Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-18 / 37. szám

a város építési anyagot és 20,000 frtot, az egyház 5000 frtot és évente 1000 frtot, a nőegyesület egész alaptőkéjét, 10,000 frtot, Ígérte oda; ha nem feledjük ki a számításból, hogy a n.-károlyi egyházmegye, Segesvári József esperes javaslatára Máté-Szálkát jelölte ki nőnövelde felállítására alkalmatos helyiségül; ha még eszünkbe jut, hogy Felsőszabolcs már régen kért segedelmet arra, hogy Nyíregyházán egy prot. leánynöveldét létesíthessen; tehát mondom, ha ezeket mind felidézzük az emlékezetünkbe, akkor azt kell mondanunk, hogy amaz említett jelesünk óhajtása nem tartozik az afféle pium desideriumok közé; mivel hat leánynövelde már tervbe van véve, szavainak elhangzása után alig egy pár évre. A hiányzó egy pár intézetre nézve pedig ö is, de mi is mindnyájan, akik ez ügy iránt érdeklődünk, várjuk s azt hiszszük, hogy nem hiába várjuk a jó híreket, amonnan H.-M.-Vásárhely és Makó, meg Békés és Békés-Gyula felől!... Ezen tervezeteket azonban, önámítás s világbolondítás nélkül, nem szabad készpénznek vennünk, nem is veszszük. Sőt itt nyilvánosan, de minden tisztelettel kérdezzük a bihari, váradi s érmelléki vezérférfiakat, hogy adjanak életjelt magukról, közöljék a tervezetet a nyilvánosság utján a nagy közönséggel, hogy hadd lássa minden jóakaratú ügybarát: miben áll a dolog? Hogy a reménylők hadd buzduljanak, hadd éledjenek; a kétkedők pedig megszégyenüljenek s egész lélekkel az ügy szolgálatába álljanak. Nem veszik talán rossz néven Mező-Túron sem, ha kérjük, hogy adjanak életjelt, mit tettek idáig a felsorolt szép alapítványokkal, a tetemes segédeszközökkel? Megnyilik-e ez őszön nőnöveldéjök? Mert hát hiába! az idő halad és nem várakozik, s e téren a mulasztás, a halogatás bűnül tulajdonítható, ha csak a nem-akaráson, a tétlenségen múlik a dolog. íme, a szatmárinak fejlődését az illetők, igen helyesen, szellőztetik a nyilvánosság előtt. Olvastuk nem régen, hogy a szatmári felsőbb leányiskolát, a nm. vallás- és közokt. min. 1892. évi 4100. sz. a. kelt rendeletével, első rendű hatosztályu teljes felsőbb leányiskolául ismerte el, s részére a nyilvánossági jogot megadta. A debreczeniről szintén olvastuk, hogy »a vallás- és közokt. m. kir. min. a debreczeni ev. ref. egyház által fen tartott leánynevelőintézet felső osztályait fejlődésben levő első rendű felsőbb leányiskolául elismerte, s részére a nyilvánossági jogot — egyelőre három évre — megadta.« . . . Olvastuk azt is, hogy 1891. évi junius 21-dikén elkezdték az uj épületet is építeni (személyesen is láttuk az építkezést), s hogy az építésre 40,000 forint irányoztál ott elő; de olvastuk azt is, hogy a debreczeni növelde drága, benlakás nincs; de azt idáig még nem olvastuk, pedig az iskolai év megnyitása küszöbön van, hogy jövőre olcsóbb lesz-e s lesz-e internátus? Jó ezeket olykor-olykor, a közönség tájékozására, ismertetni. Szatmáron már van bennlakás; a rendtartást olvastuk is; de a fizetési feltételeket még onnan sem ismerjük. Remélni lehet azonban, hogy az iskolai év kezdetén közzéteendi azt a buzgó igazgatónő: Fülöpné, Sarvav Erzsébet! A nagykárolyi egyházmegye a mátészalkai tervezettel, egy jó idő óta hallgat . . . Méltányoljuk a vezető esperes személyes, szomorú viszonyait; mert csak ezen méltánylást érdemlő családi csapások béníthatták meg egy időre a buzgó és tevékeny esperes ur munkakedvét; azonban hiszszük, hogy amint az isteni bölcs intézkedésekben vetett hite őt e csapások súlya alól felemelendi, ez ügyet sem hagyja elaludni. A nyíregyházai nőnöveldére a lelkes espereslelkész gyűjtögeti, biztos tudomásunk szerint is, az alapítványokat s lesi-várja az alkalmatos időt a kezdeményezésre. De nézzünk szét már a szomszédban is, t. i. Tiszáninnen. . . Az ő miskolczi leánynöveldéjök, az ritkítja párját. Tapasztalásból ismerem. A derék, tágas telken, a mult évben uj, díszes, célszerű, földszinti épület emeltetett az eddigiek mellé. Ennek az intézetnek a fejlődése bámulatba ejti a szemlélőt. Oly csekély alappal hogy lehet annyira menni?! Itt tűnik ki a vezetők bölcsesége! . . . Sok oly igazgatókat és vezetőket felekezetünknek! Nem csoda aztán, ba özönlik oda az ország prot. közönsége nevelőbe való lánygyermekeivel. S ime, dacára annak, hogy 55 benlakó növendéket fogadhat be, a mult évben 63 at kellett elutasítani; mivel nem fértek be. Ebben az értesítésben a mennyi az örvendetes, annyi — ha nem több — a szomorító. 63 leányka elutasítva! . . . Hová mennek ezek, mikor olyan kevés a prot. nőnövelde ?!... Fájdalom! Sokszor, talán legtöbb esetben, mennek a — zárdákba ... De csoda-e? Nem csoda! Hiszen manapság már minden okos és józan gondolkozású szüle neveltetni kívánja leányait is! Hová jutunk így és hol fogunk megállani?!... Azt mondani, hogy majd jóra jön, majd eligazodik az magától sat. sat. . . Szép dolog az ilyen optimizmus; de félő, hogy majd késő lesz, ha még sokáig várakozunk s e téren gyors tettekre nem buzdulunk! . . . Olvastuk ugyanabból a kerületből, még az elmúlt esztendőben, tehát egy egész év előtt, hogy az ungi egyházmegye elhatározta, hogy egy nőnövelde még abban az évben (1891.) megnyittassék; e végből buzgó férfiakból bizottság is küldetett ki; de arról, hogy csakugyan meg-