Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-04 / 35. szám

fegyelemtartási szempontból, ami pedig a tanítás-nevelés művészetének a koronáját képezi, az álló irás feltétlenül előnyösebb a dűlő Írásnál. De még sokkal figyelemreméltóbb az egészségügyi szempont. Szerzők az előszóban, de különben is az egész munkájukon keresztül az írásnak különösen ezt az oldalát hangsúlyozzák és állítják előtérbe. Szerzők határozottan kimondják, hogy az irásjavításnah a súlypontját az egészségügyi szempontban keresik. »Mihelyt az orvosok és a gyakorlati paedagogusok a tudomány és a tapasztalat révén arra a meggyőződésre fognak jutni, hogy az álló irás egészségügyi szempontból nem előnyösebb a dűlő írásnál, s ezen nézetüket komoly érvekkel fogják támogatni: mi leszünk az elsők — mondják a szerzők — a kik a dűlő irás ellen felvett küzdelmünket be fogjuk szüntetni. De mindaddig, amíg a legtekintélyesebb orvostanárok és a gyakorlati paedagogusok egész sora az álló írásnak egészségügyi szempontból való előnyét — úgy szólván — kétségtelenné teszi és minket is meg nem győznek az ellenkezőről: feltétlen hívei és csüggedetlen terjesztői maradunk az álló írásnak.« A jó ügy érdekében én is kívánom tiszta szivből, hogy az álló Írásnak ez a két lelkes magyar bajnoka SZÍVÓS kitartással és csüggedetlen erővel terieszsze és hirdesse az igét. Mert ahogy én ismerem a magyar tanítóságot, a nagy többség erős conservativ érzelmű. Nem igen szereti az újítást. Szerzők nagy olvasottsággal, mély tanulmányra valló alapossággal dolgozták munkájukat. Ismerik az Írástanításra vonatkozó nagy kiterjedésű irodalmat, s kezdve az igénytelen újságcikkeken, folytatva a komoly szakmunkákon, végeznek a nagyobbszabásu irodalmi műveken. Munkájukat 21 fejezetre osztották, külön kimutatják használt kútforrásaikat s adják a tárgyukra vonatkozó irodalmat; betűrendben összeállították a munkájukban előforduló nevek jegyzékét s utána csatolták a tárgymutatót. Közbenközben ügyes rajzok, a munka végén pedig kézírások, különféle betűminták és fénynyomatű képek emelik a munka becsét. A munkának egy-egy füzete magában is szép tanulmány s mindegyik önálló alakban is megjelenhetne. De valamennyi igy egyesítve és összliangzatba hozva csak kölcsönösen emeli egymásnak értékét. A 11. fejezet, melynek címe: »Az irás, mint az iskola tantárgya'- az Írástanításnak módszertani fejlődését adja tömör, de vonzó képben. Különösen élénk tollal van írva a VI., VIII., IX. és X. fejezet. Ezek címei: »A dűlő irás bírálata*, »A Berlin-Rembold-féle emlékirat bírálata*, >Az álló irás előnyei*, »Ellenvélemények«. Kiváló gyakorlati becsűek: a XIV. XV., XVI., XVII. és a XVIII. fejezet. Ezek címei: »Az álló irás kellékei«, »Az álló Írástanítás általános szabályai«, »Az iróeszközökről«, »Gyakorlati eljárás az álló irás tanításának kezdetén« és »A gót és latin betűk harca«. A munka elé dr. Fodor József, egyetemi tanár, meleghangú szép ajánló sorokat irt. Szerzők méltán megérdemlik az elismerést és ha oly tekintélyes tudós, minő a nevezett, az elismerés pálmáját nyújtja oda a szerzőknek : akkor én, mint kartárs, a magam részéről csak kettőzött örömmel tehetem azt. Örülök, hogy szerzők a tanítói névnek dicsőséget szereztek. Melegen ajánlom a munkát a t. kartársaknak és a tudós lelkészeknek b. figyelmébe. Olvassák el mentől többen. Nem végeznek hiábavaló dolgot. Nagy Lajos, főv. tanító. BELFÖLD, Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Dunapataj, Ordas, Szentbenedek. Dunapataj felé az időközben megérkezett solti felső járási főszolgabíró, Halász Sándor ur vezetése alatt haladt a püspök ur hosszú kocsisort képező kíséretével. A városi elöljárósággal nagy számú intelligencia, részint a városból, részint a környékből gyűlt egybe a határnál; a város polgárlakossága is nagy számmal sereglett ki a főpásztor tiszteletére. Az üdvözlő városi elöljáróság élén Sáry József, a város római katholikus jegyzője állott és szépen kigondolt, lelkesülten elmondott beszéddel fogadta püspök urat. A főpásztor szívélyesen köszönte meg a figyelmet. »Örömömre leszen — mondá — ha tapasztalom, hogy Dunapatajon megvannak egy város békés fejlődésének alapjai; de ha hiányzanának, kötelességünk mindnyájunknak — tehetségünk és módunk szerint — közreműködni, hogy eme drága kincsek birtokába jusson. Látogatásomnak bizonyára egyik célja az, hogy egyengessem ennek lehetőségét. Megteszem, ha nem lesz is tetsző az emberek előtt; hiszem, hogy .helybenhagyásával fog találkozni annak, akitől szolgálatomat vettem és aki »megdorgálja azokat, akiket szeret«. A bemutatások megejtése és rövid társalgás után megindult a menet Dunapataj városa felé, hová püspök ur az ünnepi díszt öltött lakosság folytonos éljenzése között érkezett meg. Mintha a templom is ünnepi mezt öltött volna magára. Kívül-belől megváltozott, megujult, megcsinosodott. Közel húszezer forintba került ez a megújhodása. E díszes templom déli oldalával egy nagy térségre dől, melyen a templom előtt húzott két sor kordonon tul óriási tömeg hullámzott. A kordonon belől az egyház megaggott, megőszült lelkipásztora: Torday István, egyháztanácsa élén, várta szeretett főpásztorát. A harangzúgás és az éljenzés csillapultával, az öreg lelkész az érkező főpásztor elé lépett és üdvözölni akarta. De püspök ur megelőzte öreg kartársát, a traktus nestorát, maga ment hozzá, megölelte, megcsókolta és hangosan, hogy hallja a nép is, ezt mondotta: »Barátom, szeretett régi barátom, örvendek, hogy láthatlak még, nagyon örvendek!* Csakis e megható jelenet után tudta elmondani az öreg szolga néhány szóból álló üdvözletét. A főpásztor erre így felelt felemelt, érces hangon: »Szeretett barátom és ti mindannyian Atyámfiai! Azon kezdem, amit az imént mondottam. Örvendek, hogy dunapataji egyházunk lelkipásztorát, az én régi barátomat, láthatom. És jól esik, hogy ezt itt, az ő hívei előtt kimondhatom. Fájdalommal hallottam, hogy aggkora és a