Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-21 / 33. szám

kőzik, vagy avatkozni akarna*. De aztán lassan fojtó kénkő füstbe burkolódzik az egész szép tűzijáték, mikor a primás a saját vallomását is elkezdi a »célnak megfelelőleg értelmezni*. Mert hát azért össze ne tessék zavarni a tényeket: amit Róma impossibilisnek mond, azt ez a független és szabad Magyarország azért nem mondhatja ára possibilisnek; mert hát Deák Ferencz egyszer mondott valamit, ami ezzel a kérdéssel csakis a »célnak megfelelő értelmezés* által hozható némi távoli viszonyba, ami ő hercegsége lángeszének csakugyan sikerül is. Deák Ferencz ugyanis azt mondta egyszer, hogy a főrendiház dogmatikai kérdések fölött ne vitatkozzék, mert a dogmákat minden vallás maga szabja meg híveinek s azok aztán higvjék meggyőződésük szerint (vagyis: bigyje aki tudja), s a haza bölcsének ebben a nyilatkozatában látja ő hercegsége »azon határvonalat, mely a politikai érdekeket a vallásiaktól elválasztja*, természetesen ügy, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek mind Róma felől essenek. Ez azonban nem elég, még a komjáthi-kánonokat is »megértelmezi a célnak megfelelőleg« s aztán a magyar országgyűlésnek 1790-től máig e téren hozott összes határozatait, sőt a protestánsoknak kérvényekben, felterjesztésekben, országgyűlési beszédekben kifejezett nyilatkozatait is. Szegény, igaz lelkű atyáink ti, kik a haza érdekeinek mindenkor őszintén alárendeltétek saját érdekeiteket, kik a jó békesség kedveért némán tűrtétek, mint szívja ki véreteket a lélekhalászó fekete sereg, s mikor fájdalmatokban feljajdultatok is, nem kértétek az osztó igazságot, az igazságnak csak morzsalékát kértétek, hogy a melyik szülőből még ki nem halt a hit, ha akarja, az ősök igaz evangeliomi hitében neveltette gyermekét: gondoltátok-e valaha, hogy így szavatokon fog benneteket az esztergomi hercegprímás ő eminenciája? De azt meg kell adni, hogy aki nem ismeri tüzetesebben a vegyesházassági s vele kapcsolatos kérdések országgyűlési s egyéb tárgyalásait s a protestánsok viselkedését s annak rugóit, szóval az akkori történelmet, az egyszerre elhiszi, hogy ami őseinknek forróbb vágya nem volt, mint a szabadelvüségben utolérni ő főméltóságát; annyira sikerül neki a történelmet »a célnak megfelelőleg értelmezni.« Aztán hozzá fog az illető törvény értelmezéséhez, de ez már nem sikerült oly szépen. Ő hercegsége ugyanis úgy tesz, mintha az 1868-iki Llll-ik t.-c. nem jelent volna még meg nyomtatásban, hanem csak egyetlen egy irott példányban léteznék az ő levéltárában, s ennél fogva ő annak tartalmát ügy értelmezhetné, a hogy neki tetszik; azt mondja, e cikk nem imperativ, egy cseppet sem fél e közben, hogy valaki a szeme elé tárja a törvénycikknek egy nyomtatott példányát s helyreigazítja ő eminenciája tévedését: hogy a törvénycikk mégis csak imperativ, mégis csak cogens. Ő hercegsége ugy tesz, mintha azok az emberek, akik e törvénycikket létrehozni segítették s 25 év óta végrehajtják s alkalmazzák, magyarázzák, már mind elhaltak volna, mintha ő egy régi ékiratos törvényt »értelmezne a célnak megfelelőleg* egy egészen uj nemzedéknek, azt mondja: sem akik meghozták, sem akik alkalmazták s magyarázták 25 év óta, soha nem is tartották ezt imperativ törvénynek; egy cseppet sem fél e közben, hogy előállanak azok a becsületes és őszinte róm. kath. plébánosok, akik az újabb időkig mindig lelkiismeretesen végrehajtották s azok a szabadelvű férfiak, akik midőn meghozták e törvényt, azt hitték, hogy ők intézkedtek, a nemzet békéjét rendezték el, nem pedig csak papirost fogyasztottak, hogy ezek előállván, majd szemébe mondják: tévedni méltóztatik eminenciádnak— »a célnak megfelelő értelmezés« hevében. 0 hercegsége ugy tesz, mintha beszéde elején nem is ő mondta volna, hogy e bonyolult kérdések megoldása »az 1868-iki Llll-ik törvénycikk megváltoztatásában, vagy annak a célnak megfelelő értelmezésében* keresendő; most már azt fejtegeti, hogy tulajdonképen nem is egyéb a törvénycikk értelme, mint amit ő tulajdonít, neki, épen úgy, mint egyik kiváló Írónkról beszélik, hogy ha ma elgondol valamit, hogy milyen rettenetes, vagy milyen szép volna, ha ez vagy az így vagy úgy történnék, másnap már megesküszik ősei emlékére, hogy csakugyan úgy történt; vagy mint a hazug ember, aki addig hazudik valamit másoknak, míg végre maga hiszi el. De hát főméltóságu urunk, ha csakugyan olyan értelme van ennek az ártatlan t.-cikknek, mint ahogy velünk elhitetni törekszik hercegséged, akkor minek megváltoztatni vagy »a célnak megfelelőleg értelmezni«; vagy ha csakugyan megváltoztatásra vagy értelmezésre szorul (bíboros szempontból természetesen), akkor talán mégsem az az értelme, a mit mondani méltóztatik ? Valóban nehéz a kacagást visszatartanunk, de a kacagással együtt honfiúi könyeinket is. Hogy a rómaiak prímása mond ilyen kézzelfogható elferdítéseket, s hogy ő híveiről azt hiszi, hogy azok hiszik — az az ő dolga, de hogy ezeket Magyarország törvényhozásának főrendi házában el lehet mondani, sőt hogy az elmondót méltó és lesújtó kritika helyett falrengető tapsokkal fogadják s azokat, akik bár a legfinomabb módon kifejezést mernek adni annak, hogy ezeknek a valótlanságoknak valóságáról még a szent főpapi ajkak sem győzték meg őket — hallgatással mellőzik, sőt lepisszegik : ez már szomorú, ez már siratni való. íme eminenciás uraim, bíboros és baretumos főpapok, ide vezet az az önök hires modus vivendije, melyet az uj primás most újnak adott ki, pedig nem uj az, csak a réginek ujabb kiadása. Mert ez az igazi világi bölcseség, mely az igazságnál mindig többet hoz a konyhára: az ég alatt mindennek »a célnak megfelelő értelmezése*. Mi negyedfél századon át küzdünk a liberalizmusért és mikor már kiontott vérünkkel annyira öntözgettük, hogy egy kicsit kezd meggyökeresedni, akkor előállanak önök, a primás unalmas alapossággal, Schlauch iszonyú szónoki erővel s úgy megértelmezik a szegény liberalizmust »a célnak megfelelőleg«, hogy a világ végéig arról koldulhat Hát ez a liberalizmus: suum cuique? Valóban ez is hozzá tartozik. De tudjátok-e mit jelent ez pápistául ? Azt jelenti, hogy minden felekezet a maga hitelvei szerint élhessen s fejthesse ki erejét, vagyis, hogy ... de talán azt már mégsem kívánják ezek a »szabadelvű« urak, hogy a római egyháznak engedtessék meg hitelveit mindenben kifejteni, s azokat az eretnekeket, a kiket Schlauch kegyes volt a római egyházba a célnak megfelelőleg értelmezett »egy keresztség« által, ha csak elvben is, ha csak passiv tagokul is bekényszeríteni, activ jogosultságu tagokká inquisieióval, máglyával is megtéríteni? Mi negyedfél századon át küzdöttünk a hazáért és nemzetért, nem gyémántos pásztorbotokkal, hanem buzogánynyal és karddal; nem ragyogó szóáradattal, hanem forró piros vérrel; és mikor egy háromszázados véres harcból bár megfogyva, elrongyosodva, elszegényedve, de mégis diadallal kerültünk ki s megmentettük Magyarországot, mikor ennek az országnak a mi vértanúinknak drága vérével öntözött földén, a mi szent halottainknak poraiból új élet és virágzás támadt: akkor előjő LŐrincz püspök, a kinek ősei aligha Árpád apánkkal jöttek be, s a muszkavezetők ujongása közben sorolja el, hogy nekik