Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-29 / 43. szám - 1892-10-06 / 44. szám

december 5-kétől 18-káig és f. é. március 9-től április 5-kéig. Ez idő alatt befejezte az elébe terjesztett — s az 1881/2-ki zsinaton alkotott törvények gyökeres revizióját tartalmazó egész törvényjavaslatnak, az iskolaügyi részen kívül, a tárgyalását; továbbá megválasztotta az ág. hitv. testvér zsinattal, a mindkét felekezettel közös ügyek és érdekekben együtt tanácskozandó 25-tagu bizottságát, hasonlókép a Debreczenben felállítandó s középiskolai tanárképzővel egybekötendő bölcsészeti kar s Kolozsvárt — az ottani egyetemmel kapcsolatba hozandó theologia fakultás tervezésére kiküldött 15 tagu bizottságot. Ezeknek munkálatai s jelentései, a f. é. november hóban megnyitandó harmadik ülésszaknak fogják tanácskozás tárgyait képezni, a törvény iskolaügyi részével együtt s ezekkel a zsinat, remélhetőleg még ez év vége előtt befejezendi tárgyalásait s a két munkálatot a legfelsőbb szentesítés alá terjesztendő Nem kételkedem, hogy a főt. közgyűlés minden tagja élénk és beható figyelemmel kisérte zsinatunk tárgyalásait; mert kit ne érdekelne közülünk, ha a zsinatnak tagja nem volna is, egyetemes egyházunk legfőbb törvényhozásának működése? Azért a tárgyalások részleteiről szólani feleslegesnek tartom. Csak azt az egyetemes benyomást kivánom jelezni, melyet a zsinat tárgyalásai reám s kétségkívül mindazokra tettek a kik azokban részt vettek, akár mint tagok, akár mint megfigyelők. E tárgyalásokat, minden részről az egyház java iránti buzgó lelkesedés, az egyéni legjobb meggyőződés s az igazság szeretete és őszinte keresése hatotta át; és bár — ami egy több mint száz tagból álló gyülekezetben természetes, sőt elkerülheietlen — különböző nézetek voltak s azok, különösen a fontos kérdésekben férfias nyíltsággal és erélylyel, sőt esetleg élesen is nyilvánultak, de a szenvedély egyik félt sem ragadta el s úgynevezett pártok nem voltak, mert a többség a különböző kérdéseknél különbözőleg alakult s a csoportulásokat nem pártfegyelem, hanem közös meggyőződés tartotta össze. E minden részről nyilvánult higgadtságban és mérsékletben kétségkívül nagy része és érdeme van az egyhangú közbizalom által választott elnökségnek, mely tanácskozásainkat oly bölcseséggel mint ügyszeretettel vezette, folyvást őrködve a kellő mederben tartotta, a hullámokat, a pillanat szelétől hajtva, abból kicsapni soha sem engedte; s ha egy percre kicsapni látszának, azonnal visszavezette. Egyben, az elnökség iránti tiszteletben és bizalomban s az elnöki tekintély előtti meghajlásban soha — egy pillanatig sem volt különbség, sem tétovázás közöttünk. Ez illik férfiakhoz — s különösen egyházi férfiakhoz, kiknek csak az egyház java fekszik szivén s nem hatalmi kérdések által indíttatnak. Azért a zsinat megállapodásai, meg vagyok győződve, átalános megnyugvással fognak találkozni — s az ellennézeteket ki fogja egyenlíteni az idő, mihez mindig többet tanít (plura docebit) a gyakorlat, mely az érdességeket elsimítja. Részemről megnyugvással nézek a hozott és meghozandó törvények hatása elé, mert meg vagyok győződve, hogy egyházunkban senki sincs, akit nem a legtisztább indulat s az egyetértő közreműködés óhajtása vezérelne, melyre talán soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most — ez egyházunkra nézve oly válságos időben! Igen, az egyetértésre nagy szükségünk van, s nem kevesebb arra a higgadtságra, mely nem engedi magát felkorbácsolt szenvedélyek által, még szenvedett sérelmek vagy alaptalan vádak s gyanúsítások által sem, megzavartatni. Az úgynevezett elkeresztelési kérdésre s annak ujabb és legújabb fejleményeire célzok; mert a kezdetben korlátolt jelentőségű, csak egyetlen, bár magában fontos törvényszakasz fentartására és érvényesítésére célzó ügy, mióta szőnyegen van, sokkal nagyobbá nőtt, mint kezdete vagy neve mutatná, és mármár majdnem egész felekezeti harccá nőtte ki magát. Igaz, mi is elmondhatjuk, hogy egyházunkat nem félthetjük, mert az is ugyanazt az isteni Ígéretet birja, mely az összes keresztyénségnek, Krisztus egy közönséges anyaszentegyházának szólott, »hogy azon a pokol kapui sem vehetnek diadahnat«. De ha ez áldatlan versengés még soká tart, félő, hogy közös hazánk, nemzetünk bizonyosan súlyos sebet fog kapni: államunk szilárdságának, a törvény tiszteletének, a jogrend biztosságának megingatásában. Részünkről ugyan — s ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatom — eddig is az állam és a törvény tekintélyének fentartása mellett folyt a küzdelem és pedig a lehető legnagyobb higgadtsággal és kímélettel, s ha legutóbb, egy esetben, melyre még visszatérek, történt is kevésbbé mérsékelt kifakadás — ne mondjam támadás — a másik fél ellen, ezt is az azon táborból jövő folytonos támadások idézték elé, s habár kívánatos lett volna az adott viszonyok között annak elmaradása, a kifakadást érthetővé teszik. A szóban levő elkeresztelési kérdésnek, a jelentésem keretébe eső időszakban, két nevezetes mozzanata volt s játszatott le a nyilvánosság szine előtt: a képviselő- és főrendiházi budgetvita alkalmával — s a dunántuli egyházkerület azon legközelebbi közgyűlésének későbbi folyamán, amelynek első ténye Tisza Kálmán 25 éves főgondnoki jubileumának a megünneplése volt. A képviselőház, a több napra terjedő s igen tanulságos