Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-03 / 9. szám

újból ülésezni és miután egyes szakaszokat közöltek a jeles munkából a lapok, de az egésznek az átnézetét, tartalmát még kevesen ismerik: örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a derék munka tartalmát, a zsinat összeillése alkalmából, minden hosszas kommentálgatás nélkül, e lapok olvasóinak elmondjam. Bevezetését képezi a műnek »a magyarhoni ág. hitv. ev. egyház második (1891. évi) egyetemes zsinata képviselőinek* a névsora; minden egyházkerületből a hivatalból tagok és a választottak. Majd az Ur nevének segítségül hivása és annak kijelentése után, hogy »a zsinat tárgyai közül a dogmatikus kérdések és viták kizáratnak«, Egyházszervezet és Egyházfentartás rovatok alatt előadja azon alapelveket, melyekre az egyház szervezetét, a ref. egyházzal való lehető összhangzásban, fektetni kivánja. melyek közül kiemelendőnek tartjuk pl., hogy »az egyházi közélet nálunk a hivők egyeseinek s egyházakba csoportosított összeségének közreműködésében nyilatkozik«, s hogy »egyházszervezetünk a népuralmon vagy népfenségen, vagyis a hivők összeségének jogos és egyenlő befolyásán nyugszik«; említi továbbá, hogy: »az anyaegyházak kikerekítése és missziói pontok szervezése, szintén lényeges szükséglet, valamint kijelenti azt is, hogy a nagyobb népességű egyházaknak. egységes kormányzás fentartásával, parochiai körökbe való osztása szükséges dolog. Azonban a közegyház főbb tisztviselőinek választásánál a nagy nevű szerző sem tudott a lélekszám szerinti szavazat presbyteri rendszerellenes elvétől szabadulni s javasolja, hogy az anyaegyházak 1000 lélekig 1, ezeren felül minden kerek 1000 lélek után 4000-ig egygyel több, tehát összesen 1—4 szavazattal rendelkezzenek. Az egyház fentartás rovatánál felmutatja az egyházat fentartó 3 tényezőt, u. m. a hivők seregét, mely anyagilag alapítványai és évi adományaival, a lelkészek, tanítók, tanárok munkás seregei, mely szellemi összes tőkéjét, összes kamatával befekteti testi ereje emésztésével az élő tőkébe, a régi és az uj nemzedékbe és harmadszor Isten mérhetlen kegyelmét. Itt említi fel a misszió szükségét azon indokolással, hogy »a 970 ezer ev. lélekből 113 ezer lélek bolyong a pusztában egyházától elhagyatva, elfeledve, mintegy számkivetett, földi vigasz és mennyei világ fénye és melege nélkül*. . . . Rengeteg nagy szám! mennyi misszionárius kellene ennyi hivő léleknek gondozásához! De ők legalább már ismerik a pusztában bolyongó ág. ev. hívők számát; azonban mi reform, keresztyének még idáig sem vagyunk s vájjon mikor szedjük össze az elhagyatott híveket, a szétszórt csontokat valaha! habár van is már némi miszsziónk; tudjuk-e, hogy hányan élnek hitsorsosink közül »mennyei világ fénye és melege nélkül« ? ... Érdemes volna ezt a részt egészen leírni: azonban már közölve volt e lapokban; meg épen az ez ismertetés célja, felhívni a műre a figyelmet, hogy szerezze meg és olvassa minden egyházát igazán szerető protestáns ember. Olvassa azt a sötét, de való képet, melyet az egyházát, annak híveit és vezetőit. papjaii, tanítóit, tanárait őszintén szerető püspök rajzol az egyházakat fentartó 200 ezer hitsorsos és a lelki munkások, ez egyházpáriák nyomorúságáról — és e nyomorúság orvoslásának módjai s eszközeiről. Nevezetesen javasolja, hogy 1-ször a lelkészek és tanítók a földkezelés összes gondjaitól felmentessenek: 2-szor a lelkészek s tanítók függetlenné tétessenek a néptől; 3-szor a lelkészek és tanítók fizetése ott, ahol az nem éri el 800 vagy 400 frtot — a helyi erő elégtelen volta esetében — közpénztárból pótoltassák; 4-szer a tanárok fizetése mindenütt olyan összegre emeltessék, milyen az állami tanároké; 5-ször a lelkészeket és tanítókat képző intézetek egyetemes jelleget nyerve, egyetemes erővel tartassanak fel. Kiterjeszkedik itt az államnak az iskolák fentartásához való hozzájárulására is, kimutatván, hogy az állam iskolai célokra ad évente az ev. egyháznak 4n

krt, a. községek 4.3

krt, az egyház pedig minden lélek után 1 forint 8 krt, s ki is mondja férfiasan, nyíltan, hogy az állami hozzájárulás »perselypénzül igen, állami segélyül azonban távolról sem minősíthető*.. . A továbbiakban megnevezi szerző a forrásmunkákat, s azon törvényjavaslatok rövid tartalmát, melyekből merített s melyekre munkálatát alapította, mely javaslatokat igy együtt olvasni, maga is nagy nyereség. Majd »előzmények* címén előadja a mostani zsinat előkészítésének egyes mozzanatait 1735, illetve 179l-től, tehát az egyházkormányzás terén száz esztendős eseményekben gazdag történetét; valamint a zsinati előmunkálatok lényeges intézkedéseit. Ezeknél még lényegesebbek azon irányelvek, melyeket az ev. ref. egyházzal való közös ügyekül jelöl meg szerző: jelesül a hadseregben szolgáló hitsorsosoknak a lelkiekben való ellátása, protestáns lelkészi körök szervezése, az anyakönyvek kérdése, a tábori papságnak a hadügyi és egyházi kormányokhoz való jogviszonya; továbbá a hadsereg iskoláiban és az állami és nem protestáns alsó és közép fi- és leányiskolákban a vallástannak rendszeres tanítása; lelkészek alkalmazása az állami fegyintézetekben, vármegyei fegyintézetekben ; tehát az igazi beimisszió ügyére vonatkozó kérdéseket fejtegeti; nemkülönben a gyenge anya- és leányegyházakban, valamint a szórványokban lakó egyházhívek egyházias életének egyesült erővel való biztosítása is a belmisszióra tartozik, melylyel, ugylátszik, hogy mind a két egyház most kezd igazán és alaposan foglalkozni, tehát a mű erre nézve is útmutatással szolgáltat sat. sat. . . Tárgyalja még e szakasz a püspökök helyzetét állami és egyházpolitikai szempontból, helyetteseik, irodájuk, fizetésök s helyi egyházaikhoz való viszonyukat; a lelkészek, tanárok, tanítók fizetésének minimumát a városi és falusi egyházakban ; egy egyházi nyomda és politikai napilap alapításának kérdéseit; szóval mindazon fontos és lényeges kérdéseket, melyek mindkét egyház zsinati képviselőit s irányadó embereit és minden igazi tagját mélyen érdeklik vagy legalább kell, hogy érdekeljék, ha a két protestáns egyház jelene és jövő fenmaradása szivükön fekszik.