Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-19 / 24. szám

magában, támaszkodhatik rájuk, mint saját tulajdon intézeteire. Individualitásukat azonban ne akarja megsemmisíteni, szabad fejlődésöket ne gátolja, ne követeljen a fentartóktól folyvást ujabb és ujabb áldozatokat, se autonomikus rendelkezési jogukat ne nyirbálja. Az egyház ugyan kész a legnagyobb áldozatokra, legújabban egy prot. egyetem felállításának tervével is foglalkozik, s e célra az egyház tagjainak megadóztatásától sem idegenkedik, de meddig győzi a terhet, a melyet jórészt mások helyett vett magára. Ha mi azt az ezer tanulót be nem fogadtuk volna, amennyivel a mi gimnáziumainkban több deák volt, mint református az összes gimnáziumokban s ezek ellátása az állam terhe lett volna, s minthogy egy tanuló az állam rendelkezése alatti középiskolákban 138 forintba kerül — 138 ezer forinttal növekedett volna meg az állam kiadása a középiskolák tételénél. Ha mi bezárjuk gimnáziumaink kapuit — s 1867 óta már négy gimnáziumunkkal van kevesebb, azonkívül a dunántúli egyházkerület is megszüntetett két szakot pápai főiskolájában (a jogakadémiát és a tanítóképezdét) — ami 6453 növendékünk mind az államot fogja iskolákért ostromolni. Ezek taníttatása 138 forintjával 890.514 forintba kerül az államnak évenként; ha ugy akarja őket ellátni, mint ahogy a fiumei gimnázium növendékei el vannak látva, csak a személyi és a dologi kiadásokra kell (egyenként 203.96 frt) 1 millió 316 ezer 153 frt 88 kr.; ha végre a budapesti tanárképezde gyakorló főgimnáziumának berendezését veszi mintául (4 osztályban 119 végzett tanuló, évi 39,194 frt személyi és dologi kiadással = egyenként 329.3

6

frt), a költségek 2 millió 125 ezer 360 frt 8 krra, minden egyebet is hozzá számítva körülbelöl harmadfél millió forintra rúgnak. Nekünk elég lenne 150—160 ezer forint. Egyik fele arra, hogy a személyi kiadások annyira szaporíthatok lennének, hogy legalább az átlagon alul ne maradjanak; másik fele, hogy az egyházaktól és városoktól nehezen beszedhető segélyeket nélkülözhetnők, amikor azután az ezektől könnyebben beszedhetőket a deákok segélyezésére fordítván, az átlagon alul maradó ezen utolsó tételt is legalább az átlagig fölemelhetnők. Ha ezt az állam megadja, lesz az országnak 28 olyan gimnáziuma, amelyeken maga a rosszakarat sem talál semmi kifogásolni valót; ha nem, állíthat egy pár év múlva a mieink helyett ujakat. Annak az évi kiadásnak a tőkéje 4 millió, ezé 22, 33, 60 millió. 3íokos Gyula. KÖNYVISMERTETÉS. Filozofiai írók Tára. A magy. tud. Akadémia támogatásával szerkesztik : Alexander Bernát és Bánóczi József. IX. Kant. A Tiszta Ész Kritikája. Fordították és magyarázták : Alexander Bernát és Bánóczi József. 1891. A Filozofiai írók Tárának szerkesztői érdemes munkára vállalkoztak, amidőn a kiválóbb bölcsészek maradandó becsű műveinek nyelvünkre átültetését tűzték ki céljukul s kétségtelen, hogy e célt tekintve, teljesen méltán részesültek az Akadémia és a tudománykedvelő közönség támogatásában. Miután 10 év alatt Descartes, Schopenhauer, Hume, Bacon, Kant művei közül egy-egy füzetnyi s azonkívül még három, egyes rendszerekkel vagy bölcsészeti irányzatokkal foglalkozó dolgozat (Taine. Francziaország klasszikus filozofusai a XIX. században. Alexander Bernát. A XIX. sz. pessimismusa. Erdélyi János. A bölcsészet Magyarországon) szerkesztésökben megjelent, amint a kezünk alatt levő IX. füzet »Bevezetésében« irják, elérkezettnek tartották az időt, hogy a sokféle nehézség dacára a Tiszta Ész Kritikájának fordítását is kiadják. És csakugyan, aki Kant rendszerével, annak kiváló jelentőségével, az általa gyakorolt átalakító hatással csak legkevésbé is ismerős; aki tudja, hogy a mai korbeli bölcsészeti mozgalmak is jó részben Kantra vihetők vissza: teljesen indokoltnak fogja találni ez alapvető bölcsészeti mű magyar nyelvre fordítását. Aki meg szivén viseli a magyar tudományosság, különösen pedig a bölcsészet haladásának és nyelvünk minden iránybeli fejlődésének gondját, kétszeres érdeklődéssel fog a fordításhoz nyúlni, habár ennek megjelenését az eredetinek első kiadásáétól 110 év választja el. Az elő vélemény pedig, melyet e fordításra vonatkozólag alkothatunk magunknak, csak kedvező lehet. A két szerkesztő-fordító neve és a Tud. Akadémia ugyanis elég biztosítékot látszanak nyújtani arra nézve, hogy ha nem tökéletes, de nem is élvezhetlen és használhatlan fordítását nyertük meg a világhírű műnek. E kedvező ítéletet fokozza még azon körülmény is, hogy az egyik fordító: Alexander Bernát, Kantot már korábban részletesen tanulmányozta, legalább a Tud. Akadémia könyvkiadó vállalatában nevezettől megjelent: »Kant élete, fejlődése és filozofiája« 1881, erre enged következtetni. Igaz ugyan, hogy az ugyancsak Alexander fordításában kiadott Prolegomena (Kant: Prolegomena zu einer jeden künftigen Metaphysik) meglehetős gyenge és hibás, holott az ennél leküzdendő nehézségek hasonlíthatlanul kisebbek a főmű fordítása alkalmával felmerülőknél. De hát a könynyebb munkát nem egyszer és épen a legtehetségesebbek, kevésbé jól végzik, mint a nagyobb erőt és fáradságot igénylőt. Nagy örömmel és meglehetős várakozással vettem hát én is a testes kötetet kezembe, bár mindjárt a cím megpillantása — melynél a fordítók nem látszottak tudomást venni róla, hogy a kritika helyett van igen jó, megfelelő magyar szavunk — kissé kellemetlenül érintett. No de ezen, külömben is csak futó érzést azonnal elnyomta a munka érdemleges része iránti érdeklődésem, mely oly nagy volt, hogy mindjárt ott, ahova nyitottam, a 72. lapon (A fogalmak analytikájának első főrésze) kezdettem a művet olvasni. Nagy meglepetésemre — amelyet azonban kellemesnek épen nem mondhatok — mindjárt az első mondatot magyartalannak és értelmetlennek, majd az eredetivel összehasonlítván, határozottan helytelenül fordítottnak találtam. Tovább olvasván, mindinkább arról győződtem meg, hogy e helyütt a fordítás munkája — talán esetleges okból — de nagyon kevéssé sikerült. Azon hitben, hogy egyebütt annál inkább kárpótolva leszek a hű és magyaros fordítás által, melyet találandok, a 129. lapra mentem át. (A tiszta értelem alaptételei rendszerének harmadik fejezete), a melynek olvasása már kezdett megdöbbenteni. Nehézkesség, magyartalanság és érthetlenség, bár kisebb mértékben mint az előbb idézett helyen, itt is élvezhetlenné tették a magyar szöveget, holott az eredeti minden nehézség nélkül olvasható. E két roszszul végződött kísérlet után meglehetősen lehangolva, rendszeresebb átnézéséhez kezdtem a munkának, semmikép sem akarván teljesen lemondani a reményről, hogy a sikerülte esetén valóságos esemény számba menő fordítás nagyobb részében, egyes hibáktól eltekintve, mégis csak érdemes munkára fogok találni. Elkezdem hát olvasni a Bevezetést (első pillanatra azt hívén, hogy az eredeti mű első és második kiadásához irt Előszavakat a munka végére tették fordítók) s nagy csodálkozással veszem