Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-01-14 / 2. szám
lelkészek nyomora. És mit cselekedtünk? Vetettük ki a felszaporodott adókat egyiránt, egyforma nagyságbari és mennyiségben, derűre-borura, gazdagra, szegényre, személyszám után, jövedelemre való tekintet nélkül. Nem néztük és nem kérdeztük, hogy a napszámosok, cselédek elbirják-e hordozni azt az adóterhet is, mely a tönkrement családok kipusztulása következtében, most részben azok helyett is, vállaikra nehezült személyszám arányban. Mi lett ennek elszomorító eredménye? Az, hogy a szegény néposztály zúgott, átkozódott a vagyonosabbak ellen; nem fizetett, mert nem birt, folyton, folyvást nőttek a hátralékok s rohamos adósságokba, pusztulásba merültek, és sülyedtek az egyházak. Negyedik oka sok egyházaink romlásának : az egyházi adók aránytalan és méltánytalan kirovása. Egyházaink fentartására. szükségleteik fedezésére nézve, csak egyetlen állandó és szokásos bevételi jövedelmi'forrásunk volt: a gyülekezeti tagok személy-, vagy szokottabb néven : fejadója, minden tagra egyforma mennyiségre kiszabva, tekintet nélkül azok anyagi viszonyainak különböző voltára. Beszéljünk tartózkodás nélkül, igazán. Mi tagadás, az adóteher nehéz, kellemetlen és gyűlölt teher, de csak annak, ki nem akar és nem tud meggyőződni annak elkerülhetlen szükséges voltáról s azon önhaszonlesőknek, kik minden terhet mások nyakába törekednek tolni. Mily nagy azon fecsérlő esztelenek száma> kik szeszélyeik, nemtelen és aljas szenvedélyeik kielégítésére marokkal szórják ki pénzüket, hanem azért az ilyenek előtt nincs átkosabb és gyűlöltebb kiadás, mint az a kiadás vagy adónem, melyet a vallás és egyház fentartása kér és követel. Az állami adófizetésre nézve megadja magát a kényszer hatalmának, habár nagyobb összeget kell is fizetnie, mint másoknak, de azt egyáltalán nem akarja megérteni, miért kell neki több egyházi adót fizetni, mint másoknak ? Ki ezt megérteni nem tudja, kérdezze meg akár a pénzügy-, akár az igazságügyminisztert, hogy melyik jogelvre alapította az állam ama kötelező törvényt, mely szerint ki-ki vagyonához vagy jövedelmi bevételéhez mérten köteles adót fizetni: ott majd megmagyarázzák ennek okát vagv titkát. A ravasz és képmutató farizeusok, a bélpoklos vallásgunyoló egyháztagok igy beszélnek: »igazságtalanság és jogtalanság biz az, hogy az egyház a vagyont vagy jövedelmet is adó alá vonja, hisz az nem megy templomba. nem kell neki se pap, sem tanító« ! Annyi igaz, hogy a vagyon nem megy oda. valószínűleg az sem. ki igy nyilatkozik. De oda megy a hiterős, vallásos buzgalmu ember lelki szükségei kielégítése céljából, hálaimát rebegni s az áldások adójához esedezni. Oda megy a magába tért bűnbánó, hogy erőért könyörögjön a tiszta életre. Oda megy a tudatlan, hogy megtanulja az igazságot, hogy szentnek és sérthetetlennek tanulja megismerni mások jogait, igazait és vagyonát, És a szívtelen önzőnek, ki káromlás és átok között rója le egyházi adóját, kérdem én, van-e joga a köztiszteletre, közbecsülésre számítani ? És ha vagyona nem megy templomba, de oda megy a rablók, fosztogatók kezébe, van-e joga igazságszolgáltatást követelni, a romlottság ellen panaszra kelni akkor, mikor a veszettség meggátlása, az erkölcsök elfajulása ellen felállított közintézetek fentartására szükséges teherviselés alól is törekszik magát félrevonni ? Ki az itt mondottakból kötelességét megtanulni s az igazságot megérteni tudja és még sem akar a közjóra áldozatot hozni, annál vétkesebb, annál gyalázatosabb . . . A zsinati törvényjavaslat 248. §-ában ezt olvasom: »01y egyházak, melyek híveiket vagyonosságuk vagy keresetük mértékére való tekintettel fokozódó osztályokba sorozták, az eddigi gyakorlat érintetlenül hagyatik. Oly egyházak is, melyekben eddig az osztálybasorozás gyakorlatban nem volt. ha rendes szükségleteik fedezésére az eddigi bevételek és jövedelmek (egyforma mennyiségben fizetett fejadó) elégségesek nem volnának: jogosultak behozni az osztálybasorozást«. Ez — szerintem — nem jog, hanem önfentartási kötelesség. E bizottsági tervjavaslat értékét teljességgel nincs szándékom kicsinyleni. mert hisz az haladást jelez a teherviselés terén, a jövedelemhez irányított adózás behozatala felé, de hogy nem fog beválni gyökeresen gyógyító orvosszernek, egész bátorsággal merem állítani. De nemcsak állítom ezt, hanem be is bizonyítom. Itt a példa. Az adókivetésre nézve 1885-ik évben megkíséreltük az osztálybasorozást három fokozattal. Nem vált be. Egy év múlva négyes fokozattal. Ismét nem vált be. 1887-ben hatos fokozattal, igy sem boldogultunk. 1888-ban közgyűlésben közös akarattal és elhatározással abban állapodtunk meg. hogy az évi szükséglet fedezésére megkívántató összeg fele részben személy után 1 forintjával, minden adóképes egyháztagra, tele részben pedig állami földadó forint után vettessék ki, 10 kr. esvén egy adóforintra. És e tervet, két egyháztag kivételével, az egész egyházközség elfogadta, annyival inkább, mert ez a kulcs legjobban megfelelt mind a közóhajnak, mind a közszükséglet fedezésének, mind a méltányosság szép elvének. Miért tértünk el az osztálybasorozás miveletétől? Azért egy részről, mert a potior egyháztagok semmikép nem voltak rábírhatók, hogy hatnál több osztályfokozat létesíttessék. a hatos fokú osztálysorozást pedig azért kellett elvetni, mert oly nagy aránytalanságnak lett szülőjévé, hogy e kulcs szerint a gyülekezeti tagok 1 /s -dára. sokkal nagyobb teher esett, mintha vagyonuk arányában rovattak volna meg. A hatos kivetési kulcs szerint például egy 3 /4 telket családfőre 7 tag után esett adó 21 forint, egy másik 460 hold birtokosra 4 tag után esett 16 forint. Egy 2 /4 telkes gazdára 4 fő után kirovatott 12 forint, egy másik 75 holdas lármás presbyter birtokosra, 4 fő után. szinte 12 forint, holott ha a 3 /4 telkes az aj elfogadott adó-terv szerint, földadó forint után rovatik meg, esik rá 11 frt 95 kr., a féltelkesre 12 forint helyett esik csak 5 frt 98 kr. íme más részről ez az oka, hogy a 6-os osztályfoku adókulcsot el kellett vetni. De azt is megértjük ebből, hogy mily férges és keserű gyümölcsöket terem az osztálybasorozás. Mikor válik be méltányos és igazságos adókulcsnak ? Soha. Addig bizonyosan nem, míg ravasz, önző, erőszakos adókulcs-csinálók lesznek, még tán akkor sem. ha egyik egyházból a másikba hordják össze a becsüsöket. Hanem arra nagyon alkalmas tényező lesz. hogy az egyházak körében az örökös civakodás. egvenetlenkedés és veszekedés tüzét éleszsze s azt kialudni ne engedje soha .... Száz szónak is egy a vége, hiába kertelünk, hiába kerülgetjük a forró kását. Én is azt hiszem, vallom, erősítem Kovács Albert úrral, hogy: ^Egyházunkat mostani borzasztó szegénységéből csak a teljesen keresztűlvitt jövedelem-aránylagos adóztatás ragadhatja ki, semmi más eszköz nem«. De meg, ha az országos közalapadó kirovása és beszolgáltatására nézve el van fogadva és törvényerőre van emelve határozatilag amaz elv, hogy minden adóképes egyháztag jövedelme arányában köteles azt hordozni,, miért ne lehetne ezt az elvet alkalmazni az egyházi adók kirovására nézve is? Minthogy a jövedelem aránylagos adózás behozatalát a gyülekezetekre ráparancsolni. önkormányzati joguk érzékeny megtérítése nélkül nem lehet, bizzuk az adózás kérdésének eldöntését és
