Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-22 / 42. szám

Az orgoványi leány-egyház csaknem minden tagja ünnepi díszben várta a főpásztort a fákkal szegélyezett paplak udvarán, hol Oyarmathy Károly agg lelkész-tanító fogadta. Beszédében örömét nyilvánítván a felett, hogy hanyatló éltének alkonyán megengedte érnie a gondviselő Isten azt az örömöt és boldogságot, hogy püspökét a maga és gyülekezete nevében üdvözölheti itt a puszta közepén alakult leányegyházban, melynek minden tagja hódoló tisztelettel várta és fogadja a főpapot, ki nem ismeretlen kivált az idősbek előtt, mert hisz az, aki most mint főpásztor hozzájok jött, a régebbi időben lelkészök volt, mint kunszentmiklósi lakosoknak. Tudja ő, ugy mond, hogy a főpásztor gondjából a kicsinyek sincsenek kifeledve, épen azért kéri, hogy ezen kisded leányegyházat fejlődése, erősödése és felvirágzása küzdelmeiben atyai gondjával, jóindulatával kisérni és támogatni szíveskedjék. A főpap e fogadó beszédre adott válaszában visszaemlékezett azon időre, mikor ő még mint volt kunszentmiklósi lelkész, itt járt. Akkor, ugy mond az orgoványi pusztán csak elszórtan lehetett látni néhány tanyát s pásztorkunyhót, ime, ma már benépesült a puszta és az ide költözöttek nemcsak maguknak építettek lakhelyet de készítettek oly épületet is, mely Istennek lélekben és igazságban való imádására, az Isten igéjének hirdetésére, a kis gyermekeknek Isten ismeretére és a tudományban való tanítására és az igehirdetőnek is lakhelyül szolgál. Örömmel és szeretettel jött e leányegyház látogatására, mert az itt kikelt s már gyökeret vert mustármagban a jövő egyház terebélyes életfáját látja, mert amely magot itt az áldozatkészség, buzgóság elhintett, a kegyesség és vallásosság öntözött eddig, lehetetlen, hogy nagyra ne nőjön. Inti és kéri a híveket, hogy köztük az egyetértés áldott lelke legyen uralkodó és munkás, a szép és reményre jogosító kezdet fejlesztésében. Ezután a lelkész-tanító lakába tért, hol az üt porát lerázván, egy fél óra múlva az imaházba ment, hova a pusztai hívek felsereglettek, s előttök s nekik a következő beszédet tartá:»Kegyelem néktek stb. Midőn a solti egyházmegyében végzett püspöki látogatásom során hozzátok is eljöttem, orgoványi ref. kicsiny gyülekezet, nagy lelki örömmel teljesítem s végzem e hivatalomból kifolyó munkát, szivem szerint szólok hozzátok, mert ti ép oly kedvesek vagytok nekem, mint a nagy és fényes gyülekezetek, s talán épen azért, mert kicsinyek s gyengék vagytok, kétszeresen vonzódom hozzátok. És itt állva közöttetek, Jézusnak ama szép példázata jut eszembe, mit a pusztában eltévedett juhról mondott tanítványainak, midőn azok hozzá e kérdéssel fordultak: »kicsoda nagyobb a mennyeknek országában«. »Mint tetszik nektek, úgymond, ha valamely embernek száz juha vagyon és egy elveszend azok közül, nemde nem elmegyen-e és nem keresi-e az elveszett juhot, elhagyván a kilencvenkilencet? Hogyha pedig megtalálandja azt, bizony mondom néktek, hogy inkább örül azon, hogynem a kilencvenkilencen, melyek el nem vesztek. Ezenképpen nem akarja a ti mennyei atyátok, hogy elvesszen egy is a kicsinyek közül« (Máté 18; 12 — 14). E példabeszédben említett jó pásztor, gondos gazda nem én vagyok, nem követelem, nem is követelhetem magamnak az érdemet, mert hiszen nem én kerestelek fel először titeket, mert azon időben, mikor én még ez egyházmegyében szolgáltam és épen azon egyháznak lelkésze voltam, melyhez ti mint anyaegyházhoz tartoztok, kevés volt e pusztában az állandóan itt lakók és letelepültek száma, csak földjének munkájára jött, a hét munkatevő napjain ide a távol eső kunszentmiklósi anyaegyházból s városból a nép, istenitiszteletre, vasárnapra visszatért a városba. De a viszonyok változtak, az okszerű gazdálkodás azt követelte, hogy a gazda közvetlenül ott legyen az ő birtokán és ebből önként következett, hogy az itt birtokos, városi lakását a pusztaival cserélje föl és az azelőtt csak itt-ott látható pásztorkunyhó vagy tanya helyére, mind több-több lakházat épít a szorgalmas gazda, és néhány év alatt benépesül az addig kietlen puszta, az egyhangúságot az élet s munkásság zaja váltja fel. Mind egyre szaporodik a népesség száma és ez a körülmény a ti anya-egyházatoknak akkori és mostani lelkészét, Baksay Sándort, arra indítá, hogy elhagyva az ő kilencvenkilenc juhát, eljött ide a pusztába, hogy felkeresse azt az egyet a századikat — nem azt a tizet, azt a százat — mely s melyek az ő nyájából ide jöttenek, hogy azok itt el ne veszszenek. 1868 május 6-án az általatok ismert és hiszem, örökre feledhetetlen »kis erdő* árnyas lombsátorában tartott először itt köztetek istenitiszteletet, melyre a közel és távol tanyák lakói seregestől s családostól jöttek, hogy hallják az Ur szolgájának ajkáról az evangéliornnak életadó szavát, lelket erősítő, szivet vigasztaló beszédét. És látva a gondos pásztor a hatást, mit beszéde tesz, a híveket egyházalakításra, tömörülésre buzdítja és hívja föl. Íme ő keresett fél először titeket, övé az érdem, hogy a pusztában az ideköltözöttekből egyház alakult, nekem csak az ő munkájának gyümölcsében való gyönyörködés és örvendezés jutott osztályrészül. Az az evangéliomi szó s felhívás nem maradt a pusztában elhangzó szó, mit senki sem ért, senki sem hall, sőt az ellenkező, mert megértették s szívökre vették az akkor már itt lakók, s leikökben mindinkább erősebb lett a vágy, az akarat az egyház megalakítása iránt. E törekvést a kunszentmiklósi anyaegyház és város is a megvalósuláshoz segítették, amennyiben az egyház átengedte az egyházi adót az alakuló egyház javára, a város segítséggel jött az imaház s tanítói lak felépítésével, egyesek adományokkal, ajándékokkal gyámolítják a szent törekvést, az igének testté lételét: és alig telik el a kezdeményezéstől egy pár év, 1870-ben már véglegesen megalakul az orgoványi leányegyház, a kunszentmiklósi fényes egyház védő s gyámolító szárnyai alatt, melynek első lelkésztanítója, Földvárv László, elfoglalja hivatalát s itt nyolc éven át buzgón és üdvösen működik az Isten igéjének hirdetése által a lelkeknek istenhez vezérlésében, az erkölcsi élet nemesítésében, s tanítása által e pusztában levő kisdedeknek oktatásában, mígnem elhagyva e helyet, 1878-ban Gyarmathy Károly lett e kis gyülekezetnek lelki vezére, ki hajlott korának tapasztalatával, egyszerű, keresetlen, de a lelkeket az igazságnak megnyerni tudó buzgósággal vezeti e pusztában az örök igazság forrásához a lelkeket, a tudás mezején kalauzolja a kis gyermekeket. Azon 22 év alatt, mi a megalakulástól mostanig eltelt, a hívek áldozatkészségéből, nemcsak megélt, de folyvást gyarapodott, erősödött, fejlődött e ti leányegyházatok. Mert az Isten ügye iránti buzgóság olyan, mint a gazdag vízforrás, mely annál több és üdébb italt ont, minél többet merítenek belőle. Ez áldozatkészség forrásából folyt össze az az egyházi alap, mi ma 1326 frtot tesz, és az egyház fentartására s szükségei fedezésére kamatoz. A ti egyházatokhoz s vallástokhoz való igaz ragaszkodástoknak s szereteteteknek hangosan szóló bizonysága az, hogy a nagy távolság dacára is, mely lakóházatok és imaházatok közt van, hogy vasárnapokon s ünnepeken nem áll üresen az ur tiszteletének hajléka, a ti templomotok, hanem felkeresitek azt, hogy míg a munkától való pihenés napjain testetek erőt, addig lelketek is meg-