Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-21 / 20. szám

a) Ugy a magyarországi, mint az erdélyi egyházkerületekben a közelmúltban az iskolák rendre-rendre kezdték megszüntetni az egyházközségi lelkészekkel való taníttatását a vallástannak, mert lelkészi elfoglaltságuk mellett teljesen képtelenek voltak ennek teljesítésére. Alkalmaztak 600—800 frt fizetéssel ellátott lelkészjelölteket vallástanárokul, de ezek előtt lebegvén a jobb jövővel kecsegtető lelkészi állás, gyakran állott be soraikban változás. Jött uj ember, uj tankönyv, uj methodus s végül ujabb zavar. b) Azt mondja a javaslat második pontja: »A vallásos nevelés sikere még inkább biztosítva lesz középiskoláinkban, ha azok, kik a vallást tanítják, nemcsak az elmélet mezején mozgó tanítók, hanem egyszersmind gyakorlati téren működő lelkipásztorok, a felnőtteknek, a gyermekek szülőinek lelkipásztorai.« Ez nagyon téves állítás! Hiszen mindenki tudja, hogy egészen más a gyakorlati téren mozogva a felnőtteknek valláserkölcsi oktatást tartani, mint az iskolában szűkebb látkörü és felfogású növendékeket tanítani, s az illető e másik mezőben magát feltalálni is nehezen tudná, nem hogy folytatólagosan végezze ott is itt is a tanítást. Igenis elméleti téren kell mozogni annak a vallás tanárnak, mint épen más tudomány tanárának, de mindig a fő a gyakorlat önként megjő egy pár év alatt. Sokkal könynyebben megjő ennek a gyakorlat, mint amannak a nehezebb és fontosabb elmélet. A növendékeket csak ugy ismerheti meg, ha folyton érintkezik a többi tanártársaival; csak ugy tudja őket tanítani, mérlegelni, osztályozni, ha részt vesz az osztályértekezleteken, tanári gyűléseken, hol a növendékek szorgalma, magaviselete s előmenetele felett alapos birálat tartatik. A kollégium szerves egészében neki is ott van a helye, az ő keze is épen ugy nyugszik a növendékeken — kikből a szó szoros értelmében embert kell formálni — mint a többinek. c) Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gimnáziumokba nemcsak helybeli gyermekek járnak — kik szüleinek a vallástanárul alkalmazott lelkész lelkipásztora, hanem nagyon sok vidéki; némely iskolánál az öszszes népesség 1

/3

részét, másiknál pedig 2

/3

részét is teszi a vidéki elem. Ezeknek pedig más lelkipásztoraik vannak. d) Középiskoláink mind olyan gyülekezetekben székelnek, hol egyházunk híveinek száma több ezerre megy s ebből kifolyólag a lelkipásztor kötelessége is sok, ha azt híven és igazán törekszik betölteni. E pontban említhető fel azon akadály is, hogy az »iskolai isteníti sztelet«-et, — mely a vallástanításnak elengedhetetlen kiegészítő része — melynek fontosságát minden józan paedagogus egyformán vallja, nem vezetheti, nem tarthatja meg. mivel ugyanakkor a felnőtteknek kell hirdetni az Isten igéjét. A többi gátló körülményekre vonatkozólag, beszéljen itt egy oly lelkész, kinek egyházközségében kollégium székel. Ez »Emlékirat«-ában, melyben fejtegeti, hogy a pap pap is, tanító is nem lehet, a következő okokat hozza fel: 1. A lelkész rendesen reggel 8 órakor végzi az isteni tiszteletet, annak elvégzése után igen gyakran jön egy panaszos fél, vagy jön egy más hivatalos iratért s ezekkel eltelik az egész délelőtt. 2. Mint városi lelkészt, paptársai gyakran felkeresik, ezen megkeresés elől nem térhet ki, mi gyakran sok időt rabol el. 3. Részt kell hogy vegyen az egyházmegyei gyűléseken, melyek olykor 2—3 napig is eltartanak. 4. A közbizalom megtisztelése folytán egyházmegyei hivatalnok is lehet, melyek ujabb terhet raknak vállaira. 5. Mint egyházmegyei hivatalnok, sokszor hetekig kénytelen távol lenni egyházától. 6. Gyakran fordulnak elő fontosabb esetek, pl. keresztelés, esketés, temetés, mikor több órákon át készülődnie kell. Ezeknek felsorolása után a következő szavakkal zárja be »Emlékirat*-át: — »A pap pap is, tanító is nem lehet. Ha jó pap, rossz tanító, ha jó tanító, rossz pap, mindkét állás oly kötelességeket követel, melyeket ugyanazon időben kell végrehajtani, mikor egyiket elhanyagolni kényszerülve van«. Tekintve az elmondottakat, e sorok írójának szerény véleménye az: hogy a javaslott második mód, üt, sem paedagogai, sem célszerűség tekintetében meg nem állhat. Jelenleg az ügy az igazgató-tanács előtt áll a kollégiumoktól bekért véleményekkel együtt s remélhető, hogy azt bölcsen és sikeresen fogja megoldani. Midőn elhatároztam, hogy a nagytiszteletű szerkesztő ur becses lapjában az ügy történetét közzé teszem, kisérve azt saját véleményemmel, nem vezetett más, mint egyházam és iskolám iránti szeretet s a tiszta meggyőződés. Másfelől lapja által fel akarom hívni a zsinati atyák figyelmét e fontos ügyre, hogy a zsinat hozzon egyetemes törvényt az erdélyi egyházkerület alapvető munkája után — (mert tudomásom szerint a többi egyházkerületek még ez ügyben nem intézkedtek) — mely kimondaná, hogy ref. középiskoláink lássák el magukat önálló rendes vallástanárokkal, kiknek kvalifikációja, munka és jogköre, valamint javadalmazása szintén az egyetemes törvény pontjaiba lenne foglalandó. Mindenesetre ezzel egy égető s nagyon fontos dolog lenne megoldva. Mondhatni, már egy évtizede, hogy itt is ott is jelennek meg cikkek, felhiva a figyelmet az ügy megoldására. Maga az állam is nagyon szívesen venné. A közoktatásügyi miniszter legutóbbi, a középiskolákról szóló jelentésében mondja : »legtöbb bajt okoznak a vallástanárok viszonyai az iskolákhoz«, miért? mert ezt maga a felekezet sem rendezte eddig. Minduntalan olvassuk egyházi lapjainkban, hogy felekezeti, egyházias tanáraink fogynak, nem jó a tanárképzés. Fel kell állítani a prot. egyetemet. A ref. theol. akadémiákat internatussal ellátva, felekezeti tanáraink képzésénél összeköttetésbe kell hozni az egyetemmel Mind igaz ! mind helyes! De hol vannak a százezerek ? A hívek buzgósága apadó félben. Évtizedek kellenek, mig az erre szükséges összeget elő tudjuk állítani. Addig kínlódnak — e tekintetben — prot. iskoláink ugy, a hogy lehet. Véleményem szerint a jobb idők bekövetkeztéig — csak a vallástanárok ügyének megoldása segítene. Ezeken fog nagy részben iskoláink felekezeti jellege nyugodni. Ha pedig elodáztatik, a panasz ismét megmarad : hogy enyészik el iskoláinkból a protestáns szellem, jőnek az állam által nevelt s idegen eszmékkel taksált tanárok s maholnap a prot. iskola a maga eszméivel, nemes tradícióival csak a múlté. Ez pedig, fájdalom, be fog következni ! Tisztelettel kérek másokat is, hogy az eszme tisztázasa végett a kérdéshez hozzászóllani szíveskedjenek. Semper Ideinm TÁROZA. Catholieae res. Boldogult Jászay Sámuel űr, a Schönborn grófok nyugalmazott jószágigazgatója, aki nemcsak nagy műveltséggel, hanem nemes szívvel is birt — aminek bizonyságai az abaujszántói óvodának, az ottani ref. egyháznak, a sárospataki főreáliskolának és a magyar tud. akadé-