Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-08-04 / 35. szám
vele járó gyengeségek miatt egyik legkedvesebb foglalatosságát : az igének hirdetését, élő szóval a templomban nem folytathatja közöttetek; kívánnám, hogy bennetek is hasonló érzések támadnának, hiszen ő az Urnák közöttetek teljesített szolgálatában aggott meg. De hallom azt is, hogy ti nem így éreztek; hallom, hogy nagy bennetek a tisztelethiány és megfeledkeztetek az írás eme szavairól: »A vén ember előtt felkelj és annak orcát megbecsüljed*. Nincsenek kedvemre ezek, mert példátok nemcsak az Ur öreg szolgáját sérti, hanem az Ur kis gyermekeit is, a ti családaitok tagjait, a jövendő nemzedéket megmételyezi. Óvakodjatok ettől, de majd erről és más egyebekről a nagyok és a kicsinyek Urának házában kívánok előttetek beszélni. A megszólaló harangok oda fognak szólítani mindnyájunkat.* Ezután a paplakon szállt meg a főpásztor s kis idő múlva mindnyájan a templomba vonultunk és buzgó ének után, melyet Pösztör Károly kántor-tanító remek orgonajátéka kisért, püspök ur, a minden zugában megtelt templom feszülten hallgató közönsége előtt a következő beszédet tartotta: »Kegyelem nektek és békesség, az Atya Istentől és ami Urunktól, a Jézus Krisztustól. Amen. Ha én a dunamelléki egyházkerület s abban a solti egyházmegye egyházaihoz, azok meglátogatására készülve, amit már a hetedik évben folytatok, s e célból a szentirásokat forgatom. Pál apostolnak két szava mindig eszembe ötlik, és azokban saját érzelmeimet találom kifejezve. Egyik a Rómabeliekhez irott levél I. r. 9—11. verseiben van: ^Bizonyságom nekem az Isten, kinek nagy lelki örömmel szolgálok, az ő Fia evangéliumának prédikálásában, hogy szüntelen emlékezem felőletek; mindenkor az én imádkozásimban kérvén az Istent, hogyha valami módon már valaha jó szerencsés út adattatnék nekem Isten akaratjából, hogy tihozzátok mehetnék; mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhetnék veletek, hogy ti megerősíttetnétek.* Valóban ilyen epedő gondomban tartom a félvigyázatomra bízott 256 gyülekezet mindenikét, különbség nélkül, s nekik használni, nekik lelki ajándékokkal szolgálni éjjeli és nappali gondom még álmaimban is. A másik, a mit Pál az általa alapított vagy mint maga mondja: az általa szült korinthusi gyülekezetnek irt, mikor azt hallotta, hogy ott versengések, viszálykodások, tévtanok, sőt erkölcsi bűnök is uralkodnak s töprengett és tépelődött felölök magában, mit akartok ? — úgymond — (I. Kor. 4. 21.) »vesszővel menjek-e hozzátok vagy szeretettel és lelki alázatossággal?* S ha Pál, az a nagy apostol, az a legigazabb s Krisztus választott tanítványa és Istennek választott edénye, bár a vesszőt sem rejtette el, szeretettel és lelki alázatossággal ment a korinthusiakhoz : választhattam-e, tehettem-e másképen én, a legkisebb, a leggyarlóbb a Krisztus szolgái közül ? Mert csak ha magamat tökéletesnek, s hiba és gyarlóság nélkül valónak tartanám, holott abban bővölködöm: mernék harcolni és a fenyíték vesszőjével lépni az én gyülekezeteim közé, s az ő gyarlóságaik és bűneik ellen. Igy jöttem hozzátok is Atyámfiai, szeretettel és lelki alázatossággal, s ha kezeimben mégis megláthatjátok — s el sem rejthetem — a vesszőt, én is azt csak szeretettel és lelki alázatossággal használom, mint magam is gyarló ember az Isten igéje szerint, mely hasznos a tanításra, a feddésre, a jobbításra, a fenyítékre, mely igazságban vagyon. (II. Timóth. III 16). S hogy mindjárt először is szeretetemet éreztessem veletek, méltánylással ismerem el azokat a jó tulajdonságokat, a melyeket őszinte örömmel szemlélek bennetek, mint önmagában is dicséretre méltókat, s mint biztató jelenségeket, sőt biztosítékokat arra, hogy épen ezek erejével, tévedéseiteket helyrehozhassátok, rossz hajlamaitokat legyőzhessétek. Mert tudom felőletek, hogy bár községetek s abban egyházatok sok csapásoknak s különböző időkben több rendbeli anyagi károknak is volt kitéve, ti őseitek példájához híven, az egyház fentartására, sőt haladásának előmozdítására áldozni, fáradni, tenni soha nem vonakodtatok. Az egyház, iskola és annak szolgái iránti tartozásaitokat a legtöbben kész szívvel, aki nem úgy, az is csak teljesíti; sőt sokan jókedvű adakozással, mely egyedül kedves Isten előtt, sietnek gyarapítani az egyházat, amint erről az 1852 óta vezetett Aranykönyv bőséges tanúságot tehet. Sőt nemcsak a magatok egyházának a szükségeire, hanem sok másokéra is több izben adakoztatok, követve a nagy apostol parancsát: »Egymásnak terhét hordozzátok és ugy töltsétek be a Krisztus törvényét* (Gal. VI. 2). Mindezek azt bizonyítják, hogy bennetek a krisztusi lélek munkálkodni soha meg nem szűnt, apáról fiúra átszállva mindig megtette s megteszi keresztyéni kötelességét, ugy saját egyháza, mint egyéb lntsorsosai iránt, követve az apostol intését: »a szentek szükségeire adakozók legyenek. (Rom. XII. 13.) Mindenekkel jót tegyünk, kiváltképen ami hitünknek cselédeivel*. (Gal. VI. 10). De itt is van egy megjegyzésem. Az Aranykönyvbe, melyet említettem, közel hatodfélezer forint adomány és alapítvány van bejegyezve; s ebből csak hatszáz forint van meg; 4830 frtot pedig — bizonyára nehéz napokban az egyház szükségeire — elköltöttetek, felhasználtatok. De ez nem jól van. Alapítványoknak és tőkéknek csak kamatait szabad felhasználni, a tőkék pedig vagy érintetlen hagyandók, vagy az egyház adósságai lesznek, melyek után, míg visszahelyeztetnek, az egyház, mint más kölcsönvevő kamatot tartozik űzetni. Csak egyszer látszott elaludni bennetek a krisztusi lélek, midőn némely rosszakaratú, az Urnák utáról eltért tévelygő testvéreitek által félrevezetve, az oly üdvös közalapra való köteles hozzájárulásukat közületek sokan megtagadták, sőt némelyek a 20, 30, 50 kr. csekély adó miatt még hitökből is kitértek, amiért kénytelen voltam annak idején pásztori levéllel inteni meg a gyülekezetet. Lett is foganatja, legalább azokon, akik apáik hitéhez ragaszkodva, az igaz uton megmaradtak, vagy arra visszatértek. Megnyugtató tudomásul vettem azt is, hogy az e vidéken is lábrakapott nazarénus rajongásnak közöttetek kevés követői vannak, s azok is inkább fogynak, mint szaporodnak ; hogy a Krisztus istenségét néhány krajcárért megtagadó unitáriusok sem találnak több követőkre, és e szakadások egyházatok egységét már nem veszélyeztetik. Krisztus urunk maga mondotta: »a tiszta buza közt is van konkoly, de csak hadd maradjon az aratásig« (Máté XIII. 25—30). »Mert szükséges, hogy legyenek botránkozások, de jaj azoknak, akik által a botránkozás esik« (Mát. 18. 7). A tiszta buza és konkoly példázat s a botránkozások említése egyenesen vezet rá az erkölcsi életetek felől való tudakozásra, mert az erkölcsi élet a mező, a melyben a konkoly legkönnyebben keveredik a tiszta buza közé, s a melyen leggyakrabban esnek a botránkozások, melyek miatt jaj a világnak. (Mát. 18. 7.) Kérdem és vizsgálom azért, atyámfiai, hogy áll közöttetek az erkölcsi élet? Nem titkolhatjuk el, hogy mint mindenütt, ugy közöttetek is vannak Istentől, az ő törvényeitől, önmagukról megfeledkezők. Vannak házsártos, veszekedő, törvénytelenül