Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

valami, amiről tulajdonképen beszélnie kellene. De mit tartozik az egészhez az első rész 1, 2. kikezdése? Általában sehol nem fejti ki, hogy a hűség miben állhat, miként nyilvánulhat. Evangeliomi íz, tűz nincs benne semmi. Csak épen jelzi, amit bizonyítania és meggyőződéssé tenni kellene. A XI -nek szép és sikerült a bevezetése, kitűnő inventióval van megcsinálva felosztása. Az »igazság«-ot azonban a tárgyalásnál csak a legközönségesebb juridikus értelemben veszi, holott tudhatná, hogy az az apostolok által hirdetett »igazság*, melyet mindenki megértett, egészen más és nem egy jogi tartalmú fogalom és tény volt. Az az »igazságamit szerző fejteget, tulajdonképen nem is »az igazság«, hanem csak a viszonosság, a méltányosság vagy az önzéstelenség. A fejtegetéseknél a fődolog legelső sorban az eszmék fogalmi meghatározását adni, mert csak ki jól distingvál, taníthat jól. Ezért van az is, hogy a beszéd 1-ső részének egyes alkatelemei már tulajdonkép a 2-ik részhez tartoznak, mely utóbbi különben sokkal jobb az elsőnél. A Xll.-ben maga szerző is rögtön megérzi, hogy tárgyának kettős felosztásával az anyag egyáltalában nincs kimerítve, mert az I-ső rész elején mindjárt a példaadásról beszél, holott a gyöngéd nevelésről kellene csak szólania. Hát a Noé fiai is mind szülő nem tisztelők és megbotránkoztató erkölcsüek voltak ? (94. 1.) Én nem ugy tanultam az elemi iskolában. IJgyan e lapon a Jákob szavai (»sírva megyek* stb.) helytelen alkalmazással vannak idézve. Ez sem szabad! A XIII. egészen jó kis elmélkedés, tárgyánál marad, közvetlen. A XlV.-ben a hitnek, mint bizalomnak erejét s békességet adó lényegét kellett volna kifejteni és kifejtve élővé és megfoghatóvá tenni, nem pedig csak a sirhalmokkal stb. ríkatni. Mi az a hit ? — ezt kellett volna feltüntetni: hogy mi az az erő, mely bízik az Istenben, a Jézusban, az emberekben, célunk elérhetésében, munkánk jutalmában? stb. A hitre nemcsak a szerencsétlenségben van szükségünk és az nemcsak a sírhalmokról emel fel, hanem az egy olyan erő. amely nélkül egy lépést sem tehetünk az életben. Bizony gyarló és felületes ez a beszéd. A XV.-nek a jó bevezetésen és sikerült felosztáson kívül nincs egyéb érdeme. A XVI. mutatná leginkább, hogy szerző ereje az alanyiságban volna; de sok jó és szép dolgát egyszerre tönkre teszi egy-egy nagy üres frázissal. Hát mi ez; mi ennek a szörnyű bombasztnak a való értéke: »Eljő az idő, midőn a hála lábaidhoz borul s áldásba foglalja nevedet; fölkeres az elismerés s koszorúját nyújtja neked, melynek levele, virága betakarja, illata meggyógyítja a sebet, mint a küzdelemben sziveden ejtettek« (122. 1.)?! — és mindez azért, hogy »őrizd meg a te atyádnak parancsolatját— De annál inkább ki kell emelnem e beszéd 2-ik részének igazán szép és finom distinctióját a 123. 1. 5. kikezdésében (»ki nem veszi észre« stb.) A XVII. egy a sok közül; a XVIII. hangulatteljes őszi borongó érzéseivel és keresztyén nemes gondolataival, mig a XIX.-nek 3-ik részében jólesőleg csendül meg egy-egy mélyebb hang, hogy kárpótoljon az 1-ső és 2-ik rész közhelyeiért. A »Függelék«-ben levő négy esketési beszéd bizony minden kár nélkül elmaradhatott volna. Csupa ürességek, egyetlen felemelő gondolat nincs a négyben együttvéve. Annyi beteges érzelgést igazán csak keresve lehet összekeresni. Micsoda állítás ez, hogy »addig boldog csak az ember, míg ifjú, míg az apai háznál van« (163. 1.)? —jő biztatás a jegyeseknek és milyen hamis felfogása az életnek ! A helyett, hogy azt mondaná, ami a valóságnak is megfelel, hogy most kezdődik az igazi, a valódi boldogság, mert a házas élettel lép a tulajdonképeni földi célhoz vezető útra stb. Vagy hogy lehet azt mondani egy menyasszonynak: »Neked már csak az marad: tanuld, hogy mi szép, édes álom volt a mult!?* (167. 1.) Persze a helyzet alkalmas a ríkatásra! Avagy miféle beteg felfogás az, mely a férjhez menetelről és nősülésről mint áldozathozatalról beszél? Bizony az élet nem pusztaság, hol az ifjúi lélek, mint délibáb virágokat mutatott, de mire bele értünk, a fénv elmosódott, az árnyék meg kétségbeejtőleg megnőtt (165. 1.). Az oltárnál pedig a lelkésznek nem szabad szépet tenni — a földi szépséghez itt — bocsánat a kifejezésért — semmi köze. (»Miattad ne boruljon könybe szép szeme« és »ifjű, szép menyasszony!« 168. lapon.) »Minekutána pedig megszűnt volna a szólástól (Jézus) monda Simonnak: Vigyed a mélyre és bocsássátok le a ti hálóitokat halfogásra!« Kenessey Béla. Egy népiskolai „elveszett" vallástan. Wéber Samu szepes-bélai ág. ev. lelkész következő című elemi vallástant írt német nyelven: »Christlicher Religions-Unterricht für evangelische Volksschulen«. Három füzetkébe van az egész foglalva, melyek elseje »Vorbereitung zum Heile* (előkészítés az üdvliez), másodika »Die Grundthatsachen des Heils« (az üdv alaptényei), harmadika »Die Lehre des Heils« (üdvtan). Az első rész (Vorbereitung zum Heile) egyszerű rövid valláserkölcsi elbeszélések gyűjteménye az elemi népiskolai I. és II. osztály számára, mely elbeszélések két csoportja történetkék alakjában szemléltetve adja elő a keresztyén kötelességeket szülők, testvérek, szomszédok, társak, hatóság, öregek, cselédek, állatok s növények iránt, továbbá Isten és felebarátok iránt. Mindegyik elbeszélés címe fölött erkölcsi tétel olvasható, mely előlegesen figyelmeztet az elbeszélésben foglalt valláserkölcsi tanulságra. Az egyes elbeszélések végén megfelelő szentírási idézet és intő versecske vagy énekvers van. Ez első füzet 42 oldalra terjed s összesen 40 elbeszélést foglal magában. A második rész (Die Grundthatsachen des Heils) az elemi III. és IV. osztálynak szánt ó- és uj-testamentomi történeteket ád elő összesen 62 oldalon. Mindegyik bibliai történet címe kettős, a mennyiben a történet tárgyát is és a levonható tanulságot is megjelöli. Végül szentírási idézet és énekvers utal még a történet tartalmára.