Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-02-25 / 8. szám
Harmincötödik évfolyam. 8-dik szám. Budapest, 1892. február 25. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Szerkesztőség': IX. kerület, Pipa-utca. 23 szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal: Hornyánszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedéséhen (Akadémia bérháza). Egyes szám. áru 20 kr. A hazai protestáns egyházak és az állam. II. Előbbi cikkemben — azt hiszem — elég világossággal mutattam ki annak a ténynek igazságát, hogy a hazai prot. egyházak és azok hívei aránytalanul vannak elhalmozva oly közművelődési föladatok terhének hordozásával, melyeket a modern állam maga szokott és köteles is teljesíteni. Ennek következményeképen áll elő az a helyzet, hogy a protestánsoknak ily módon igénybe vett erejök — a buzgóság és áldozatkészség folyvást tevékenyülő és szép példákban nyilvánuló szelleme mellett is — hova-tovább elégtelen lesz a hitélet kellő ápolására, a kiáltó hiányok kielégítésére és a vallásosság gyökerén rágódó bajok orvoslására. A szegénység phylloxerája pusztítja az egykor viruló ültetvényeket. Ez pedig nemcsak protestáns, hanem magyar nemzeti kárnak is mondható. A bizonyító sötét példákkat ne ott keressük, ahol a protestáns hívek tömegesen lakván, népes és vagyonos községeket alkotnak, hanem keressük a nemzetiségekkel vegyes megyékben, keressük az erdélyi részekben, sőt kereshetjük az északi vidékeken is, hol az oly becses tulajdonokkal biró protestáns német népelemet — bizonyára egyéb okoknak is közrehatása folytán — mind összébb szorítja a katholikus tótság. És keressük azokon a fölös számú paróchiákon, hol a prot. lelkészek a napról-napra való megélhetés gondjaival küzködve, sem hivatali tekintélyöket föntartani, sem nép vezetői hivatásukat betölteni nem tudják, s bizalmatlanokká lesznek saj át egyházi elöljáróságaik jóakarata iránt, épen ugy mint akármilyen politikai szinezetü államkormány iránt, a minek következetes ellenzékeskedés által adnak hivatalos papi állásukkal nem is mindig összeegyeztethető kifejezést. Mi volna tehát a teendő ? Mivel lehetne segíteni a sürgős bajokon? Az 1847 /8 . XX. törvénycikk végrehajtásával, hangzik a szó pár év óta sok elégületlen hitfelünk ajakán. Hát vegyük szemle alá kissé e törvénycikknek gyakorlati értékét. Az 1847 /8 -ik évi XX. t.-cikk, a bevett ker vallásfelekezetek tökéletes egyenlőségét és viszonosságát megállapítván, kimondja azt az elvet, mely szerint »minden bevett vallásfelekezetnek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztetnek«. A törvényhozásnak ez elvi határozata — bár »részletes alkalmazása« iránt a kimerítő törvényjavaslat kilátásba lett helyezve — se akkor, a bekövetkezett események miatt is, végre nem hajtatott, se azóta végrehajtására komolyan nem is gondolhattak, se jelenleg végre nem hajtható. Az 1848-ki idők vérmes reményekkel terhes világában született eszme volt az, melynek minden irányban való horderejét mérlegelni, gyakorlati következményeivel számot vetni, akkori legjobbjaink sem voltak képesek vagy nem értek rá. De ha a körülményék akkor megengedik vala, hogy a részletes alkalmazásra, a gyakorlati megvalósításra kerüljön a sor: az kétségen kivül csak a katholikus és görögkeleti papi, egyházi és szerzetesi javak secularisatiójának, valamint a minden felekezet egyházi és tanulmányi javai, alapítványai és alapjai állami kezelésbe vételének föltétele alatt, következésképen a prot. autonómiának is lényeges megszorítása mellett történhetett volna meg, — vagy sehogy. Ma sem történhetnék másképen; mert arra távolról sem elég gazdag az állam, hogy saját mostani jövedelmi forrásaiból az összes vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteinek roppant költségeit fedezze. Az 1848-ik évi törvényhozás e törvénycikk megalkotásakor, ha nem az említett egyházi és tanulmányi rendelkezésű javak és alapoknak — tehát a felekezetek vagyonának — államosítására, hát úgy csakis a felekezetek szükségletei hiányának pótlására gondolhatott. Ajánlatos lett volna tehát, ha a »Közpapok Lapja« cikkeinek irói — a protestáns szempontból különösebb figyelembe veendő sok egyéb okokon kivül — számot vetnek vala a tényleges helyzetnek ily körülményeivel és nem kinálgatják »a prot. autonómia rongyait« az államnak, cserébe az 1848-ki igéret beváltásáért; a mikor az
