Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-13 / 11. szám

ságokat ábrázoltak. Hiába, egyik túlzás a másikat vonja maga után. Egy könyvet, egy forrást, egy tekintélyt ismernek csak: a bibliát, e kivül nincs semmi, mit arra, hogy belőle tárgyat válaszszanak, érdemesnek tartottak volna, A mint Luther a bibliában ismerte fel a legnagyobb igazságot s egyúttal a legnagyobb szépséget s azt kívánta, hogy a költők ebből merítsék tárgyaikat: a mi magyar reformátoraink is működésűk összes súlypontját a biblia terjesztésére, ismertetésére s népszerűsítésére helyezték. Ez magyarázza meg a bibliai epika szükségképi előálltát e korban, népszerűségét az irók előtt s oly nagymérvű virágzását az egész századon át. De Luthernek s átalában a külföldnek csak annyiban a mennyiben a biblia tiszteletét magas fokra emelte, volt némi része e költői ág tenyészetében, mert bibliai epikánk minden más nemzet vallásos vagy bibliai költészetétől függetlenül, egészen sajátos nemzeti viszonyaink közt önállóan fejlődött, s a kor és nemzet szükségeit szem elől annyira nem teveszté, hogy e szaraz krónikák a szellemi élet és kor története szempontjából igen nagybecsüek. S a mely mü és műfaj korának lelki szükségeit kielégítette, annak szellemi mozgalmait megindította és irányította, a kedélyre s erkölcsökre nemesítő hatást gyakorolt, az a mű helyét betöltötte. A bibliai epika tárgyát tehát a bibliából vette, még pedig annak főként ó-szövetségi részeiből. Az újnak alig néhány története (a német irodalomban többször előforduló keresztelő János s az oly gyakran megénekelt tékozló fin) lett feldolgozva. Felette érdekes, hogy Jézus élete s személyisége senkit sem indít Heliandok és Messiádák írására; összes bibliai epikánk nem mutat fel még csak töredéket sem, mely arra engedne következtetni, hogy Jézus életének csak egy mozzanata is, epikailag fel lett volna dolgozva.1

) Szentebbnek tartották-e a tárgyat, minthogy vakmerően feldolgozásába fogjanak, mint szomszédaink, kik a IX. századtól a XlX-ig minduntalan belekötnek; vagy belátták, hogy az uj-szövetség nem éposz s Krisztus még kevésbé epikai hős: nem kutatom; tény, hogy róla nem epikáztak s tény, hogy ezt igen bölcsen cselekedték. Amin igazi költői tehetség is megtört, mit csinált volna a nagy feladattal szemben egy folyton gyakorlati célra törő krónikás? De annál nagyobb hévvel adták magukat az ó-szövetség egyes tárgyainak versbe szedésére. Sajátságos az, hogy a magyar protestantizmus első százada, mint a német protestánsok e korbeli dráma-irodalma, mily hasonlíthatatlan előnyt adott az ó-szövetségnek az uj felett, s mig erről alig emlékezik, addig amazt elméletben és gyakorlatban, prédikációban és lírában, prózában és költészetben mindig használja. Képeit, hasonlatait abból veszi, onnan kölcsönzi át az erős, bosszúálló Isten fogalmát; a nép jelen állapota a zsidó nép sorsát juttatja eszébe s a két nemzet közti hasonlatosság keresése Farkas Andrástól (1538) kezdve az egész korszakon átvonul. Igaz, hogy az ó-szövetség csaknem teljes egészében kiválóan alkalmas költői feldolgozásra s különösen hősi részletei epikai alakításra mintegy önként kínálkoznak; de hogy nem e költői oldal vonzá Íróinkat, hanem valami más egyéb, nyilvánvaló a módból, amint e tárgyakat átversíték. Költői érzékkel és céllal költői anyagot oly költőietlenül feldolgozni teljes lehetetlenség. A mohácsi vész utáni magyar nemzet állapota-e, mely oly sokban hasonlított az Istene Ivatholikusaink költészete sem megy a lírán tul, epikai téren ez sem adja »Jézus életét«. Ujabban (1877) Rudnyánszky Gyula irt »Jézus« cim alatt nagyobb szabású művet, de ez sem bibliai éposz, hanem allegória, melyben a hitetlen előtt megjelent Jézus, ezt megtéríti s eszményi magaslatra emeli: Ism. 1. Egyetértés 1877. 333. sz. ellen pártot-ütött s ezért az Úrtól mindenféle csapással főként ellenség által nyomorgatással meglátogatott zsidó népéhez; a katholikus egyház eljárásának, mely az ó-szövetséget az ujjal szemben majdnem mellőzte, de legalább is alárendelte, ellenhatása-e az »ó-törvény« e túlbecsülése vagy mélyebben fekvő üdvtörténeti s hittani szempontok indíták őket e kizárólagosságra?: sok oldalról vitatható; annyi bizonyos, hogy a protestantizmus e miatt sokszor vádoltatott szűk látkörrel, ósdi felfogással s hogy a keresztyénség magasztos színvonalára emelkedni képtelen.1

) A cél, mely e művek szerzőit, kik mind protestáns tanítók, papok voltak, vezette, épen nem mondható költőinek. Nem a tárgy ihlete ösztönzé őket a költészetre, hanem puszta gyakorlati indok kerestetett velők tárgyat egy már meglevő tanulsághoz. Prédikátorok maradtak, mikor »a szent bibliából versekben irának«: tanítni, ismeretet terjeszteni, meggyőzni s valamire elhatározni akartak, mikor egyik rímet a másik után rakgatták. A nép jobban szerette a verses alakot, mint a rideg prózát: nem késtek egy percig sem versbe foglalni a szent történeteket; a nép gyönyörködve hallgatá a »Király fia kis Miklós ról, a poéták óriásiról szóló históriákat«: 2

) ők még gyönyörködtetőbb olvasmányokat kínáltak »az drága és istenfélő vitéz Gedeonról (Batizi), »az erős vitéz Sámsomról< (Kákonyi, Fekete), »az nagy szent Pál apostolról« (Ilosvai) stb. És e művekben, mig közvetlen a biblia ismeretét terjesztették, közvetve erkölcsi reformra törekedtek. Ez ellenségdúlta országban s csapás sújtotta korban az erkölcsök nagyon elvadultak, maguk a nemesek s az előző században a papok adták a megmételyező példát, melynek romboló hatása egyként látszott a palotában és a kunyhóban. A reformátorok nemcsak a tanok, hanem az élet megtisztítására is vállalkoztak s e célra szolgált egyik eszközül a tan-, feddő és vitázó költészet, közelebbről pedig az epika, melynek iránya ennélfogva tisztán gyakorlati, erkölcsi lett, úgyhogy e gyakran igen hosszú elbeszélő művek tulajdonkép csak azon nehánv sorért iratnak, melyek végül a morált foglalják magukban. »Az istenfélő Zsuzsánna asszonnak históriáját« » . . . az nagy Úristen nékünk megiratá. Hogy ő az igazat soha el nem hagyja, Ő benne bizóknak megszabadítója, Minden szükségekben őket ótalmazza«. 8

) A Jónás története azon tanulság kedvéért van versbe szedve, hogy Isten »a megtért bűnesöket hozzája fogadja*; 4

) az Izsák házasságából: » . . . megértjük, hogy Isten szerzője A szent házasságnak és ő megszentelője ;«B

) *) »Tény, hogy a XVI. századi prot. papok nagyobb része ép oly tudatlan volt, minta minőnek ők a kath. papságot hirdették; tény, hogy a protesíanstizmus mély erkölcsi alapjairól, a kegyelem szava helyett a személyes felelősségről, a tekintélyen alapuló hit helyett a szabad vizsgálódás jogáról a Sztáray-féle emberek fogalommal sem birtak, ők csak az ó-szövetséget aknázták « >A protestanstizmusnak nem volt érzéke az evangéliomok mélyen erkölcsös humanizmusa iránt, hanem az ó-szövetség bűnös és együgyű erkölcseibe tévedt, mely csupán a csalás, fondorlatok és boszu példáit ismeri; és Krisztus szellemének követése helyett »Szeresd felebarátodat mint tenmagad« ellopták a zsidóktól Jehovát, ki minden bünt tizediziglen megbőszül. Persze ily felfogás közönséges rabszolgákhoz iílett, kik ezredéves iga alól szabadultak fel.« 1. (Kertbeny K.) Magyarország legrégibb drámairodalma. 21. 55.1. Az ó-szövetség kultusza a szombatosokban csontosodik szektává. 2) R. M. K. T. I. 340. 1. — 3

) U. o. II. 88. 1. — 4

) U. o. II. 94. 1. - B

) U. o. II. 119. 1.