Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-28 / 21. szám

gozásban ismerek. Ebben ugy van feltüntetve az Ur, mint az őriző pásztor, ki gyönyörű szép mezőn legelteti az ő juhait illetve híveit. Vannak szerencsésebb kifejezései is mint az eredetinek; de az ilyen sorokat nem hagyhatom megrovás nélkül, midőn igy énekel: „Lelkem nyugalmán őrt áll szent nevévelvagy: Ha száz halálnak törne ránk hatalma, vagy „Asztalt terít sz, ha fenyeget az ellen !u

Az első igen nehézkes s a mellett a nyugalmon bajos is őrt állani! A második igen szép; de nem énekbe való! A harmadik természetellenes s összevonása az igének ront a dallamosságon. A XXVIII. zsoltárban oltalomért könyörög Dávid. Ez sem mondható sikerültnek túlságos szabad felfogása, kifejezéseinek határozatlansága s hosszadalmassága miatt. Ez énekét átdolgozva négy versszakba össze lehetne foglalni anélkül, hogy a tartalom meg lenne csonkítva. Ha Szenczi Molnár is hat versszakba foglalta e zsoltár gondolatait a régi nyelven, akkor a mostani átdolgozó kevesebbe is foglalhatja. Mert ne higyje senki, hogy mennél hosszabb az átdolgozott zsoltár, annál sikerültebb! A költészet méltósága nem abban áll, hogy egy vékony gondolatot szavakkal, jelzőkkel cifrán öltöztessünk fel, hanem abban, hogy semmi oda nem illő szócska ne forduljon ott elő. Több erő, több buzgóság van az eredetiben. Az ilyen kifejezések: űzött sziv, értelmetlenek. Mert nézetem szerint a sziv lehet fájó, vérző, beteg, de űzött soha! Semmivel se jobb a XXX. zsoltár átdolgozása. Ezért kár volna az eredetit mellőzni! Csakyersbe szedett szavak értelem nélkül. Azt sem mondom, hogy ütem, rim nincs meg ez énekben; de mit ér az ilyen verselés: Mikor már már holtra váltam, A hideg, nyilt sírba láttam: (magamat) vagy: A porból óh Urain mi hasznod? Vérem miért hogy elapasztod? Vagy: Te öveztél fényes övvel, oltalommal, védelemmel! Ez énekre ellehet mondani, hogy benne a mi jó, az régi, a mi uj, az nem jó! Ennél is gyarlóbb a XXXII. zsoltár, mely Károli szerint Tanúság az idvességes boldogságról. E megható bűnbánati ének inkább elrontása mint javítása az eredetinek, pedig nem nehéz átdolgozni! Tartalma gazdag versalakja könnyű! Mikor igy énekel a szerző: Ottan kegyelmet láttattál irántam; elmondhatjuk rá, hogy ódon; de nem kérünk belőle! Magasan kiemelkedik társai közül mind jóság, mind költőiség tekintetében a XXXIII. zsoltár átdolgozása, mely az, Isten dicséretére tiszteletére megható hangokban buzdít. Hű az eredetihez és mégis ugy tetszik, mintha nem a zsoltárok könyvéből, volna átdolgozva. Keresztyéni felfogás, fokozatos emelkedés, egyszerű és mégis költői nyelvezet nyilatkozik e zsoltárban. Jöhet egy szó javítással! (Mink helyett: Mi! Mert a megelőző és következő sorokban erős. kellemetlen k hangtorlódás van!) Nem tartható egyértékűnek fentebbivel a XXXV11T. zsoltár átdolgozása, melylyel már annyian megbirkóztak. Vannak kifogástalan költői lendületü versszakai, de vannak erőltetett, homályos sorai is, melyek lerontják az egésznek összhangját. A hoszszadalmasság is ártalmára van s részletezése a lelki bajnak, földhöz vert szenvedésnek lehet megható, de igy nem énekbe való. (Vége köv). Szuhay Benedek, ev. ref. lelkész. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Kibeszélhetetlen azon édes örömérzet, mely a feltámadás dicső ünnepének első napján a solti egyházmegye minden egyes tagjának szivét átjárta azon kedves hír hallatára, hogy az egyházmegyének egykori közszeretetben állott főesperese, most már püspöke a traktus minden egyházát külön-külön meglátogatja. Ez örvendetes hír nagy mértékben növelte a húsvéti örömöt, különösen a kiskunság régi székvárosában, Kunszentmiklóson, hol az ősz püspök ezelőtt több mint 30 évvel, még ifjúságának korszakában, majd tevékeny férfikorának kezdetén, mint lelkipásztor működött. A hosszú időn keresztül fenmaradt hálás ragaszkodás és szeretet külső jelekben is nyilvánult. Már korán reggel gazdag zászlódíszt öltött a város; a massiv, kétemeletes városháza homlokán a nemzetiszínű lobogók között kék-fehér zászlók is hirdették a kiskunság régi dicsőségét. Hét órakor már az egész város talpon volt; elegáns uri fogatok s egyszerű polgári kocsik nagy számmal kezdének gyülekezni, hogy a kitűzött időben a kis-kun szinekkel (kék-fehér) díszített, 12 tagból álló fényes bandérium élén kivonuljanak a város határára. Félkilenckor történt az indulás; a határhoz érve megállapodott a sokaság, csak az egyházmegyei papság az esperes élén hajtatott tovább az állomásig, 9 óra 29 perckor érkezett meg a Budapestről jövő személyvonat, melyről a várva-várt vendég Hajós József és Kálosi József világi tanácsbirák és dr. Szabó Aladár theol. tanár kíséretében lelkesült éljenzéssel fogadtatott. Az éljenzés lecsillapulta után a solti egyházmegye ékes tollú s szerintem még ékesebb nyelvű és édesebb beszédű esperese, Baksay Sándor a következő szavakkal fogadta: »Főtisztelendő és Méltóságos Püspök Úr! A solti egyházmegye nevében egyszerű, de a szivnek teljességéből és melegéből, a magyar ember előtt különösen mindig kedves szóval köszöntjük Méltóságodat: Isten hozta, Isten vezérelte, Isten küldötte! Ennek az egyházmegyének nevében, mely egyházmegye Méltóságodnak székhelyétől kezdve a Duna mentében 25 mértföldnyire terjed 25 hajójával, a maga tiszta magyar népességével, a ker. evangéliumi világosságnak egy erős védvonalát képezi. Köszöntjük Méltóságodat ezen egyházmegye nevében, mely országunk ama kősziklájának, a fővárosnak tövében feküdvén, Méltóságodnak őrző szemei, tekintete, figyelme alatt van. Köszöntjük nagyobb, kétszeresebb örömmel, mint az a többi testvéregyházmegyék tették és egyszersmind kétszeres aggodalommal is. Kétszeres örömmel, mert Méltóságod a többi egyházmegyéket, melyeket látogatásában részesített, csak külsőkép és távolabbról eső hajlamaikban, erkölcseikben, intézményeikben, irányukban fejlődésükben csak rész szerint ismerhette, itt nem ismeretlen földre lép, nem ismeretlen szivekbe tekint. Ez az egyházmegye, ennek lelkészeinek egy része — fájdalom, ma már csekély része — Méltóságodban egykori szolgatársát, két díszes egyház, mely Méltóságodat e pillanathan tárt karokkal fogadja s mely Méltóságod áldását és búcsúját venni fogja utoljára, szeretett lelkipásztorát, egyházmegyénk összesége pedig szeretett esperesét tisztelte, mint a testvérek Józsefet tisztelték és most tiszteli, mint közelgető atyát. Ez a mi kétszeres örömünk, de egyszersmind kétszeres aggodalmunk is, mert fogadjuk nemcsak mint fiú az atyát, hanem mint szolgák a háznak urát, ki messze földről visszatért, mint a szőlőbe kiküldött munkások a szőlőnek urát, ki jő kérdezni tőlük: