Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-09 / 27. szám

sunk helyesli-e az eszmét és elérkezettnek látja-e az időt ily országos ref. tanáregyesület felállítására. Hogy tehát ezen, egyetemes ref. tanügyünket érdeklő ügyben a tiszántúli ref. tanáregyesületet mulasztás ne terhelje, egyesületünk elnöksége és központi választmánya az iránt bátorkodik felkérni Tek. Igazgató urat és a mélyen tisztelt Tanári kart, méltóztassék akár indokoltan, akár az időnek rövidsége miatt legalább röviden nyilatkozni arról, helyesli-e a fölvetett eszmét. És ha helyesli, helyesnek tartja-e azt, hogy ezen országos tanáregyesület felállítása a f. é. julius hó 3-dik és 4-dik napjain tartandó szatmári évi közgyűlésén a tiszántúli ev. ref. tanáregyesületnek szóbahozassék. Mert azon alapon, ha a tanárkarok túlnyomó többségének legalább elvben helyeslésével találkoznék a felvetett eszme, a megalakulás előkészítését s az eszmének a protestáns közönséggel és a nyilvánossággal való megismertetését már ez évben eszközölni lehetne. Ez esetben természetesen óhajtandó volna, hogy egyfelől tájékozást nyerjünk a tervezett országos egyesületbe belépni szándékozó tanárok száma felől, másfelől, hogy az eszme iránt melegebben érdeklődő tanárkarok küldöttjei, különösen a testvér-egyházkerületekből már a szatmári közgyűlésen részt vennének. Azon kérelemmel fordulunk tehát Tek. Igazgató úrhoz, hogy ezen felhívásunkat a tanárkar elé terjeszteni, és a tanárkar véleményét, valamint a szükséges tájékoztató adatokat velünk junius hó 20 ikáig közölni méltóztassék. Maradván Tek. Igazgató urnák tisztelettel Debreczen, 1892. május 24. hívei Géresi Kálmán elnök, Elek Lajos jegyző, mint a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesület központi választmányának megbizottai. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Végezve dolgát Dömsödön, püspök ur csak gyalogszerrel, mint ahogy sehol még, tőn látogatást Babon. Nyomában a sehonnan el nem maradott lelkészi kar, s tisztességet tevő dömsödi vének. Fogadta a szélső háznál s vezérelte püspökét a parochiára — a község eleje, de jegyzője nélkül. Parochián a lelkész, Szász János atyánkfia, a mi egyházmegyénknek soknemü hivatalnok a szólott örömmel, érzéssel — az ő szivének teljességéből. Kis idő multán a templomba vonult a kisded gyülekezet. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy e ritka alkalommal sem ünnepelt a néppel az a két szál intelligens ember, kire pedig hallgatni volna hivatva e község. E sajnos érzést azonban hamar elnyomta a püspöki remek beszéd, mely megvilágítá a kicsi gyülekezet érdemes viselkedését; hogy t. i. a 400 tói 500-ig való lélekszám mily munkát viselt a közel múltban. Mennyit épített, mily ízléssel, csinnal rendezte be egyházi középületeit, mily ékesség látszik a külső részeken. Püspöki körutaimban — mondá többek között — melyekben nagy és kicsiny, hatalmas és gyönge, gazdag és szegény egyházakat vegyesen s fölváltva találok, bármennyire gyönyörködöm is amazokban, szivem ezekhez vonz, s különös örömmel közeledem hozzájuk. Igy jövök hozzád is kicsiny és egyenként is, összesen is szegény dabi gyülekezet, szivem teljes melegével, erős vonzalmával. Erősíti, s igazolja is vonzalmamat, mert tudom felőletek, hogy ti egyházi éltetek fentartására állandóan, sok másoknál súlyosabb terhet viseltek, időről időre pedig épen erőfeszítő áldozatokat hoztok . . . Mert 500 léleknek, kik közt alig 10—12 család van módosabb — a többi szegény — lelkészt, tanítót, templomot, iskolát fentartani, az egyház helyi szükségein felül az egyházmegyei, kerületi, egyetemes egyházi járulékokat fizetni: nem csekély erőfeszítéssel járó áldozat, könnyű átlátni. S mindezt pontosan és zúgolódás nélkül teljesíteni mindamellett már erényszámba megy. És ez a szegény nép, mely folyvást érzi Krisztus urunk ama mondatának igazságát, hogy minden napnak megvan a maga gondja, »elég a napnak az ő mindennapi szorgalmatossága* (Máté VI. 34), mert mindennapi terheit is elég viselnie, a rendkívüli szükségeket sem halogatja, nem odázza el, nem veti más vállaira, hanem teljesíti maga jó szántából azokat is. Igy csak az utóbbi 20 év alatt: 1872-ben advent első napján megrepedt harangja helyett — haladéktalanul, önkéntes adakozásból 500 frt már karácsony napjára — uj harangot, kettőt, zendített meg tornyában. 1873-ban esperese egyszeri figyelmeztetésére, uj megintést nem is várva, célszerűen átalakítá iskoláját 200 frt költséggel, majd a paplak gazdasági épületeit 500 frt költséggel; azután a templom, a torony, a parochia tetőzeteit, a község földmunka díjából 900 frt, a hivek önmegadóztatásából befolyt 500 frt, az egyházkerület és egyesek adományából 300 frt, összesen 1700 frt költséggel és mindjárt a következő évben az iskolát kijavíttatta 200 frt költséggel, bár adósságra, melyet később törlesztett. Az áldozatkészség, mondom: áldozat — és készség ily jeleire — önkénytelenül jönnek ajkaimra a szavak, melyeket a Jelenések könyvében a lélek izen és irat a látásokat látóval, az efézusi gyülekezet angyalának : »tudom a te cselekedetidet és a te fáradozásodat és tűrésedet, hogy teréhvel megterheltettél és elszenvedted és az én nevemért munkálkodtál és nem fáradtál el (II. 2. 3.) és tovább a Smyrnabeli gyülekezet angyalának: »tudom a te cselekedetidet, nyomorúságodat, szegénységedet, de gazdag vagy (II. 9.). De, folytatja,* vagyon ellened egy kevés panaszom, hogy megengeded Jézabelnek, aki magát próf. aszonynak mondja, hogy tanítson, és elcsalja az én szolgáimat«, hogy paráználkodjanak. II. 19. 20. Fájdalom, hogy nekem is hasonló panaszt kell emelnem ellenetek, atyámfiai! mert közöttetek is felütötte fejét az a parázna, aki prófétának mondja magát, s körületek is elcsalt, s mint a kertek alatt kullogó farkas, elragadozott némelyeket, még a szomszédból is; mert ide jöttek, mint a futkározó hamis atyafiak, akik közétek bejöttek vala alattomban (Gal. II. 4.) és állítják magokat szenteknek és a Krisztus által mindenek részére megszerzett üdvösség egyedüli és kizárólagos örököseinek lenni; a kik írásokat magyaráznak, de tudatlanul és hamisan; akik szemeiket forgatva magukat bűnbánóknak mutatják, és régi bűneikre, mely őket az emberi társaságból megbélyegezve zárta ki — uj bűnöket halmoznak stb. stb. Templom után következett az iskola. A tanító fiatal ember, jó erő is; de némely félszegségekkel, melyekre kellő figyelmeztetést kapott. Különben az iskola kielégítő volt eredményre. Este lőn, mire a kettős feladat elvégeztetett. Pihenőre szét is oszlott a kiséret, s csak vacsorán találkozott ismét a legkisebb számra apadott társaság. A két fö, püspök és esperes, a mi ékességeink mellett, csupán két