Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-09-22 / 42. szám
itt se mondhatok egyebet. Két rossz állott szerző előtt: vagy használja azt az irtóztatón borzasztó beosztást, amelyen a dallamok az erdélyi énekeshez csatolvák, (hogy többet ne kelljen említenem, csak azt hozom fel, hogy a XC. zsoltár dallama 3 jí ütembe van beosztva!!!), vagy veszi az alla breve-1, mely olyan mint a dominó-öltözet, hogy mindenkire ráillik, akár a Samu nadrágja! Hisz én Istenem! minden éneknek más-más kifejezése van és azt már ugy hozná magával mind a költészeti, mind a zenészeti kifejlődött érzék és izlés, hogy az a szép test ne olyan öltözetben állítassék elénk, mely az ő aesthetikai idomait eltakarja, hanem adassék rá illő, teljesen hozzá simuló és pászoló öltözet, hogy szép idomai annál gyönyörködtetőbben tűnjenek elő. De így: bátyám uram meg a néném asszony elmennek a templomba, bátyám uram felveszi a nagy bundát, néném asszony meg a kis bundát, bátyám uramból kilátszik a kalap meg a csizma, néném asszonyból meg a kendő meg a szoknya 1 Hát . . . ilyen az az alla-bréve! Ne mondja azt nekem senki, hogy hisz a chorálok nagy mesterei, a németek is így tesznek, hát persze! mert azoknak szegényeknek alig 3—4 alakzatuk van, s kénytelenek ebben a eirculus vitiosusban kerengeni, ezért minden nótájuk, énekjük alezánc, mint a német tánc; de mi, kiknek egy még ma sem kiaknázott aranybányánk, egy — talán soha le nem kaszálható — virágos rétünk van magyar nemzeti zenénk és költészetünkben, amely folyton terem és termel, a gyöngynél gyöngyebb alakzatok csak úgy jelennek, tűnnek elő évről évre, minek akkor nekünk a mi énekeinkre ráadnunk a bátyám uram nagy bundáját, meg a néném asszony kis bundáját ?! Bizony bizony még a Szenczi Molnár Albert is megfordul a sírjában! Nem hihetem, hogy a jeles szerző ne ismerné azokat a lépéseket, melyek már e nemben eddig tétettek, avagy ha többet nem, csak annyit is próbált volna meg, mint Szügyi, ki igen szépen megmutatta, miként haladjanak azok, kik ezután jőnek, még tán a dallamok helytelen feltevését is eltakarta volna az a szép magyar zubbonköntöske, az a módos nemzeti öltözet. Mi a ? . . . nemzeti öltözet . . . pardon! most veszem észre, hogy az erdélyi énekesről beszéltünk, melyben pedig legkevesebb a magyar ének, (ami t. i. nem a mienkből való!), hanem van benne Gott erhalte, meg Haydn miseének, meg-meg . . . ugyan ki tudná elszámlálni, hogy mi! . . . De hát talán a nemzeti jelleget is azért takarta el a jóakaratú szerző a bátyám uram nagy bundájával, mert különben nem vergődhetnék véle zöld ágra! . . . 3. Harmadik szempont a dallamolt harmonizálása, vagyis a kidolgozás. Itt már — bocsánatot kell kérnem a derék szerzőtől az eddig mondottakért! Nem az ő hibája, hanem azé a szerencsétlen énekesé, a melyből és a mely szerint dolgoznia kellett. A harmónia felséges, sokan nem szeretik az ellen és egyenlő meneteket, én szeretem is, használom is, ezt azért mondom, mert ilyenekkel gyakran találkozunk. Minden egyes éneke egy teljes műgonddal kidolgozott egész, accordjai méltóságosak, átmenetei tiszták, világosak, természetesek, minden sor önmagában is egy teljesen bevégzett egész, az átvezető közjátékok (csaknem mindnyája) melodikusok, őrizkedik a íiguránstól, s a különben is nehézkes alla-bréve formát nem terheli chorális átmenetekkel, a két belső szólam egymáshoz való viszonyát — rövidség okáért — nem akarván itt tárgyalni, csak a bassus vezetéséről jegyzem meg, hogy hatalmas, erőteljes s orgonázásra különösen kedves és alkalmas, bárha gyakran kissé dallamosabb is lehetne (lásd: Szotyori e sorát: Kiknek a koporsó helyek, 28. zsolt.), az érdeklődő olvasónak nem hozok fel mást csak a 84. zsoltárt, próbálja meg, s hasonlítsa össze Szotyori erőteljes bár ódon zamatu, Szügyi (a dallam mivoltának leginkább megfelelő) melancholikus és szerzőnk hatalmas, majesteticus kidolgozásában, bizonyára ..lelki élvezettel fogja az összehasonlítást folytatni. Üdvözlöm szerzőt a szép, hangzatos, erőteljes és tiszta harmóniáért, dicsérem is, melyre valóban méltó és érdemes! Gyoma. Kálmán Farkas. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Fülöpszállás. Orgovány. Szabadkára az este 1 l2 10-kor érkező vonattal megérkezvén, a »Bárány« cimü vendéglőbe szállt püspök ur Baksay Sándor és Szász János lelkészek kíséretében. Május 18-án a reggel 9 óra 45 perckor induló gyorsvonattal Szabadkáról Fülöpszállására utazott. Útközben Szilády Áron egyházkerületi főjegyző a halasi állomáson hozzá csatlakozott, úgyszintén Szilassy Elek szolgabíró Kis-Kőrösön; s ezeknek társaságában érkezett 11 óra 25 perckor Fülöpszállására, hol a berobogó vonatot a városból kijött sokaság várta, s éljenzéssel fogadta. A pályaudvarban Szondy Dénes szolgabíró üdvözölte és fogadta most már másodízben a főpapot; a pályaudvar kijáratánál pedig a fülöpszállási városi elöljárósággal együtt Galambos Károly városi jegyző adott kifejezést beszedében azon örömnek s tiszteletnek, melylyel a város nevében üdvözli a főpásztort. Itt várta már ekkor gr. Teleky József ur is, kinek négyes fogata szállttá az éljenző sokaság kísérete mellett a várvavárt kedves vendéget a városba, hol a paplak mellett felállított diadalkapun át, az egész gyülekezet szűnni nem akaró éljenzése közt érkezett a paplak elébe, hol Eötvös Sándor lelkész a psesbyteriummal együtt várta s üdvözölte a püspököt, szép s megható beszédében kifejezést adott azon csapásnak, mit az ott uralkodó difteritisz pusztítása okozott kivált a gyermekek között. Felemlíté az oda is befészkelt baptistákat, kik az anyaszentegyház testét tépik. A mélyen átérzett beszédre nem maradt szem szárazon, maga a főpásztor is remegő hangon s könytelt szemekkel, az osztozó részvét érzetével válaszolt, az Isten sujtoló csapását békén tűrni és hordozni tanító szent vallásunk vigasztaló szavával bátorítá a csüggedő és szomorkodó lelkeket, mi látható jóhatással volt. Á baptizmus terjedése ellen a sokaságot, az apáik által rájok hagyott ref. vallásban való állhatos megmaradásra inté. Ezután a paplakba tért, hol a presbyteriummal az egyház ügyei felett tanácskozott. Az iskolákat, mivel azok a difteritisz járvány miatt zárva valának, nem látogathatta meg. A paplakon rendezett ebéd végzésével — délután 3 órakor a templomba felsereglett hívek előtt a következő beszédet tartotta: »Kegyelem nektek és békesség stb. Ismét a Kis-Kunság, előttem örökké kedves földjén állok, mely a legszentebb kötelékek által második hazámmá vált, fiává fogadván engem, még ismeretlen ifjút, kinek az elismerésre is alig volt még érdeme; melyhez most ismét visszatérve, mint a hosszú távollét után övéihez siető atya, otthonomban vélem találni magamat. De mily bánatba s szomorúságba találom az én otthonomat, mindenik arcon a veszteség fájdalma s a
