Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-29 / 43. szám - 1892-10-06 / 44. szám

vitában, túlnyomó többséggel helyeselte a kormánynak a törvény fentartása mellett elfoglalt álláspontját s e magas színvonalon álló vitában az érdekelt felekezetek nem váltak külön, minél fogva az nem is viselte magán a felekezeti harc színét, hanem egyedül az állami érdeket tartotta szem előtt. Ellenben a főrendiházban, hol a többi keresztyén felekezetek püspökei között, a mi püspökeink s főgondnokaink is egyházi hivataluknál fogva bírnak üléssel — épen ennél fogva, más szint öltött a vita. Itt, mi protestánsok, bár a törvény tekintélyét védelmező kormány cselekvénye s intentiói mellett, tehát az állam pártján foglaltunk állást, annál kevésbé kerülhettük el a felekezeti harc színezetét, mert abban egészen magunkra voltunk hagyatva. Míg ugyanis 1790/1-ben is, különösen pedig e század negyvenes éveiben, az országgyűlés mindkét házának számos katholikus tagja, a protestáns egyház jogai mellett szállott síkra, az állam s annak közbékéje, a vallásegyenlőség és viszonosság s a lelkiismereti szabadság érdekében: most arról a részről egy hang sem emelkedett mellettünk a katholikus többségből, melynek az ország köztiszteletben álló — s általunk is őszintén tisztelt hercegprímása állott az élén. De mi azért teljes erőnkkel igyekeztünk a vitát megállani és merem mondani — azzal a mérséklettel és szerénységgel, mely minket egy sokkal erősebb többséggel szemben megilletett s melyet ügyünk igazságának érzete gyámolított. Az ügy határozathozatalra s így döntésre nem kerülvén, tényleg előbbi stádiumában maradt, de a zászlóbontás sokkal nyíltabb és hatalmasabb volt, hogysem tényleges mozzanatnak ne számíttassék. Midőn a dunántúli ref. egyházkerület elhatározta, hogy főgondnoka, Tisza Kálmán 25 éves főgondnokságának jubileumát f. é. szeptember 5-én megünnepli s erre a két protestáns egyház kerületeit, mint testvéreket meghívja, már előre hangzottak a jóslatok, hogy ez ünnep tulajdonkép nem jubileum lesz, hanem azzal Isten tudja miféle politikai vagy legalább is egyházpolitikai pártcsoportulás céloztatik. Pedig jó lélekkel mondhatom, hogy senkinek sem volt eszében egyéb, mint azon kiváló férfiú megtisztelése, ki a protestáns egyházat s a protestáns ügyet, nemcsak 25 év óta mint főgondnok, de 33 év óta szolgálja s az ma is annak egyik fővezére, oszlopembere. Politikai célzatról és színezetről szó sem lehetett, mert ez ünnepélyben a legkülönbözőbb politikai pártokhoz tartozó férfiak vettek, nemcsak puszta jelenlétökkel szenvedőleges, hanem tettleges részt is. Egyházpolitikai, vagy protestáns tömörülésre pedig nem volt szükség, mert a szóban forgó egyházpolitikai kérdésekben a protestáns egyházban nemcsak pártok, de még eltérő vélemények s árnyalatok sincsenek. És erről ország-világ előtt tanúságot tett maga e szép és magasztos ünnepély lefolyása is, melyen illetékes ajakról egyetlen szó sem hangzott, a mi akár a felekezeti, akár az országos békét zavarhatná vagy bárkit is sérthetne. Ha az ünnepély befejezte s az ünneplők szétosztása után, a folytatólag tartott egyházkerületi gyűlésen, talán — a tapasztalatokból származott elkeseredés — élesebb nyilatkozatokban tört ki, ez sem az egész protestáns egyháznak, sem az ünnepelt férfiúnak be nem tudható. S részünkről ne is engedjük magunkat e hangulatba sodortatni és e hangra ragadtatni. Bár mennyire ragaszkodunk is egyházunkhoz s védjük annak igazait, hitünk és lelkiismeretünk szabadságát: ne felejtsük el, hogy előbb vagyunk magyarok mint protestánsok s hogy hazánkat és annak belbékéjét — s egyházunkat és annak jogait nemcsak egyaránt, de egyszerre is védhetjük, mert ez a kettő egy és egymástól el sem választható. Álljuk meg a harcot szilárdul mindig, de ne provokáljuk azt soha, sőt legyünk abban is azzal a türelemmel, melyre Jézus adott példát s apostolai intenek. Bízzunk abban, hogy a világ kereke, haladás helyett visszafelé nem fordul, s külső veszélyek ellen, melyek ma tán nem fenyegetnek, de kizárva sincsenek s nemzetiségi háborgások között, melyeknek felhői gyülekezni látszanak a láthatáron: igyekezzünk arra a békességre és egyetértésre, mely minden jó hazafit egyesít — mellékes céloknak vagy sérelmek érzetének félretételével — a haza és a korona védelmében, a költő szerint Hogy a nemzet mint egy férfi álljon, Győzni külveszélyen, belviszályon! Az egyházi (s abban egyházkerületünket is befoglaló) téren túlterjeszkedő országos nagy eseményt is meg kell említenem: Ő felsége dicsőségesen uralkodó Királyunk megkoronáztatásának folyó évi junius hó 8-kán bekövetkezett negyedszázados évfordulóját s e nagy történelmi jelentőségű napnak országos megünnepeltetését, melynek természetes és fő-gócpontja ugyan az ország fővárosa volt, de melynek öröme és fénye az egész országba, városokra és falukra, palotákra és kunyhókra kiterjedt, melynek sugarai, természetesen templomainkra is ráestek. Annál fogva felhivandónak véltem egyházkerületünk összes egyházait s lelkipásztorait, hogy a koronázás — s azzal együtt alkotmányunk helyreállításának e nagy napját minden egyházközségben istentisztelettel ünnepeljék meg, a lelkipásztorokra bizván, hogy a helyi viszonyok szerint azt vasárnapi módon egyházi beszéddel, vagy csak alkalmi imádsággal végezzék. Sok helytt, kivált a nagyobb