Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-04 / 35. szám

Ti elölitek a meg sem születetett gyermekeket, — az Isten elveszi tőletek azokat, kiket meghagytatok születni, s a kebleteken melengettetek! Térjetek magatokhozjobbuljatok meg e részben is, mindenekben pedig imádkozzatok!« Buzgó ima és ének után a gyülekezet meghatottan szétoszlott és nem egy öregnek szemében láttunk könyeket csillogni a mai ifjabb nemzedék romlottsága miatt. Nem így volt az az Ő idejökben! A főpásztor ezután az iskolákat vizsgálta meg. Az iskolatermek tisztasága, és csinja megnyerte elégedettségét. Minden tantárgyból kikérdezte a gyermekeket, kik elég készültséggel, értelmesen feleltek. Különösen a kisebbik iskolában, a hol kevesebb a tanuló és a tanító jobban foglalkozhatik velők. Majd egyháztanácsi ülést ült az elöljárósággal és az egyház anyagi és egyéb másnemű ügyeit intézték el Az ebéd a paplakon folyt le kedélyesen. Négy órakor búcsút vett a főpásztor a vendégszerető háztól és az ordasiaktól, hogy tovább folytassa útját a szerencsétlen, leégett szentbenedeki egyházba. A határnál, hová egy közbeeső tiszta róm. kath. község előzékeny gondoskodásából lovas legények által vezetve, a rossz utak elkerülésével pompás legelő-uton jutottunk el, érzékeny jelenet játszódott le. Rajháty László községi jegyző (róm. kath. vallású) a község nevében üdvözölte a püspök urat. A mint rátért arra a rettenetes csapásra, mely községüket sújtotta; amint említette, hogy ama 67 házzal együtt leégett minden községi és egyházi középület, két templom, két iskola, két paplak, községháza és jegyzői lak, mindkét részről könyekkel teltek meg a szemek. A főpásztor a vallás vigasztaló cseppjeit csepegtette a még élesen sajgó sebekre. Majd ifj. Földváry Mihály, solti középjárási főszolgabíró, diszmagyarba öltözve fogadta és üdvözölte a püspök urat, járása határánál, mire püspök ur szívélyesen válaszolt. Szent-Benedeken szomorú látvány tárult elénk. A község ama részén kellett végig mennünk, melyet az ádáz tűz elhamvasztott. Mindenütt kopár, füstös falak, égett gerendák. A sorfalat képező hívek örömében bánatos, csüggeteg érzelmek hulláma csillant meg. De megcsillant a remény ama ezüst szála is, hogy itt van, eljött hozzájuk az atya, porba, hamuba sújtott gyermekeihez, a léleknek jól eső atyai vigasztalásával, tanácsával. E szomorú képek között, melyben csak a valláshoz ragaszkodó lelkek áhítata képezett némi derűt, jutottunk el a bérházhoz, mely a lelkész-családnak menhelye lett a pusztulás után. Könybe lábadt szemekkel fogadta azokat az atya. Kínos hatása volt e jelenetnek és siettünk mindnyájan a templomba, ahhoz, ki lesújt, de felemel, ahhoz, kinek vigasztalással telt balzsam-szelencéje soha ki nem ürül, sőt a csapás napjaiban bővebben áradoz. A fájdalomba hit vegyült, ez fogta meg a lesújtottak kezeit, ez vezette őket oda a templomba ... az üszkök közül az üszkök közé, de ahol az Ur lakozik. A templom épülőfélben. Nyitott boltozat, üres, tátongó ablakok, mindenfelől gerendák. A sújtottak emberi tevékenysége, felemelkedni vágyó és tudó munkája. Rögtönzött emelvény, alacsony, rajta egy kis asztal és szék. Ez az ur szolgájának igehirdető helye most. Lent ájtatos hallgatóság, felettünk a kék ég egy darabja, a többi beborulva; sötét felhők, villámlás és mennydörgés. Ez a hely szomorú képe, mely lelkünk elé tárul. Buzgó ének után felemelkedik püspökünk méltóságos alakja, halotti csend az ajkakon, repeső vágy a szivekben a szent ige után; villámlás, menydörgés, de az Ur szolgája visszadörg, hiszen Isten küldte őt is, imigyen: >Mily örömmel készültem hozzátok, hogy megdicsérjelek titeket (némely el nem hallgatandó s talán meg is rovandó fogyatkozásaitok mellett) azért a rendkívüli buzgóságért, melylyel az utóbbi években egyházatok építkezésében fáradoztatok, azokért az áldozatokért, azért az erőfeszítésért, amelyeket ezért tettetek, midőn 20 év alatt egyházi és iskolai épületeitekre közel 20,000 frtot fordítottatok, uj iskolát s tanítói állomást létesítettetek, az egyházi szolgák helyzetét is javítottátok! Örömmel készültem — s most, mint a Jeruzsálem romjai felett kesergő próféta: Jerémiás — ugy érzem magamat, midőn titeket az égő és füstölgő romok között talállak, s én leülök veletek a porba és hamuba, hogy együtt sirjak veletek, mint Jobbal az ő barátai. Uram! miért sújtottad így ezt a népet, mely keresett téged és a te házadat, mely miután annyit tett és áldozott a te dicsőségedre és szolgálatodra, most is épen abban foglalatoskodék, hogy a te dicsőséged hajlékának helyét újra megépítse ? Miért ? — De Istennel versengeni nem szabad, mert ő megfelel nekünk, mint a hosszú türelme után végre panaszkodó, sőt feleletre vonni merész Jóbnak. Isten a csapásokat vagy büntetésül, mint Izraelre annyiszor, vagy hitünk megpróbálása végett, mint Jóbra, bocsátja reánk. Vájjon ti nem érdemeltétek-e meg a büntetést? Vájjon a ti hitetek kiállja ezt a nehéz próbát? Erre a két kérdésre próbálok most megfelelni. Nem érdemeltétek-e meg a büntetést, nem tettétek-e magatokat az Ö sujtoló vesszőjére érdemesekké ? Én nem Ítéllek meg titeket, mert én is csak gyarló ember vagyok, tele fogyatkozásokkal, s engemet az Ítélet meg sem illet. De tegyétek szivetekre kezeteket, s mondjátok meg magatok, mintha a Mindenható Isten előtt állanátok, nincsen-e bennetek is oly hibák, melyekkel Isten Ítéletét magatokra kihívtátok ? Nem uralkodik-e közöttetek most is az atyafiak és hitsorsosok közti háborgás, versengés, patvarkodás, mint akkor, midőn a mult század utolsó felében egyházi felsőbbségetek által »a nyughatatlan és lelkipásztorotokkal összeférhetetlen magokviseletök miatt« a ti nagyapáitok mind lelkipásztoruktól, mind anyaegyháztartási joguktól megfosztattak. Nem uralkodnak-e köztetek ma is némely családok közt ugyanazok a versengések, széthúzások, patvarkodások? Sőt ma is, e nagy csapás közepette is, melynek mindnyájotokat egy közös célra, egy értelemre kellene hozni, nem lázadoztok-e ma is egyházi felsőségetek ellen? Nem ellenkeztek-e annak jóakaró és bölcs tanácsaival és intézkedéseivel? Térjetek eszetekre! Az erkölcsi élet másik mételye, a fényűzés, a selyem és bársony kívánása nem terjed-e a nők és leányok között mindjobban és jobban? A paraszti munka becsülése nem fogyatkozik-e közöttük? No, most az Isten megtanított, hogy minden csak por és hamu, minden megég, csak a föld marad meg, s ti azt mégis megvetettétek? Az egymásra való irigykedés, a pletykálkodás, rágalmazás, egymás kisebbítése sokak mindennapi kenyere, a káromkodások, trágár és illetlen beszédek sokak szájmosója, pedig »nem ami a szájon bemegy fertőzteti meg az embert, hanem ami abból kijő« — az éktelen, csúf beszédek! Mindezek és még egyebek is, melyeknek felemlítésével sziveteket e mostani keserűségetekben még jobban fájdítani nem akarom, bizony eléggé kihívták Isten Ítéletét! De az Isten kegyelmes volt hozzátok, s a ti hiteteket akarta a rátok bocsájtott csapással is megpróbálni. Kiálljátok-e ezt a csapást? Ki kell állanotok, mert mit tehettek Isten akarata ellen? De kiálljátok-e zúgolódás nélkül, megadással, mint Jób? Kiálljátok-e, hogy tanuljatok belőle? Hogy megtisztíttassatok általa, mint tűz által az arany? S járjatok bátran a tűzben, mint a három