Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-08 / 40. szám

numa volna, sőt inkább a magyar prot. egyház józan érdekeit képviselvén, az összes prot. egyház közös organuma, s kifejti, hogy nemcsak a lelkészeknek, de a világiaknak sem kell a pátens*. »Bizonyosan mindenki hoteles tisztelettel fogadja — igy folytatja cikkét — a nyílt parancsot, de meggyőződése szerint tökéletes megelégedéssel, megnyugvással fogadni azt, lelkésznek és nem lelkésznek egyaránt, lehetetlen, egyebek mellőzésével már csak azért is, mert 1. ha a magyar prot. egyház a nyilt parancsot megelégedéssel fogadná, azáltal elismerné azt, hogy ezentúl a békekötések s az 1791. XXVI. törvénycikk helyett, ebben leend biztosítéka, ezáltal fog szabályoztatni államhozi viszonya, elismerni a kormánynak azt a jogát, hogy rá nézve kötelező erejű törvényeket hozhasson, mi ha most nem is, de jövőben végveszélyt hozhatna reá, mert hiszen a miniszterek változnak.... De nem is lehet a magyar prot. egyháznak hitelveink szerint is megnyugodni más törvényekben, mint a melyeket a fejedelem tudtával önmaga alkotott; alkotott pedig az egyedül törvényes módon, autonom zsinaton, mert a prot. egyháznak intézményei önmaga által s önmagábóli fejlesztése, rendezése, egyik okvetlen életfeltétele. Nem 2. mert ezáltal a magyar prot. egyház »a történeti fejlődési jog alapjáról a kegyelemére helyeztetnék, már pedig a kegyelem hálára köteleztet bár, de biztosítékot csupán a történeti alapokon nyugvó jog adhat«. S miután — igy végzi cikkét — az egyház többi világi tagjai is igy gondolkoznak, nyilatkozni fognak többen is, nehogy ismét egy lelkészi és egy világi táborba szétválni láttassunk. « S ebbeli reménységében nem is csalatkozott. Nyilt és férfias tiltakozását követték gróf Teleky tíy. (41), Nagy Gedeon és Sárközy F. (42), Sdrközy K. (47), Szontágh (1860. 4) és Ivánka I (50. sz.) erélyes protestáló felszólalásai. Az ifjú Tisza Kálmánnak e férfias, hazafias és protestáns föllépését a tiszántúli ev. ref. egyházkerületi gyűlésen okt. 8-án Debreczenben tartott, s a Prot. Egyh. és Isk. Lap 1859. 42. számában egész terjedelemben közölt fényes beszéde követte. Ebben azon őszinte férfias meggyőződésének adott kifejezést, hogy azon az uton, amelyet a pátens és a kultuszminisztérium e dolgokbani jártassága hiányában választott, a magyar prot. egyházat megnyugtatni s annak felvirágzását elősegíteni — ami pedig Ő felségének őszinte akarata — lehetetlen. »A nyilt parancsnak már maga megjelenése, maga azon tény, mely szerint egyházunk számára törvény alkottatott, egy oly sérelem, hogy ezen nyilt parancsot és miniszteri rendeletet, ha szinte tartalma legtökéletesebb volna is, elfogadni s annak életbeléptetésére közremunkálódni lelkiismeretünk erőszakolása, letett hivatali eskünk megsértése s hitelveink megtagadása nélkül nem lehetne, nem mert: 1. nem áll az, hogy ezen cs. lm. nyilt parancs az 1791-ik évi budai zsinat kánonjainak megerősítése volna, mert hiszen azokkal mind szellemére, mind tartalmára nézve ellenkezik, s 2. épen nem áll az, hogy eme cs. nyilt parancs és miniszteri rendelet az 1791-iki XXVI-ik t.-cikk 4 ik §-ának foganatosítása volna s hosszasabban indokolja azt azzal, hogy a miniszteri rendelet nem egyéb, mint az 1856. közlött »Entwurf«-nak csekély változtatásokkali 2-ik kiadása, azzal, hogy a nyilt parancs, s az azt kisérő miniszteri rendelet az 1791. XXVI. törvénycikkben biztosított vallásszabadságot csaknem semmivé teszi, »mert elveszi az egyháztól az önkebelében való reformálás és törvényhozás jogát, mi pedig a vallásszabadságnak egyik mulhatlan alkatrésze.« Igazi magyar prot. alapgondolatoktól duzzadó beszédének 2-ik része a nyilt parancs tartalmának részenként való bírálati ismertetésével foglalkozik. Azon elv alapján, miszerint törvényhozási dolgok elintézése csupán a zsinatot illeti, a nyilt parancsban foglalt aggodalmas határozatok közül ím ezeket említi: 1. hogy a főfelügyeleti jognak a legfőbb kormányzói és bíráskodási hatóságul kinevezett főegyházi tanács alakjában való határtalan kiterjesztése önkormányzatunk tökéletes megsemmisítésével azonos; 2. hogy a felsőbb jóváhagyásnak minden választásoknál való kikötést a szabad választási jog elenyésztetését jelenti; 3. hogy egyházi gyűléseink azok nyilvánosságának eltörlésével hitelveinkhez illő jellemüktől fosztatnak meg; 4. hogy a nyilt parancs a superintendenseket bürokratákká s mind őket, mind az espereseket állam által fizetett hivatalnokokká teszi; 5. hogy az egyházkerületek feldarabolása azok százados kötelékeit és összeforrt érdekeit szaggatja és zúzza szét; 6. hogy az 1791. XXVI-ik t.-c. ellenére iskoláink autonómiáját veszi el. S végül 7. hogy a zsinatot szabad választáson és törvényhozáson alapuló jellegétől fosztja meg. S általában kénytelen szóló bevallani, hogy »az egész nyilt parancsban és miniszteri rendeletben nehezen tudna valamit találni, mi megnyugtatásul szolgálhatna*. Mindezzel szemben a Felséghez intézendő őszinte bizodalmas folyamodvány útját ajánlva, a tróntól következő kérelem teljesítését óhajtja: 1. hogy ezen reánk nézve oly sérelmes és veszélyes »nyilt parancsot és miniszteri rendeletet venné vissza«; 2. hogy a már 1856-ban (az egyházkerületen) kifejezett kérelmünkhöz képest >az egyház az 1848 év előtti törvényes állapotba visszahelyeztessék«; 3. hogy választott tagokból álló, hitelveinkkel és törvényes jogainkkal megegyezőleg összeszerkesztett zsinatot tarthassunk, melyen egyházalkotmányunkat és szervezetünket elkészíteni, iskoláink ügyeit rendezni lehessen, s végül 4. hogy a kedvező válasz megérkezéséig a kormányhatóságok egyházi testületeinket, az eddigi módon való vezetésében ne gátolják. Hitelvi és történeti örök fontossággal biró eme gyújtó szavai hatottak. Tisza Kálmán amaz indítványa, mely szerint Ő felségéhez a többi egyházkerületekkel egyetemben küldöttség neveztessék ki, egyhangúlag elfogadtatott s a küldöttség tagjaiul Balogh P., liévész I, Tisza K. és Lónyay M. neveztettek ki. Á magyarországi prot. egyház óhajtásait a számos világi és egyházi tagokból álló igen tekintélyes egyetemes küldöttség 1860. január végén csakugyan a magas trón elé vitte, s bár a küldöttséget ugyan nem, de a két elnököt id. br. Vay Miklóst és br. Prónay Gábort február 1-én a császár tényleg fogadta, az eredmény mégis az volt, hogy a pátens a két testvéregyháznak teljes megelégedésére 1S60. május 15 én visszavétetett. Azóta a prot. egyház élete és jövője saját kezébe van letéve. Debreczeni beszédétől kezdve Tisza Kálmán, a nagyszalontai ev. ref. egyházmegye alig 29 éves gondnoka tünt föl országszerte a prot. autonomia egyik legbuzgóbb és legavatottabb harcosának, ki az országos közvélemény által kisérve lankadatlan ügyszeretettel erélyesen szállott síkra januárban is a magyar protestánsok legfőbb egyházi érdekét s félve őrzött ősi önkormányzati jogát annyira sértő két kiadású cs. pátens visszautasítása mellett. A pátens idejében egyik elévülhetlen érdeme az is, hogy a