Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

PROTESTÁNS I ÉS ISKOLA Szerkesztősig : IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiatlő-liivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). ügyes szám ám 20 kr. Evangelizáeió a sajtó utján. Aki figyelemmel kíséri a magyar sajtótermékeket az ujabb időből, fel kellett tűnnie előtte, hogy azok között feltűnő csekély számmal találhatók olyanok, melyekre — a legszorosabban vett egyházi irodalmon kívül — jó lélekkel rá lehetne mondani, hogy a protestantizmus érdekeit szolgálják; ellenben feltűnő nagy számmal burjánzanak elő azok a nyomtatványok, melyek a protestantizmust nyakra-főre eretnekségnek, kárhozatos tévedésnek, veszedelmes méregnek s az ég tudja, mi minden megveszekedett dolognak titulálják. A Szent-István-társulat népies kiadványai, lázító íratkái a vegyes házasságok dolgában, a különböző kath. irodalmi körök ékes förmedvényei; a rendkívül fellendült, egyedül kath. igazságot ismerő kath. tudományos irodalom, mely nem vonakodik ma sem, mint hajdanán, hamisításokkal is védelmezni a »szent egyház« pretenzióit, a kath. napi sajtó, néplapjai — mind-mind felállíttattak ellenünk, hogy, mint a tüzes sárkány, bódító mérges leheletükkel elkábítsanak, s azután összetörve elnyeljenek. Aki tudja továbbá, hogy a sajtó mily óriási hatalom manapság és nem felejti el, hogy a reformáció idején, a tollat nálunknál jobban forgatni szerető őseink mily nagy súlyt helyeztek a nyomtatott. betűre s mily óriási eredményeket értek el vele, az nem fogja kicsinyleni azon követelésünket s kívánságunkat, hogy a folyton szaporodó támadásokkal szemben mi is fel vegyük a tollat, s a nyomdának kezünkből kifacsart kerekét ismét megragadva, ezen a réven is igyekezzünk hozzáférni azokhoz, akiknek evangelizációja szent kötelességként reánk néz. Szerény soraimnak célja reámutatni nagyjából arra, hogy mit lehetne és mit kellene tennünk e tekintetben. Több ízben felvetették, meg is okolták, ha jól emlékszem, a zsinat valamelyik ülésszakán hivatalosan is előhozták és mindannyiszor újra meg újra, itt is, elejtették a magyar protestánsok és elejtette a prot. egyház egy politikai napilap alapítását, mely a protestántizmus érdekeit képviselné, törvényes jogaiért harcolna, jelentőségét az elmék előtt megvilágosítaná, szeretetét s becsülését a szívekbe bevinné. Elejtetett az eszme, pedig ez, mondhatnánk, életkérdés ma már a protestánt izmusra nézve. Nem »Magyar Állam«-féle lapra gondolunk mi. Nem! Aki tudja becsülni az életet, tisztelni mindenek jogát az élethez: az undorral fordul el oly törekvéstől, mely minden fegyverrel el akarja ölni életét annak, akinek az élethez Istentől és történelemtől adott joga van. Hanem feltétlen szükségünk van arra, hogy vegyen tudomást rólunk, egyházunkról, az abban letéteményezett szellemi és lelki kincsekről; ismerje meg annak elveit: az isteni és emberi jogok tiszteletét, ápolását; becsülje az intézményeket, melyeket e magasztos cél, eszme terjesztése érdekében keserves áldozatokkal állított és fentart; tanulja becsülni, hinni a protestantizmusnak világtörténelmi hivatását a más vallású ember, de a protestáns is, mert ezeknek nagy része is csak névleg protestáns, szellemben, szeretetben, ismeretben nem az. Mi teszi azzá? A társadalomnak azon rétegéről, mely munkaköre és neveltetésénél fogva, kevesebb tudással, olvasással beéri, tehát a szokott értelemben vett népről, s annak szükségei kielégítéséről s a reá való hatás eszközeiről későbben szólandunk; itt fordítsuk figyelmünket először az úgynevezett művelt olvasó közönségre. Erre olyan olvasmánynyal, melyen »egyházi« vagy »vallási« jelző vagy jelleg van, ez idő szerint hatni nem lehet, mert ilyent kezébe nem vesz, nem olvas. Tudakozzuk meg csak az egyetlen protestáns folyóiratnak: a Szemlének és az egyházi lapoknak szerkesztőit, vájjon hány világi ur előfizetőjük és olvasójuk van, sőt hány hiányzik az ilyen sorból a jobb módú lelkészek közül is!? A mi társadalmunk e részéhez egyházi lapok által nem férkőzhetünk, nála ennélfogva ez úton célt nem érünk, a vallásos és egyházias szellemet ezzel benne fel nem ébresztjük, tehát nem evangelizáljuk. A protestántizmus magasztos tartalmát pedig