Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-21 / 33. szám

türelmetlenséggel, hanem erős történetkritikai és vallásos egyházi érzékkel latolgatván annak fontosabb eseményeit. Mert egyházunk története egyházunk hiterős keresztyén vallásos szelleméletének legszebb bizonyítéka s legfényesebb apológiája. E célra a protestáns egylet programmot is adott, a melylyel egyelőre igen helyesen a monographiák megírásának terére utalta a hazai prot egyháztörténelem müvelésének nemes ügyét. S végig tekintve mindazon, a mi eddigelé hazai egyháztörténetünk művelése ügyében az irodalom terén mai napig tényleg történt, az csak megerősít bennünket ama meggyőződésünkben, hogy hazánk reformációjának, különösebben pedig a hazai protestantizmusnak belső és külső története csak monographiák megírásával lesz eszközölhető. Ismernünk kell előbb a reformáció hazai terjedésének belső és külső okait, s azon városok akkori történetét, a melyek a reformáció gócpontjainak bizonyultak. Hogyan Írhatná meg valaki a hazai protestantizmus történetét, ha nem ismerjük többi között a XVI. és XVII. századnak -— az egyház küleseményeinek megértéséhez szükséges — dogmatikai vitáit, az uj egyház szabatosabb szervezésére és megszilárdítására tett intézkedéseket, a XVII. századnak az ellenreformáció által előidézett vallásháborúit és vallásügyi tárgyalásait, a XVI. és XVII. század nyomdáit, az erdélyi ref. püspökök egyházi és politikai jogait a prot. fejedelmek alatt, továbbá a gyásztizedet, a pozsonyi vértörvényszéket, a XVIII. században a magyar kir. helytartótanács vallásügyi rendeleteit, a prot. közoktatásügy mindegyik ágának és időszakának történetét, József császár egyházpolitikáját, az unió s a pátens mozgalmait stb stb. ? mely kérdéseknek, mint a magyar prot. egyháztörténet legfontosabb fejezeteinek egy némelyike, máig is írójára vár. Ez pedig csak forrástanulmányok és levéltári kutatások alapján eszközölhető, mert a történetírás, jobban mondva másolás és fordítás, a miben nálunk sincs hiány — még nem történet-kutatás, Történetbabrálónk van elég, de történetbuvárunk annál kevesebb. »E1 kell jönni az időnek, sőt el is jött az immár — mondja helyesen Révész I. — a midőn a magyar prot. egyháztörténelemmel foglalkozó írókat minden lehető ponton magokhoz az eredeti forrásokhoz kell utasítani és ha nem mennének, korbácscsal is oda kell hajtani őket!« A mi már most közelebbről hazánk reformátiójának történetét illeti, mely hasonlókép nincsen megírva, még e téren is igen sok fontos kérdésnek kritikai tisztázása és megoldása vár az egyházi történetíróra. Remélem, Speratus Pál budai tartózkodását Tschackert tanár alapos kutatásai folytán ezentúl már mi is elejtjük, s többé utána nem másoljuk az egyes könyvekből, s épúgy elejtjük Szegedi Kis István állítólag Wittenbergben nyert theologia doctorátusát is, mivel a wittenbergi egyetem XVI. századbeli theol. promoveáltjai között neve elő nem fordul. S a reformáció fejlődésmenetének előképét rajzolva folytonos tekintettel kell lennünk annak akadályaira épúgy, mint előmozdító faktoraira, névszerint a politikai viszonyoknak folytonos befolyására s a reformációnak gyors előhaladására az egyes reformátori személyiségekben. Egyik fontos kérdés továbbá, honnan egyszerre, minden nagyobb belső vagy külső előkészület nélkül a kálvinizmus Magyarországon? Melanchthon haláláig száz meg száz magyar tanuló a wittenbergi egyetemen; mindenütt Luther és Melanchthon befolyása e hazában, s mégis, egyszerre mintegy dene ex machina oly nagy vonzalom magyar népünk vallásos-szellemi vezéreinél Svájcz iránt! Általában megjegyezzük, hogy egyháztörténeteink a Svájezczal s annak reformátoraival való érintkezéseket eddigelé kellőleg figyelemre nem méltatták. Vagy honnan az unitárizmus s mit akart oly hirtelen Magyarországon ? Milyen faktoroknak köszöni az a maga eredetét és gyors elterjedését? Oly kérdések, amelyeknek alapos kritikai megfejtése alapján lehet csak szólni a magyar protestantizmus egységes történetéről. Egyháztörténeti kísérleteink egyik nagy hiányát abban is látom, hogy kevés vagy semmi tekintettel sem voltak a humanizmus s a reformáció közötti viszony tárgyalására. Voltak-e humanisták a reformáció korában Magyarországon, s ha igen, minő befolyással voltak annak ügyére? Vájjon Grynaeus, Windsheim és Henckel csakugyan reformátori érzelmű férfiak voltak-e Budán, vagy pedig csak humanisták, vagy, mint Henckel, Erasmusnak követői ? A magyar reformáció története megírásának egyik elengedhetlen feltételét — amit iróink eddigelé hasonlóan teljesen mellőztek — abban is látom, hogy folytonos tekintettel kell lennie hazai reformátorainknak a wittenbergi és svájezi reformátorokkal való levelezéseire, illetve e levelezéseknek forrásszerü tanulmányozására, s egy egységes szellemi képben való föltüntetésére. Hiszen a wittenbergi és svájezi reformátorok képezték azt a csatornát, a melyen a reformációnak, mint a germán népszellem legnagyobbszerü tényének alapeszméi hazánkba is elhatottak. a mivel szorosan függ össze a külföldet látogatás alapos ismerete a XVI. század első felében. Magyar prot. egyházi életünk és irodalmunk fölemelő tényekben gazdag múltja iránti őszinte érdeklődésem diktálta tollamba e kérdéseket. Vajha szavam ne volna kiáltó szó a pusztában, hanem élénk visszhangra találna azoknál, a kiket illet! Úgy legyen ! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. KÖNYVISMERTETÉS. Keresztyén Tanítások. Irta: Kenessey Béla ev. ref. theol. akad. r. tanár. Budapest, Kókai Lajos, 1892. Lap: I—VI+1—291. Ára: 1 frt 20 kr. A tiszta jövedelem fele a budapesti ev. ref. belmisszió céljaira fog fordíttatni. A belmissziói munkásság a budapesti ev. ref. egyházban, figyelemre méltó lendületet vett a közelebbi években. E munkásság gyümölcse — többek között — a kéz alatti kötet, melynek beszédei az Erzsébet-körúti telepen hangzottak el legnagyobb részben. Csodálatos erő az a hit, mely szent áhítattal fogadja az Ur e felhívását: emeljétek fel a ti szemeiteket, és lássátok meg a tartományokat: mert megértenek az aratásra! Több buzgó társai között, Kenessey Béla is felemelte a szemeit, s bár egyébként is sokoldahílag van elfoglalva, tudott mégis időt szakasztani s maradt ereje is reá, hogy az aratásra megért gabonából kévéket kössön s összehordja ezeket nagy örömmel. Üdvözöljük ezt a valóban fáradhatatlan s mindenütt számottevő munkásságot, mely míg egyrészről fokozza szerző iránt eddig is melegen érzett tiszteletünket, addig másrészről e szavakat adja ajkainkra: dicsőség Istennek, aki azt cselekszi, hogy a pusztában is kiáltó szó legyen s alkalmatos szolgái az evangéliomnak! Hát amiket Budapesten véghezvisznek a mi barátaink, azok csakugyan fővárosi cselekedetek s méltók, hogy a vidék is feléjük fordítsa figyelmét és azt cselekedje, hogy ne csak a beimissziói hírlapi cikkek, de a belmissziói munka áldásai is szaporodjanak közöttünk. De lássuk a füzetet! Fontos itt mindenek előtt az »Előszó*, melyben a szerző figyelemreméltó dolgokat mond