Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-04 / 35. szám

külön élő házastársak; vannak vadházasságban élők, kik az apostol intéséről megfeledkeznek : »Tiszteletes minde­nek között a házasság és a fertelmesség nélkül való ágyasház; a paráznákat pedig és a házasságrontókat az Isten megítéli* (Zsid. 13. 4.), sőt az Ur hetedik paran­csolatjáról is. De ezek kevesen vannak s a közmegvetés és botránkozás sújtja őket. Szomorú mégis, hogy mikor a békételen párok a lelkész és a presbyterium által atyai­lag megintetnek, annak foganatja nincs. E részben azonban a legszomorúbb, s már. valóban setét folt a gyülekezet erkölcsi életén, annak a részben bár mindenki előtt ismeretes bűnnek a gyakorlása, melyeket én sem akarok megnevezni, de meg akarok bélyegezni. Tagadhatjátok-e? Nem bizonyítja-e a lélekszám, de különösen a gyermekek szembetűnő fogyatkozása? 1819-ben, ezelőtt 73 évvel, a mióta mindenütt, a hová az a bűn be nem férkőzhetett, növekedett a gyermekek száma, itt folyton fogy. Akkor volt 512 tanköteles iskolás gyer­mek; 1847-ben már 584, tehát 72-vel több; és ma csak 451, tehát 61-el kevesebb, mint 1819-ben, és 133-mal kevesebb, mint ezelőtt 45 évvel! Es mit bizonyít az. hogy kivált jobbmodú családokban egy-két gyermeknél több alig találtatik ? És nem üldözött-e a törvény is már közöttetek egy, e rettenetes bűnnel foglalkozó gyanús személyt, rosz­szabbat a boszorkánynál ? ! Ne tagadja senki a maga bűnét! Ne szépítse, ne takarja a gyülekezet! Mert ha valami, ez idézheti fel ránk e vidékre a Sodorna és Gomora veszedelmét. Még egy panaszom van ellenetek: hogy a fiatalság az öregeket, sőt némelyek a felnőttek közt is az előttetek járókat nem tisztelitek. »A vén ember előtt állj fel, és az ő orcáját megbecsüljed*, ismétlem, igy int már Mózes. Ki­vált ha bölcs, jó, példaadó, felvigyázó, vagy elöljáró, mint agg lelkésztek, kit 40 év óta ismerek és becsülök. Mindezekért pedig atyámfiai, fogadjátok szívesen az én jó indulatból eredt intéseimet. Én is öreg vagyok már és teljes gyengeségekkel. Azért csak kérni tudok, s Istenhez könyörögni Jertek könyörögjetek ti is velem.* Meg kell említenünk, hogy egyházmegyénk szeretett esperese: Baksay Sándor, e beszéd alatt érkezett Duna­patajra és jött be a templomba. El nem halasztható hiva­talos kötelesség: egy fontos ügyben tartott egyháztanácsi ülés gátolta, hogy előbb a főpásztorhoz csatlakozzék. Innentul azonban hü kísérője volt a püspök urnák, egész egyházmegyéjében. A templomi beszéd után — gróf Teleki József kísé­retében — azonnal elutazott a főpásztor. A hartai állo­máshoz ment és onnét Budapestre, máskorra halasztván a dunapataji egyház tüzetesebb látogatását. Másnapra az egyház egy nagy bankettet rendezett, mely most már az ünnepelt nélkül folyt le. A 64 jelen­levő nevében üdvözlő távirat küldetett a távolba szomorú kötelességet teljesítő főpásztornak. Ordason a közbejött elutazás miatt — minden fogadási készület kárba veszett. Főpásztorunk május hó 12-én reggeli félnégy órakor hajóval érkezett oda. Köszönet a Duna-gőzhajótársaságnak e helyen is, amiért magas uta­zója kedvéért az ordasi állomásnál kivételesen kiszállást eszközölt. Főpásztorunk megérkezése után pihenésre vonult vissza, melyre a két éjszakai hajón utazás után nagyon is szüksége volt. A hajónál az ordasi lelkész és a püspöki kiséret tagjai — várták és fogadták a püspök urat és a paplakra kisérték. A templomi szertartás 9 V2 órakor vette kezdetét. Az ordasi gyülekezet örvendező tagjai, valamint a környék­ből érkezett vendégek teljesen megtöltötték a csinos és előkelően feldíszített templomot. A főpásztor most már az esperes megérkezésével teljessé vált kíséretével vonult be a templomba. Ének végeztével a következő beszédet tartotta. »Kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és a mi urunktól, a Jézus Krisztustól. Amen. Örömmel jöttem hozzátok, ordasi kisded gyülekezet, mert a régi időkből ismerem a ti vallásos és egyházias érzelmeiteket, ami leginkább a kis gyülekezetek sajátsága, (mint általában a kicsinyek jobbak, mint a nagyok) és ti is engem örömmel fogadtok, mert ti is ismertek enge­met, »mint a pásztor ismeri a juhokat és a juhok is ismerik a pásztort*. De vájjon »meghalljátok-e az én szózatomat és követitek-e azt? mint Jézus az ő példa­beszédét* (Ján. X. 1—4) végezi. Hallgassatok meg, mert igaz szeretetből szólok. Ha dicsérlek és ha korhollak, az mind szeretetből van. És hogy mindjárt a nekem is, nektek is kedveseb­ben kezdjem, azokat akarom említeni, melyek a ti dicsé­retetekre szólnak. A ti ragaszkodásotok egyházatokhoz, vallásotokhoz, melyről titeket sem a rajongók, sem a hitetlenek rossz példái és csábításai, sem a világi gond vagy haszon el nem tántorít. Mert szeretitek a templomot és az Isten igéjét, s attól, ha a sürgős munka nem kény­szerít, még hétköznap sem maradtok távol. Az egyház iránti tartozásaitokat is készséggel megadjátok. Egyházi felsőségetcket tisztelitek, annak engedelmeskedtek; lelki­pásztorotokat megbecsülitek, s bár még fiatal, intéseit megfogadjátok. Egymás között, a hívek gyülekezetében s a polgári községben békességben éltek; s ennek szép bizonyítéka, különösen a község jóindulatának az egyház iránt örvendetes jele, hogy a polgári község sohasem tagadja meg segítségét az egyháztól, s legközelebbről a segédtanító fizetését a község adja ki, s a már halaszt­hatatlanul szükségessé vált papilak építését is tetemes segélylyel — egyelőre 20,000 téglával — igérte előmoz­dítani. Helyes tőletek az is, hogy ti a sokkal kisebb számú más keresztyén felekezetűekkel (róm. kath.): jó békességben vagytok, azokkal családi összeköttetésbe lépni nem idegenkedtek. Dicséretes az is, hogy iskolátok rendben van, a tanév a törvénynek megfelelő s gyermekeiteket elég pon­tosan iskoláztatjátok. Erkölcsi életetek is. mely a virágzó vallásos élet legnemesebb gyümölcse, általában és egészben véve dicsé­rendő. Iszákosság, korhelység — magyar népünk ez egyik mételye — köztetek nem uralkodik. A házassági életet tiszteletben tartjátok, törvénytelen különélések, vadházas­ságok, törvénytelen gyermekek köztetek ritkán fordulnak elő. Mind dicséretes dolog s vajha ezzel végezhetném beszédemet. De hogy fér össze ezekkel, a mit fájda­lom közöttetek is tapasztalunk s a mire most figyelmete­ket és ha kell, atyai vesszőm fenyítékét is fordítani aka­rom, az, hogy közöttetek az Isten legdrágább adományai — a gyermekek —• oly kevés becsben állanak? Mert mit jelent az, hogy köztetek a szülöttek száma évről évre kevesebb a halottakénál s a miatt annyira fogytok, hogy 1819 év óta (73 év alatt) mialatt más községek teteme­sen szaporodtak, ti 1022-ről 75l-re, tehát több mint egy negyed részszel fogytatok; akkor az iskolások számát bol­dog emlékezetű elődöm Báthori Gábor 145-tel jegyezhette, én ma csak 66 tal jegyezhetem. Vájjon véletlen ez? Vájjon a rossz idők kedvezőt­len alakulása? Vájjon uralkodó járványok az okai (minő jelenben is?) — Ámbár ezeknek pusztításában hibásak részben a szülék is. Nem — hanem az a titkos bűn, melyet meg sem akarok nevezni. Vájjon ez a nagy gyer­mekhalandóság, járvány is. nem Isten büntetése-e rajtatok?

Next

/
Thumbnails
Contents