református egyházmegye közgyűlése ily értelmű s ily képtelenséggel határos végzést nem hozott, mert nem is hozhatott. Az egésznek megvilágítására — távol attól, hogy hirlapi vitát provokálni akarnék — el kell mondanom a következőket: Egyházmegyénk területén több ev. ref. felekezeti tanító él vegyes házasságban. E házasságok kötéséről az egyházmegye annak idején csak nem vehetett magának hivatalosan tudomást, mert hiszen az illetők egyéni szabadságukkal éltek, mikor ezt tették, sőt az egyik tanító a távoli Biharmegyéből választatván meg, más vallású nejét már innen hozta magával, anélkül, hogy az illető egyház presbyteriumának ezen tanító vegyes házasságáról tudomása lett volna. De volt már előbb is rá eset, hogy egyházmegyénknek egyik mindenesetre legkitűnőbb s közszeretet és tiszteletben álló tanítója, F. Zs. más vallású nőt vett el, de épen ennek példája után a többire nézve is nyugodtan lehetett az egyházmegye, mert ezen tanítóban erős lévén a prot. öntudat, jól tudta, hogy felekezetének mivel tartozik, mit megvalósítani nem is késett. Miután azonban egy évvel ezelőtt az mondatott, hogy egyik vegyes házasságban élő tanító még a búcsújáró menetekben, a Mária-kultuszban is, a ref. hivek szeme láttára nyilvánosan részt vesz, ennek eredménye az lett, hogy a legközelebbi egyházlátogatás alkalmával, egyházmegyénk esperese, nt. Kovács Antal ur, kellő tapintattal és evangéliomi szelídséggel figyelmeztette az illető tanítót és nejét a helyzetre, melyben vannak, figyelmeztette őket az iránt a gyülekezet iránti kötelességekre, mely gyülekezet nekik kenyeret ad, mely gyülekezet megérdemel mindenesetre tőlük legalább annyit, hogy annak prot. érzületét tüntetőleg ne bántsák. Mindent ígért a vegyes házaspár, de az igéret pusztán ígéret maradt. Azért tehát mind erre, mind a többi vegyes házasságban élő tanítóra nézve, a felső-baranyai ev. ref. egyházmegye folyó évi szeptember 20. s következő napjain tartott közgyűlésében meghozta a következő végzést: »Miután egy felekezet, saját autonom jogainál fogva, méltán megkövetelheti azt, hogy belhivatalnokai és azoknak családtagjai vallásilag vele egyek és ugyanazok legyenek. És miután megkövetelheti azt is, hogy belhivatalnokai, necsak saját hivatali körükben, de családi életük által is, a gyülekezet valláserkölcsi életének — felekezeti szellemben való — ápolása és fejlesztésére jótékony befolyással legyenek; és miután ezen felekezeti természetes és törvényes jognak arcul csapásával, az egyházmegye területén némely felekezeti tanítók még ma is vegyes házassági kötelékben vannak: önmaga iránti erkölcsi kötelességet vél teljesíteni az egyházmegye, ha az ily egyéneket, vegyes házasságok jellegének, mai naptól számított egy év alatt leendő megszüntetésére, most már a legkomolyabban utasítja, s egyúttal felhívja esperes urat, hogy azok ellen, kik ezt a fenn kitett záros határidőre tenni elmulasztanák, a fegyelmi eljárást hivatalból azonnal indítsa meg; önként értetvén, hogy addig Erdősy Gyulának a turonyi ev. reform, kántortanítói állomáson való megerősítését az egyházmegye ezúttal is megtagadja.« Mennyiben ment már a mi közgyűlésünk túl az ő hatáskörén ezen végzéssel, mennyiben nem, azt az ezen végzést megváltoztató sőt el nem fogadó főtiszt, egyházkerületi közgyűléssel szemben vitatni nem akarom, de az ellen tiszta, józan látókörrel biró — egy parányi rész kivételével — minden izében buzgó protestáns és kálvinista egyházmegyém reputatiója érdekében tiltakozom, mintha egyházmegyénk oly értelmű végzést hozott volna, hogy ama házasság mondassék semmisnek. Ily mértékben egyházmegyénk az ő hatáskörén, csak távolról sem ment túl soha. Tudom ugyan, hogy a mai mozgalmas időkben felette kényes dolognak tartják igen sokan a fentihez hasonló kérdések bolygatását, de hát kérdem, melyik nem protestáns ker. felekezet tűrné azt el csak egy percig is, hogy az ő felekezeti tanítójának szobája falait Kálvin, Luther avagy Zwingli arcképei ékesítsék? Melyik nem protestáns felekezet tartaná alkalmas vallástanítónak népiskolájában azt az egyént, ki felekezeti érzelmeinek a tanteremben — hivatalos kötelességből — kifejezést ád ugyan, de ezen érzelem ott benn a családszobában mindannyiszor megoszlik, sőt sok esetben teljesen elenyészik? Bizonyára egyik sem; és én ezt a magam részéről nem is tartom türelmetlenségnek, hanem igen természetes dolognak. Őrködnek is ők a maguk mesgyéiken! A sok közül egy ide vágó tényt mondok el erre nézve. A felső-baranvai reform, egyházmegyébe kebelezett Botyka ref. egyházközség mostani tanítója róm. katholikus vallású nejének az édes anyja, ev. ref. vallása nő volt. Ezt a nőt itt Baranyában ellette egy róm. kath. tanító. Míg ez a nő nem katholizált, addig róm. kath. territóriumra rá sem léphetett. Útbaigazító praecedensül szolgálhatott volna ez a túronyi tanítónak, ha benne egy kis szívósság volna, de minthogy nincs, maradt mindeddig minden úgy, amint régen volt s általában ezen urak mintegy dacolni látszanak az egyházmegyével, vegyes házasságuk féltett kincs gyanánt való őrizgetése által. Még jobban teszik ezután, ha szószerint, igaz az. mit a kerületi gyűlés lefolyásáról a jelzett napról és lapról olvastam. Kiváló tisztelettel Viszlón, 1892. okt. 17. Ambrus József\ e. m. főjegyző. Hol voltak a protestánsok a reformáció előtt. Felelet dr. Reindl Román áldozárnak. Czékus László kartársam a »Prot. Egyházi és Iskolai Lap«-ban meglehetős bőven ismerteti velünk dr. Beindl Bomán egyik munkáját, melyben fennt nevezett áldozár eszeveszetten kardoskodik a mellett, hogy Luther Márton öngyilkos volt. Régi dolog, hogy a római atyafiak velünk szemben a kákán is csomót keresnek, s ha argumentumaikból kifogytak, akkor azzal a kérdéssel állanak elő, hogy »hol voltak a protestánsok addig, míg Luther és Kálvin nem született ?« Ezt kérdi Reindl Román is fent említett pamfletjében. Reindl Román urnák erre a kérdésére akarok én egy történet elbeszélésével tréfásan megfelelni.