Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-07-21 / 33. szám
e haza megmentésében mennyi temérdek érdemök van, s hogy ők ez érdemeiket nem osztják meg senkivel. Nagyon szépen köszönjük, nem is kérünk belőle. Nekünk nem kell, soha nem is kellett Schlaueh Lőrincz, Zichy Nándor, Pálffy Móricz és a többi érdemdús és rendületlen hazafi »mártíroknak* örök dicsősége és érdeme. Mi ránk még ellenségünk sem foghatja, hogy a nagyváradi zsiros jövedelemért, vagy címekért és kitüntetésekért szeretjük a hazát, hanem azért, mert ennek földje a mi apáink pora, azért, mert magyarok vagyunk, mert ezt a mi édes hazánkat, mely jobban szereti idegenből jött fogadott fiait, a szívre, vérre, eredetre tőlünk egészen idegen római klérust és főnemességet, mint minket, a véréből való vért: mi jobban szeretjük mint életünket és vérünket, jobban mint Schlauch püspök legszebb beszédé ben hirdetni tudja. Elismerjük, hogy a trón iránti hűségben mindig elsők voltak önök, de mindig csak szóval. Mert könnyű most hűnek lenni, de hívek voltak-e a nehéz időkben ? Vagy az a hűség, amit az önök dicső püspökeik elkövettek, hogy visszavonulva idylli időtöltéssel várták, míg elmúlik a vihar, vagy elmentek muszkát vezetni, a helyett, hogy a korona és nemzet közt felmerült félreértések elsimításán dolgoztak volna, ha karddal kellett volna is, ha fájdalmas igazmondással is, ha a gazdag püspöki jövedelem feláldozásával is? Nem inkább azok voltak-e hívek, akik a nemzet szabadságáért fegyvert fogtak, s ezzel a mostani békének és fejlődésnek alapját megvetették? De mi nem dicsekszünk a multak érdemeivel. Hirdessék, hogy negyedfél száz éve a római klérus ontotta vérét a liberalizmusért, a magyar nemzeti eszméért, a klérus hirdette magyar nyelven a hamisítatlan igét, a klérus a hazaszeretetet, a klérus vetette meg önfeláldozásával, vére ontásával a mai szép fejlődésnek indult magyar állam alapjait: mi tudjuk, mi igaz a nagy szavakból, mi tudjuk, mi igaz abból a nagy hazafiságból, milyen hite van a klérusnak hazánk jövőjére, s azt is tudjuk, mit tettünk mi, s mi vár még reánk. Mert Vaszary Kolos azt mondta, hogy az ő egyháza örök fennállására Isten-ígéretet kapott, de hazájára nézve nem. S bizony, ha ők tartanák meg a hazát, nem is soká tartana az. De ne busuljon jó Vaszary, ne busuljon a hazafias klérus e haza sorsán, mert nekünk Isten erre is ígéretet adott, mert bármi jöjjön, minket magyaroknak talál, s Magyarország élni fog, mig kálvinista szív dobog a földön, míg az Isten igéjét magyarul hirdetik. Ezt pedig talán mégis tovább hirdetik, mint — teszem a Schlauch dicsőségét, mert meg vagyon irva : az ég és föld elmúlnak, de az én beszédim semmiképen el nem múlnak. Ne féltse azért a magyart, ne féltsen minket a felső klérus, mert mi örök alapon örökké fogunk élni. Mert a mi modus vivendink az igazság. Dr. Aristophanes. T A R 0 Z A. Egyháztörténetünk művelése érdekében. Jelige: »A mely népnek, társadalomnak vagy felekezetnek pedig történetei vannak, de történetírása és történelme nincs, az nem méltó az életre.« líévész Imre. Magyar prot. egyházi irodalmunknak egyik hozzánk legközelebb eső, de máig sem kellőleg művelt, sőt sok tekintetben elhanyagolt ága egyházunk története. »A magyar prot. szigorú igaz egyháztörténet, mint Dobos J. mondja a Török Székács-féle Prot. Egvh. és Isk. Lap 1847. évi folyamának 3-ik számában, még kifejletlenül mozog a magyar (prot.) irodalom méhében . . . ., megmentett egyháztörténeti kútfejeink többnyire szárazak, mint az ó-kát, melybe Józsefet vetették . . . ., egész magyarhoni prot. egyháztörténetünk egy régi rom, melynek kövei szerte hevernek az elpusztult vidéken, Esaiásnak csontokkal beszórt mezeje, hol megállva méltán kérdezheti a történetbuvár: Uram! e csontok éltek-e valaha?* Reméljük, hogy igen! Hiszen »egyike legérettebb szükségeinknek, legbuzgóbb óhajtásinknak, magyar prot. egyházunk történeteit mindazon kútfőknek felhasználásával, melyeket mostohább idők zivataraiból még megmentve találunk, a tárgy fontosságához képesti terjedelemben s hitelességben bírnunk*, kiált föl méltán Lngossy J. i. 1. 1847. évi folyamának 8-ik számában. Szomorú, de igaz: Egyháztörténetünk mrg nincsen! A magyar protestantizmus története megírásának nagyszerű feladata máig is a jövendőnek van föntartva Egy Lampe-Ember, Ribini, Bod, Schmal és Klein. Rotarides és Rezik művei saját koruk történetírásának színvonalán állanak, a melyek a történeti pragmázist még nagyon is külsőnek veszik, a tények belső logikáját és vallásos egyházi értékét inkább sejtik, mint öntudatosan ismerik, úgy hogy érdemök inkább az anyag szorgalmas gyűjtésében és megőrzésében, mint kritikailag megtisztított földolgozásában áll. S mai irodalmunkból is legfeljebb Warga L. magyar prot. történetírása volna az, mely az Egyetemes egyháztörténeten belül való tárgyalása mellett is egy a mai kor színvonalán álló s szükségleteinknek leginkább megfelelő magyar prot. egyháztörténetnek vehető. Pedig »egyházunk története megrázó vonásokban egyenlő a hugonottákéval, sőt felülmúlja azt! Mily nagyszerű, mily elragadó a magyar prot egyház történetének folyama, még a mohácsi vész előtt meggyújtott máglyáktól kezdve, a nápolyi gályákon keresztül, egészen a mult század végéig*, mondja helyesen a poraiban is áldott emlékezetű Révész Imre, ki »Erdősi János* című monographiájához függelékképpen csatolt »végszavában* hatalmas mozgalmat indított meg »a magyar prot. egyházi történetírás«, sőt egy »magyar prot. egyháztörténeti társulat* létesítése ügyében. Kívánom is, hogy visszhangozzék ez életrevaló s eléggé megérlelt eszméje, a melyet »letelt utoljára, mint valami bepecsételt végrendeletet*, visszhangozzék különösen a Prot. Irodalmi Társaságban, a melynek hasonló célja »első sorban a prot. egyháztörténelemnek művelése levél- és könyvtárak tanulmányoztatása, egyháztörténelmi emlékek közrebocsátása és eredeti monographiák megiratása által«. A hazai prot. egyháztörténelem művelése, sőt egyenes megírása ügyében igen fontos lépést tett a hetvenes évek végével a magyarországi protestáns egylet, illetve annak megbízásából buzgó titkára és kiadványainak szerkesztője, Kovács Albert. Sajnos azonban: a szép terv kellő pártolás hiányában a megvalósulás kezdeténél tovább nem jutott, és Zsilinszky M., Kiss Á. és Haan L. i. v. jeles monographiális műveinél egyebet nem adhatott. Igen helyesen indult ki az egylet abból a meggyőződésből, hogy hazánk ujabb történetét, különösen a XVI. és XVII. század eseményeit, melyeknél a vallásos mozgalmak oly nagy szerepet játszottak s majdnem minden nevezetesebb eseménynek egyik főokozói valának, a magyar protestantizmus történelmének alapos ismerete nélkül helyesen megítélni nem is lehet. Ebből kifolyólag feladatunk a magyar prot. egyház és iskolaügy történelmét földeríteni, nem elfogult dogmatikus felekezeti szellemmel, nem pápás