Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-03 / 9. szám

egy kissé szabadabban kezdettek fellélekzeni: a még 200 lelket sem számláló gyülekezeteknek is az volt legfőbb vágyuk, hogy anyaegyházakká lehessenek, s ezért készek voltak a legnagyobb áldozatra is. A mindenkitől lenézett, sújtott és üldözött népnek, kit még egy urasági hajdú is vérig verhetett: a súlyos heti teher s kimerültség után oly jól esett, ha vasárnaponként látott maga közt templomában egy tisztes alakot, ki ugy bánt vele, mint emberrel; ugy szólt hozzá, mint testvér; ki vigasztalta az élet nyomorai közt csüggedezőket. Ezzel megosztotta kenyerét, borát, néhány fillérét s gondoskodott róla, mint jó gyermek atyjáról, hogy szükséget ne szenvedjen. Az 1836-ik év nagy könnyebbülést hozott a népnek. Emberiesebb bánásmódban részesült; a hegyvidéki szőlők termése, a Dráva partján mértföldekre elhúzódó dús legelőkön tenyésző baromcsordák jólétet adtak a népnek; de az 1860-as években történt legelő-elkülönzés után az uradalmak a Dráva-parton nagy pusztákat állítottak s a nép néhány hold legelőre szoríttatott s igy eltűntek a jövedelmező baromcsordák. A hegyvidéken lakó nép még szerencsésebb volt, mert szőllőjének terméséből — bár azt túlságos nagy áron volt kénytelen megváltani — fedezhette adóját és minden szükségletét, most itt van a filokszera, mely a hegyvidéki népet koldussá teszi, ha elpusztítja szőllőhegyeit. A nép szükségletei pedig nagyon megszaporodtak. Azelőtt egyszerű vászonöltözék, mit a nők állítottak elő s egy 6, 7 váltóforintos szűr volt öltözéke; most fényes csizma, posztó ruha elmaradhatatlan ; a nőknél a régi vászonszoknyát sok helyen felváltotta a selyem- s nem ritkán bársony ruha. Egyes család földbirtoka 6—12 hold szántóföld, melyből 2—4 holdat vethet el őszivel, 2—4 holdat tavaszival, a többi ugar, ritka család, mely nek több földbirtoka van. Ebből kell a családnak megélni, egyházi, polgári adózását teljesíteni s mindinkább növekedő szükségleteit fedezni, ami szinte lehetetlen. Ily körülmények között növekedik az adósság s jön a végpusztulás, úgyhogy híveink jó nagy része a terhes egyházi adót nem képes már fizetni s a jövedelmek felszámolásánál kénytelenek vagyunk 10 százalékot leszámítani. Ezen kívül sokan reményvesztve, kiköltöznek és elzüllenek. De hát kérdezhetik tőlem, milyen hát az a nagy teher, melyet híveink hordoznak ? 1848 előtt alig fizettek egy polgári telek után 7—8 frt állami adót; ma ez már körülbelül 100 frt. Az egyházi adót illetőleg most csak a nehézménvezett kórósi egyházról szólok. Ott egy adófizető lélek egyházi adója az egyház közszükségleteivel 5—6 frt, néhol még több is, ami családfők szerint 10 frttól 40—50 frtig emelkedhető egyházi adót jelent. S az a legfőbb baj, hogy nem birtokarány szerint adóznak, hanem lélekszám után. Ugy, hogy van jómódú gazda, ki csak egy párral van s van szegény napszámos, ki 2, 3, 4 párral van, ami baranyaiasan azt jelenti, hogy 4, 6, 8 lélek után fizet adót. Igy aztán nem ritka, hogy jómódú fizet 10 — 12 frtot; a szegény 3-szor, 4-szer annyit; és sok család van az egyházmegyében, mely még ennél is többet fizet.*) Ezen kivül a lelkész és tanító részére közmunkát is végez. Ilyen terhet, mondhatom, hogy sok fényes körülmények közt élő reformált család nem visel. Ne gondolja azt a cikkíró ur, mintha én elfelejtettem volna az egyházkerület 1.889-ik évi, a kórósi tanítói állomásra vonatkozó végzését! Fel is hívtam a kórósiakat, hogy tegyenek ajánlatot a tanítói állomás felállíthatása céljából; azonban azt a választ nyertem, hogy ők se egy szem búzát, se egy krajcárt nem adnak, hanem állítsam fel a tanítóságot a lelkész fizetéséből. De ha ezt megtettem volna: jaj volna most nekem! Vannak — fájdalom — kik ugy gondolkoznak, mint a halottvizsgáló borbély, ki midőn megtekintette a halottat, ugy szólt: meghalt, meghalt; no paraszt, adj 5 garast, azután dicsérjük a Jézus nevét. Hallottam, hogy egy lelkésztársam a filokszera miatt aggódó lelkésztársaknak azt mondá: az én boromat, ha Spanyol- vagy Francziaországban veszi is meg a paraszt, meg kell neki fizetni. Azonban én s — örömmel elmondhatom — lelkésztársaim legáltalánosabban nem ugy gondolkozunk, hanem aggódunk, hogy mi lesz a jövendőnk, miután javadalmunk egy nagy része borfizetésből áll s miként pótolhatják e hiányt szegény híveink! Bölcs főpásztorunk jól ismeri körülményeinket s hiszem, hogy nem i^gy vélekedik, mint a cikkíró ur, Ha vele egy véleményen lett volna: bizonyára rendre s törvény iránti tiszteletre utasított volna engem, midőn felkértem a pályázat kihirdetésére. Akkor követtem volna el törvénytelenséget, ha az egyházi törvényünkben meghatározott három hónap alatt be nem töltetnék az üresedésben levő lelkészi állomás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter országos törvény által kiván ez ügyben intézkedni, jobb lesz annak eredményét elvárni. Meghiszem én azt, hogy a kórósi jobb jövedelmű egyházba kényelmesebb lenne a bevonulás, ha nem fenyegetne ott a tanítóság terhe. Megnyugtatására a cikkíró urnák csak azt mondhatom, hogy miként az elhunyt lelkészt köteleztem segédtanítók, 1889-től fogva pedig tanítókáplánok tartása által, hogy az iskolai tanítás jó rendben legyen: ugy a megválasztandó lelkészt is kötelezni fogom erre. Terehegy, 1892. február 14-én. Kovács Antal, esperes. Kalocsa Balázs végrendeletéből. I. A végrendelkező vagyona: 1. Tizenkét darab hazai első takarékpénztári részvény 2285-2852., 2856—2859. sz. alatt. 2. Tizenkét darab nagy-kőrösi népbanki részvény. 3. Harminc darab czeglédi gőzmalmi részvény. *) Nem is sokáig lesz tartható ez a rendszer. Az aránytalan teherhordozás is egyik nagy oka a mi fogyásunknak. Át kell ezt alakítani minél előbb birtokaránylagos vagy legalább osztályadó rendszerré. Ez is a zsinatra váró feladat. Sserk. 18*