Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-09 / 27. szám

harmadrészét saját hatáskörükben belátásuk szerint kiosztaniok segély- vagy ösztöndíjképen. (16., 47. §.) Ez úton minden megye, vagy vidék egyesülete, minden város, község, sőt iskola tantestülete külön kis alapot teremthet s önállóan segélyezheti azokat, kiket a közvetlen ismerés alapján arra legméltóbbnak ítél. Van-e magyar tanítóegyesület, van-e magyar tanítótestület, van-e magyar tanító, kit ne lelkesítene, fel ne emelne, tettre, áldozatra ne buzdítana a gondolat: ily szép jogokkal, ily nemes célnak szolgálatába állni ? S ezek a jogok annál serkentőbbek, mivel a velők járó kötelezettségek csak szélesebb tápjai a »Eötvös-alap« magasztos érdekeinek. A kötelezettségek közé tartozik elsősorban a 100 frtnyi alapítványnak, vagy kamatának a már említett módoh való pontos, hiánytalan befizetése a központi gyüjtőbizottságnál. Továbbá a kötelékükbe tartozó rendes tagok 1 frtnyi évdíjaiból s egyéb jövedelmekből 2

/3

résznek befizetéséből a központi pénztárba. Végre a 47. §. által kirótt azon kötelességből, hogy a helyi bizottságok segélyben, vagy ösztöndíjban csak rendes tagokat, illetőleg azokhoz tartozókat részesíthet. Mindezek a kötelezettségek oly természetesek, egyszerűek, az ügy érdekéből önként következők, hogy a legkevésbé sem csökkentik az alapítványnyal járó nagyfontosságú jogok értékét. Rendkívül kívánatos, hogy »ne legyen e hazában egyetlen tanító-egyesület, ne legyen egyetlen népoktatási intézetnek tantestülete, mely ily 100 frtos alapítványt le ne tenne az emberszeretet szent oltárára*. Annyira fontos ez, hogy > Eötvös«-alapunk igazi nagysága a közel jövőben attól függ: megértjük-e mindnyájan az ezen alapításokhoz fűződő, igazán 'szép reményeket, s meg tudjuk-e hozni az általa igényelt, bizony rendkívül csekély áldozatot. Mint ugyanis az eddig mondottakból már kiviláglik, minden egyes ily alapítvány egy-egy gócpontjává lesz az »Eötvös-alap« ügye hatalmas kifejlődésének. Az alapító-egyesületek és testületek csak mint ilyenek lesznek az »Eötvös-alap-egyesület« tagjaivá a 100 forintos alapítvány által. A kebelükbe tartozó »egyesek csak a rendes 1 frtnyi díj vagy 20 forintos örökös tagsági tőke (melyet négy év alatt 5 forintos részletekben is fizethetni) külön befizetés által lépnek az egyesület rendes tagjai sorába*. S minthogy jótéteményben is csak az ily rendes tagok, illetőleg csak hozzátartozói részesülhetnek: az alapító-egyesületeknek és testületeknek erkölcsi kötelességévé válik odahatni, hogy tagjai is belépjenek ez uton az egyesületbe, sőt saját körén kivül is minél több tanférfiut nyerjen meg az »Eötvös-alap* ügyének, a kiknek évi járuléka */s részével minél hatékonyabban gyakorolhassa a jótékonyság szép erényét a helyi bizottságban. Tehát minden 100 forintnyi alapítvány egy egy kis helyi tábort csoportosít az »Eötvös-alap* zászlaja körül; a miből aztán nyilvánvaló, hogy csak a könnyen összegyűjthető, aránylag csekély alapítvány-összegek a leghatalmasabb propagandáivá lesznek az eszme terjedésének. A mely napon konstatálhatjuk, hogy Magyarország tanító-egyesületei és testületei mind meghozták a 100 forintos alapítványt áldozatul; azon napon kimondhatjuk a nagy szót, hogy még egy esztendő s minden magyar tanférfiu tagja az »Eötvös-alap«-nak. Ha még megjegyezzük, hogy ugyanilyen alapítvány a »Tanítókháza-alap* javára téve-szintén ugyanezen jogokat szerzi meg az »Eötvös-alap«-nál is: nem ajánlhatunk ez időszerint dicsőbb jelszót a hazai tanító-egyesületeknek és testületeknek ennél: Közös erővel alapítvány az »Eötvös-alap «-nál meg a »Tanítók-házá«-nál. Ez legyen most vágyunk, célunk, törekvésünk mindenekelőtt! Ez lelkesítsen bennünket s erre lelkesítsünk mindenkit. Minden egyes alapító testület és egyesület nem századokra, hanem ezredekre szóló emlékhez tesz le egy alapkövet, midőn ez uton elősegíti az »Eötvös-alap* által szolgált nagy és szent eszme megvalósítását. A kiben él a vágy tenni mindnyájunk javáért, akinek szivébén van egy parányi szikrája a lelkesedésnek, akinek lelkében él erő és akarat, akiben az önzés nem oly nagy s nem oly rút, hogy egy pár fillér megtarthatásáért közönynyel fordul el a legszentebb közérdektől is, az hangoztassa szünet nélkül minden ember fülébe: »Alapítsunk!« Az >Eötvös-alap orsz. tanítói egyesület« nevében: Péterfy Sándor, elnök. Lakits Vendel, titkár. Roller Mátyás, pénztáros. Szabó Bugáth László, jegyző. Országos református tanáregyesület. A tiszántúli tanáregyesület megtette a kezdeményező lépést annak a termékeny eszmének megvalósítására, melyet ref. tanáraink többször sürgettek, egyházi lapjaink a folyó évben is több ízben szellőztettek. Egyesíteni s az egyesülés által erősíteni református tanáraink munkásságát, tudományos és társadalmi súlyát; tömöríteni a szétszórt izolált erőket s ez úton közöttük erősebb és egészségesebb közszellemet teremteni: ez volna a cél, melynek helyességét és szükségességét Lapunk is több izbenkifejezte. Most itt van a jó alkalom, hogy a kar- és elvtársak a szép eszme megvalósítására kezet fogjanak. A tiszántúli ref. tanáregyesületek központi választmányát méltó elismerés illeti meg a buzgó kezdeményezésért. A tiszántúli tanáregyesületnek az összes ref. tanári karokhoz intézett felhívását egész terjedelmében ide iktatjuk : Zsinatunk második ülésszakában a zsinati tanárképviselők összejövetelein a protestáns tanárok anyagi helyzetének javítását célozó intézkedéseken kivül, felekezeti tanításügyünk más irányban való emelésének némely kérdései is szóba kerültek. És többek részéről nyilvánult azon óhajtás is, hogy — mivel a különböző egyházkerületek tanári testületei között semmi összekötő kapocs nincs, iskolai önkormányzatunk pedig a különböző kerületekben oly viszonyokat hozott létre, a melyek pusztán a törvény betűje alapján egyöntetüleg alig fejleszthetők, — tanításügyünk fejlesztésének egyik fontos eszköze lehetne egy helyes alapokra fektetett országos ev. ref. tanáregyesület, mely a társulati együttműködésnek általánosan ismert előnyeit magunk és felekezetünk javára értékesíteni • és tanításügyünk színvonalát emelni alkalmatos lenne. Az üdvös eszme megindítására vonatkozólag jóformán megállapodás történt abban is, hogy ez idő szerint leghivatottabb kezdeményező lehetne e tekintetben a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesület; s ezen egyesületnek már ez évi közgyűlésén az összes református közép- és felső tanintézetek tanárkarai véleményének megkérdezése után megállapítható volna, hogy református tanári statu-