Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-13 / 11. szám

ilyés próféta történetében Isten: »Igiretivel bizonyította, Kik benne biznak ő el sem hagyja ;« *) A tékozló fiú példájából látjuk : »Mily nagy szerelme hozzánk az Istennek, Kész kegyelmezni mindenkor bűnünknek ;« 2

) A Sámson történetét e tanulsággal zárja Fekete : »Bölcseket olvasunk, régen kik elvesztek Asszoni állatban hogy kik igen hittek, Sok veszedelmeket ö tőlök szenvedtek Sámson példájól ebben vehetitek«. 3

) Tolnai György sem sajnál 350 sort, hogy elmondhassa : » Példa legyen az szent Jóbnak ő dolga, Gazdagoknak, szegényeknek jó példa. Isten ellen marhátok elvesztében Ne zúgolódjatok az ti szivetekben !«4

) és igy a többiek is. Egyszóval epikai müveikben gyakorlati célokat szolgálnak, és ezzel megfeleltünk ama kérdésre is: minő viszonyban állanak e verses históriák a költészethez ? Bizony, a külső-alakon: az olyan, amilyen technikán; meghatározott szótagszámokon s rímen kívül: alig valamiben. Eltekintve a szerzők költői tehetségének korlátolt voltától, már maga a szándék, melylyel történeteiket »az bibliából kiszedegeték«, hogy t. i. azokból »megérthessük Istennek akaratát* s azok »tanulságul« szolgáljanak a késő nemzedékeknek, olyan, amely épen nem alkalmas igazi költemények Írására. Ott, ahol a gyakorlati érdek kerül a művészi fölé s eszményi célok helyett iskolamesteres moralizálás a vezérlő gondolat; ott, ahol a kötött beszéd gyöngédebb formájának ugyanaz a feladata, mint a prédikációnak, hogy valami hit- és erkölcsi igazságot példával illusztrálva velünk elfogadtasson ; ott költészetről szó sem lehet. Valamely tárgy azért, mert tanít, esetleg jobbít s erkölcsibbé tesz, még nem költői; a didaxis magában nem költészet, a doktrína pedig épen megölője annak. Az éposz szempontjából sem mondhatunk kedvezőbb véleményt e müvekről. A műfaj valódi lényegét tekintve, e szent históriák közel sem járnak a határokhoz, melyeken belül az éposz birodalma kezdődik, amin épen nem csudálkozhatunk. ha tudjuk, hogy a művek maguk sem akartak éposz lenni. Szerzőik egyszerűen vették a tárgyat ugy, a mint megírva találták s hasznossági nézpontok szerint versalakba másíták át. Maga az ó-szövetség, ha nem is mint szerves egész, de egyes részeiben alkalmas lehete oly korban, mely e legrégibb műfajnak kedvezett, epikus alakításra, mert mint költészeti anyag tekintve, sok, a nép őskorába vesző mithikus elemmel rendelkezik; csak költő kellett volna hozzá, ki a hiányos helyeket kiegészítse, a távoliakat összekösse s a részlegest egyetemessé magasztosítsa: ilyesmi azonban eszükbe sem volt a mi énekeseinknek. Ők szent kezekkel nyúltak a szent tárgyhoz; nemhogy azt költői célok szerint átalakítani merészkedtek volna, de még a szöveg menetétől, gyakran a szavaktól sem térnek el a tárgyalásban. A művészi alakítást még ha lehetővé tette volna is tehetségük, nem engedte meg vallásos kegyeletük. Nem oly szemmel tekintették ők az ó-szövetséget s nyúltak annak részeihez, mint az aesthetikus, ki előtt az egy fejlődésében megakadt epikai töredék, melynek anyaga a kedvezőtlen idő miatt U. o. II. 158. 1. 2) U. o. II. 271. 1. - 3

) U. o. II. 346. 1. - 4

) U. o. IV. 67.1. nem készülhetett el, nem végződhetett be; *) hanem ő előttük a hitnek és cselekedetnek oly zsinórmértéke az, mely a maga teljes egészében Istentől ihletett s mely felül áll minden lehetőségén a kétségnek, minden szabadságán a költészetnek s nem maga szabályoztatik más, ha mindjárt a teremtő képzelem, vagy alkotó művészet által, hanem ő szabályoz mindent, hozzátartozik alakulni a költészet is. E szerint tehát változatlanul dolgozták ki tárgyaikat, s igy bibliai epikánk csak a tények egymásra hányt sorozata minden alakítás, minden !

benső összefüggés nélkül. Menete egyszerű, népies, lassú, sokszor nehézkes; hangjában ritkán csillan meg némi melegség, többnyire hideg, száraz, mint az oktató művek általában; jelleme a minden alkalommal moralizálni kész hajlam, kizárólagos felekezeti felfogás, mely alól alig néhány ily mű maradt ment, az ellennézetűekkel szemben erős, sokszor kíméletlen s tulcsapongó polémia, a kor vétkeire keserű vonatkozások s végül forró hazafiúi érzés, mely a vallásos buzgósággal e korban oly mélyen össze van forrva. Ha e nemű hagyományaink, mint költői művek, a jelen figyelmét többé nem tudják is magukra fordítani, mert elavult nyelvükkel, száraz előadásukkal s ma népszerűtlen tárgyaikkal immár érdeket nem gerjesztenek: mint protestáns vallásos költészetünk első emlékei, mint dicső emlékű s fáradhatatlan reformátoraink egyházi s hazafiúi hév buzgóságának fenmaradt bizonyságai, megérdemlik ugy egyházirodalmi, mint mivelődéstörténeti szempontból, hogy újra nyilvánosságra hozatván, prot. közönségünk tudomást vegyen azokról.2

) Kiss Ferencz, református segédlelkész. BELFÖLD. Zsinati ügyiratok. Az 1890-ben Budapesten tartott országos református lelkészértekezlet kérvénye. Főtiszteletü és Nagyméltóságú Zsinat! Budapesten, 1890. október elsején tartott országos lelkészértekezletünk nevében és megbízásából a f. 1891. évi áprilisi Konvent elé az ide */• a

- csatolt azon alázatos kérelemmel járultunk, hogy Konventünk az 1848. XX. t.-c. végrehajtásának kérelmezése által közegyházunk ínséges gyülekezetei és szűkölködő papsága anyagi helyzetének javítása érdekében az eddigieknél erőteljesebb intézkedést tenni kegyeskedjék. E kérvényünkben világosan kifejeztük a fontos kérdés két lényeges mozzanatát, nevezetesen 1. azt, hogy addig is, mig a hivatkozott törvénycikk teljesen végrehajtható lenne, sürgessük az államsegély igazságos fölemelését ; 2. azt, hogy az állam erősebb támogatását autonómiánk legkisebb sérelme nélkül óhajtjuk igénybe venni. A folyó 1891. évi áprilisi Konvent e kérvényünknek zsinat elé terjesztését nem fogadta ugyan el, de kérésünk Szász K. A világirodalom époszai. I. k. 416—469. I. 2) Utalok e tekintetben Szilády Áron nagybecsű gyűjteményire : Régi Magy. Költők Tára eddigi II—V. s ezután megjelenő köteteire.