Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-03 / 9. szám

azontúl »szakadár«, kit méltán sújt az átok? Vájjon egy hangzatos cím kedvéért, kardcsapás nélkül elvesztheti-e az az állam, mely ellen az ultramontánság naponként megindítja támadását, melyről a rozsnyói püspök büszkén kérdi: »ki az* ? elvesztheti-e fontos pozícióját, gyöngítheti-e a képzelhető legnagyobb mértékben saját hatalmát azért, hogy ugyanakkor a modern állam legkérlelhetlenebb ellenségét ugyanoly mértékben erősítse ? Avagy nincs e most is tulon-tul nagy hatalma, gazdagsága a kath. klérusnak és egyháznak? Nem maga Herczegh ur mondja-e, hogy még számosak előjogai, melyek ellen küzdeni kell? S remélheti-e a szabadelvűség ama győzelmét, melyet vár és hirdet, ha az ellenfél erősödéseért harcol? Igen, ha a katliol. egyház oly szegény lesz, mint a protestáns; ha intézményeit hívei ép oly nehéz áldozatok keserves filléreivel tartják fon, mint ezek; ha elismeri a papi és egyházi elem egyenjogúságát; ha végül megtagadja az államon kivüli s felüli hatalom felé gravitáló, minden szabadelvűség ádáz ellenesét képező klerikálizmust: akkor nyugodtan lehet a. katholikus autonomiát az állameszme által engedett korlátokon belül, a legszélesebb kiterjedésben megvalósítani engedni, addig nem. Ez pedig egy kicsit messze van. Herczegh urnák egyéb fejtegetéseivel, melyek a vallásosság jelentőségére, a vallásszabadságra, a felekezetek egyenjogúságára, a közoktatásügy istápolására vonatkoznak, teljesen egyetértek. Harmadsorban ama felszólítására kívánok felelni, hogy elvárja tőlem, mint lovagias embertől, hogy nyilatkozni fogok, miszerint az általa közlötteket s programmbeszédéből kivonatoltakat elhiszem neki s nem hallgatom el, tartom-e azokat ultramontánizmusnak s akár a hazafisággal, akár a felvilágosaltsággal összeegyeztethetlennek. íme feleletem: az 1868 : LIII. törvénycikkre, az elkeresztelési rendeletre, a kathol. autonómiára vonatkozó fejtegetéseit programmbeszéde közlött helyei alapján jóhiszemű, de teljesen téves nézeteknek tartom; többi kijelentéseivel, mint fentebb irtam, teljesen rokonszenvezem, csak az iskolaügynél kívánom világosan hangsúlyozni, hogy az állami és községi iskolaügy fejlesztését különösen nemzetiségi szempontbcl kívánatosnak Ítélem. Mindezeket tehát nemcsak hogy ultramontán nézeteknek nem, de valóban liberális tanoknak tekintem. S örülök, hogy felszólalásom alkalmat nyújtott arra, hogy Herczegh úr iránt táplált nézetem teljesen megváltozók s hogy öt ott üdvözölhetjük, saját kijelentése alapján, a vallásszabadság, a felekezeti egyenlőség, bizonyára mint könyveiben, a polgári házasság s általában a szabadelvűség bajnokai között. S épen azért nem is bánom, hogy megírtam cikkemet — ez a rektifikáció megérdemelte. Különben sem vádolhatom magamat azzal, hogy vaktában támadtam, mert mint kitüntettem, konkrét adatokra támaszkodtam, melyek a teljes hitelesség és megbízhatóság látszatával bírtak s Herczegh úr mulasztott akkor, midőn róluk ez álnok lepelt idejekorán le nem rántotta. No de a liberalizmus istenasszonya azt mondja rá: »Jobb későn, mint soha!* s mert most kiderült, hogy mindketten ugyanazon irány harcosai vagyunk, bár bizonyos, nem épen jelentéktelen eltérésekkel, tehát: »Pax nobiscum!« B. B. dr. Egyházfentartási viszonyok Baranyában. Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur! Becses lapja f. évi 5-ik számában »Törvénytisztelet és még valami* cím alatt Morvay Eerencz ur támadást intéz ellenem azon alapon, hogy én az üresedésben lévő kórósi lelkésztanítói állomásra pályázatot nyitottam, mielőtt ott az 1889-ik évi egyházkerületi közgyűlés 77 sz. a. hozott végzés következtében a tanítói állomást felállítottam volna. Ez igaz. Azonban ő nem tartja méltónak a körülményeket figyelembe venni s hogy a támadás annál frappánsabb és sujtóbb legyen: ugy gondolta jobbnak, ha az előzményeket agyonhallgatja; azonban én vádjával szemben veszek bátorságot magamnak az ügyet tiszta világításban állítani fel. Hogy én mit tettem a lelkész-tanítói állomások megszüntethetésére: bátor vagyok az 1885-ik évi egyházkerületi közgyűlés 51. sz. a. (97., 98. lapjain) olvasható következő szavakat idézni: »A f.-baranyai esperes minden tőle kitelhetőt megtesz, hogy lehetőleg mindenütt rendes tanítói állomások szerveztessenek. Azonban sok helyen a nép nagy megterheltetése miatt ez szinte kivihetetlen*, s a gyűlés ezt tudomásul veszi és helyben hagyja. Az 1886-ik évi egyházkerületi jegyzőkönyv 32. sz. igazolja azt, hogy nem kiméivé fáradtságot, felkerestem azon 18 egyházat, hol még tanítói állomás nem volt s mindenütt tanítói díjleveleket állítottam ki; mint ezt az idézett jegyzőkönyv 73—76. lapjai igazolják. Az egyházkerületi tanügyi bizottság ugyanazon jegyzőkönyv 77-ik lapján igy nyilatkozik: »Nehéz helyzetben van, midőn a felsorolt egyházak csekély népességével, vagyontalan vagy csekély vagyonú voltával szemben a sürgetett lelkésztanítói állomások szervezését illetőleg véleményt kell mondania. Ily apró egyházakban 2—2 belső ember élete valóságos nyomorúság!* s javasolja, hogy miután az államtól segély nem remélhető, az országos közalap segélye vétetnék igénybe. Azonban ugyanezen jegyzőkönyv 81. lapján olvasható végzés megadja az esperesnek a javasolt hatalmat, hogy ahol csak lehet, tanítói állomásokat szervezzen s a netán vonakodók számára hivatalból állítson ki tanítói díj leveleket. Hogy én a nekem adott hatalmat miért nem használtam fel: épen Morvay ur mondja meg az okát. A kórósiak konvertálással, a toronyra a kereszt felfűzésével, a papnak kihordásával fenyegetőztek; s ez nem szóbeszéd csak, de tény az, hogy némely egyházakban a súlyos terhek alól kívánván menekülni: csakugyan konvertáltak is néhányan. Jó lett volna-e, ha a cikkíró ur említett botrányos spectaculumot előidézem ? Akkor lett volna csak nekem jaj, s biztosan tudom, hogy ő dobta volna reám az első követ. Hogy pedig a f.-baranyai viszonyokkal ismeretlenek tájékozhassák magukat, szükségesnek látom a következőket megírni: Midőn az itteni ref. egyházak a mult század végén