Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

jük elé. Ezek mind megannyi »tégladarabok« lesznek a rendszeres történelem felépítéséhez. (s.~.) ** Unitárius kis könyvtár. Szerkeszti Derzsi Károly budapesti unitárius lelkész. XLV1 —XLVII. füzet. A biblia élete. Ára 10 kr. — Az unit, kis könyvtár célja egyfelől némi szellemi élvezetet nyújtani a budapesti unitárius egyházközséghez tartozó vidéki hitrokonoknak, kik a távolság miatt istenitiszteletekre nem járhatnak; másfelől ismertetni az unitárius vallásos eszméket és hitelveket oly vallásos röpiratok s értekezések nyomán, melyek külföl­dön sok ezer példányban terjesztetnek. Megjelenik két hónapi időközökben egy füzet, eddig 47 füzet hagyta el a sajtót. A kéz alatti kettős füzet (Gannet nyomán) a biblia életének következő korszakait tárgyalja : irodalmi, kijelentési és ismét irodalmi, melyeket ekként jellemez. Az első korszakban a biblia mint egy nemzet irodalma jő létre. A másodikban isteni kijelentéssé vagy ehhez hasonlóvá válik. A harmadikban ismét irodalommá lesz és pedig a világirodalom egy részévé. — Mint a felosztás is sejteti, a fejtegetés pedig világosan kimutatja, a füzetke az unitarizmus ismert rationalis szellemében van irva. mely meglehetős ridegen letörölni igyekszik a szentkönyv­ről minden valódi kijelentési és inspirationalis jelleget. Hittani álláspontjával tehát nem érthetünk egyet. De ki­emeljük a könyv Írójának és fordítójának irói virtuozitá­sát, mi az unitárius kis könyvtár legtöbb füzetének elvitázhatlan érdeme. ** Töredékek Lónyay Jánosné emlékirataiból. Gróf Lónyay Menyhért fenkölt lelkületü édes anyjának. Lónyay Jánosné szül. Lónyay Florentina úrnőnek emlék­irat-töredékeiből a két első kötetet a mult év folyamán részletesen ismertettük. Most a 3-ik és 4-ik kötet is kikerült sajtó alól, szép emléket hagyva néhai szerzőjének magas műveltségéről, nemes szivéről, mélyen vallásos lelkéről. A 3-ik kötetben e kiváló szellemű asszony gondolatainak foly­tatása olvasható szellemes reflexiók, hasznos tanácsok, ter­mékeny eszmék, szép aforizmák alakjában. Eredetileg csak a rokonságnak voltak szánva, de méltók arra, hogy széle­sebb körben is olvastassanak. »Kedveseim — irja a néhai szerző — szolgáljanak nektek ezen egyes odavetett gon­dolatok halálom után irányadóul, vezéreljenek benneteket azon meggyőződésre, hogy egyedül a bölcseség, vallásos hit és magas erények nyújthatnak az életben állandó bol­dogságot és megelégedést.« Ezen gondolatok gyűjteménye a 3-ik kötet. — A 4-ik kötetben bibliai gondolatok, vallásos elmélkedések foglaltatnak. Keletkezésöket a felejthetlen nagyasszony maga mondja el az Előszóban. »Heine prózai müvei csipős gúnvnyal illetik a szent dolgokat és sértőleg s botrányosan megtagadják az Istent. Ezért későbbi meg­térése nagy feltűnést okozott és sokfelől intézték hozzá a kérdést: ki térítette meg őt? A biblia, az uj-testamentom. felelte röviden, mely a legtökéletesebb mű, mi valaha Íratott Heinénak ezen nyilatkozatát olvasva, újonnan elővettem a bibliát és az uj-test.ament.omot nagy figyelemmel tanul­mányoztam s azon szent igéket, melyek szivemhez szólottak, bátorítottak, lényemet fölemelték, kezdtem kijegyezni. Nem szórói-szóra irtam le ezeket, hanem mélységes értel­müket igyekeztem felfogni és egyszerű szavakba önteni.® — ily módon keletkezett gondolatok vannak e könyvben az evangeliomokról, a Miatyánkról, a Bibliáról, a hit egyes kérdéseiről, az erkölcsiség eszméiről és tárgyairól. Egy fen­költ lélek tisztaságával, tapasztalatedzett meggyőződésével, nőies bensőségével vannak tárgyalva a vallás és erény legmagasabb kérdései. Nem száraz, nem tudós okoskodá­sok és fejtegetések ezek, hanem az élő hit és keresztyén lelkület közvetlen megnyilatkozásai, a mint azok az evan­geliom olvasása közben egy szép lélekből fakadtak Lelki gyönyörrel olvashatja minden keresztyén ember, eszmét, gondolatokat, termékenyülést nyerhet belőlök a ker. lelki tanító. — Az egyes kötetek 1 forint 25 krért kaphatók Reiner Imre által (Budapesten, Kazinczy-utca 2.) és Bereg­szászon Farkas könyvkereskedésében. KÜLÖNFÉLÉK. * Királyi adományok. Király ő felsége a boros­sebesi ref. egyháznak az Uj-Bokszegen levő ref. iskola fentartására 100 frtot, a lajos-Jcomáromi ref. egyháznak iskolaépítési célra szintén 100 frtot adományozott magán pénztárából. * Lelkészválasztás. Révész Kálmán pápai tbeolo­giai tanárt, a »Dunántűli Prot. Lap* buzgó szerkesztőjét, a kassai gyülekezet egyhangúlag lelkipásztorává válasz­totta. Melegen gratulálunk az érdem kitüntetésének! * A tiszántúli püspökválasztás eredménye f. hó 11-én hozatott nyilvánosságra a Vállyi János főgond­nok elnöklete alatt működött szavazatbontó bizottság által. Összesen 569 érvényes szavazat adatott be, melyből esett Kiss Aron h. püspökre 311, Szabó János esperesre 140, Tóth Sámuel theol. tanárra és egyházkerületi főjegyzőre 101, Balogh Ferencz theol. tannára 6 és Széli Kálmán esperesre 1 szavazat. Ennek alapján Kisss Áron 73 szótöbb­séggel tiszántúli püspökké nyilváníttatok s a választás eredménye az egyházkerületi közgyűlésre felterjesztetett. * Áz evang. gyülekezetek életéből. A budapesti tót egyház Deutsch Károly vállalkozóval szerződést kötött, melyet már az esperesség is jóváhagyott, melynek értel­mében díszes palota fog építtetni a Kerepesi-uti szép telken. Sokféle teendőivel tulhalmozott lelkészének, Bachát Dánielnek, a gyülekezet ezután segédet fog tartani. Bizony Bachát megérdemli e könnyebbítést! * Konventi képviselők a dunamelléki egyház­kerületből. Január 16-án Szász Károly püspök elnöklete alatt Szilassy Aladár, Farkas József, Kálosi József, Petri Elek és Kenessey Béla, bontották fél a legutolsó egyház­kerületi gyűlés által elrendelt szavazatokat a konventi kép­viselőkre. Egyházi rendes képviselőkül az érvényesnek talált 249 szavazat, közül megválasztattak Szilády Áron 181, Baksay Sándor 160 és Kovács Albert 14-4 szavazattal; pót képviselők lettek Filó Lajos 75, Sípos Pál 44 és Koncz Imre 41 szavazattal. Világi rendes képviselőkké válasz­tattak: Szilágyi Dezső 221 és Kerkapoly Károly 165 sza­vazattal; más nem kapott absolut többséget. Minthogy azonban Kerkapoly meghalt, a szavazatbontó bizottság két rendes és két pót-képviselőre rendelt el uj szavazást, még pedig a legtöbb szavazatot nyert következő négy egyén között, úgymint: Karap Ferencz (61), Szilassy Ala­dár (53), Balogh Imre (48) és Vécsey Tamás (42) között — Ugyanezen alkalommal bontattak fél az egyházkerületi

Next

/
Thumbnails
Contents