Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-08 / 6. szám
legelőször is szembe ötlők a javaslat azon szakaszai, melyek lehetővé teszik egyes gyülekezeteknek, hogy jelölés és pályázás nélkül, tehát a nyilvános és átalánosan kötelező forrnák mellőzésével, quasi privátim tölthessék be lelkészi állomásukat; másrészről meg egyes kivételes egyéneknek szabadalmat ad próbaszónoklatokra, s némely különösen protegált személyiségeknek, u. n. «püspöki titkárok))-nak módot nyújt arra, hogy 2—3 lófejjel hamarább a versenycélhoz érhessenek, mint más közönséges halandók. Mindez igen számos visszaélésre, bonyodalomra adna okot egyházi életünkben. Mert elösmerjük ugyan Pest, Debrecen s több más, nagy fényes gyülekezeteinknek a közönségesnél jóval kiválóbb érdemeit és érdekeit; hasonlókép a Révészek, Szászok s több kitűnőségeink nagy tehetségeit és ebből folyó nagy önérzetét; kikre és a melyekre való tekintetből javasoltatik itt a IV-ik fejezet («Választás meghivás utján») ; de azt nem ösmerhetjük el, hogy az indokolásban méltán kárhoztatott ((dunántúli speciálitások» általánosittassanak s minden kerületnek, sőt minden egyházmegyének legyen ezentúl annyi specialitása, a mennyit akar. Holott minden gyülekezeti és egyéniségi kiváló érdekek és érdemek háttérbe szorítása nélkül is megtörf > ténhetik a lelkészválasztás Pesten, Debrecenben s más kiváló helyeken a közönséges gyülekezetek és tehetségek számára előirt s megszabott törvények mellett is, nem lévén az sem lehetetlen, sem pedig az önérzetet bármelyik részről is megalázó, ha Pest Szász Károlyt, Debrecen Révészt felkéri pályázata beadására, biztosítván i ezzel a szavahihető értelmiség jelöltjét a választási esélyek ellen. Óvakodjunk specialitások, kivételes állapotok megteremtésétől. Gombaszámra nőnek azok maguktól is; hát ha még törvényeinkben üvegházak alatt tenyésztjük ! A Pest és Debrecen számára ültetett «jó és gonosz tudásának fáj a» gyümölcsét megkívánhatják mások is! Akkor aztán azt mondani: «ti is tagjai vagytok ugyan a magyar Sión testének ; de csak annyiban, hogy a kötelességeket s terheket ti is tartoztok viselni, ámde jogaitok nem ugyanazok)) ; ép oly méltánytalan és jogtalan lenne, mint Pest vagy Debrecen részére, azon okon, mert nagy helyek, külön vadászati vagy regále-törvényeket alkotni; vagy hogy Szilágyi, Apponyi s más politikai nagy talentumok képviselőül választása egészen más kategóriák szerint történjék, mint egyebeké. (E megjegyzés félre értésből származhatik. A « meghívása nem lesz extra joga sem Pestnek sem Debrecennek, hanem közös joga s igy általános törvénye .minden gyülekezetnek, melynek választói egy jelöltben megegyeznek. Szerk.) A jó törvény ismerve, hogy kivételeket nem szenved. Ha ez jó törvény, hogy «ne lopj» : mindjárt roszszá lesz, mihelyt kivételekkel módosítom ilyen formán: «vannak esetek, midőn a lopás nem vonandó büntetés alá, u. m. ez és ez esetben. A IV-ik fejezetet tehát, mint kivételes állapotok, bonyodalmak, viszályok előidézőjét, delendam esse censeo. A megállható s szükséges 15-ik §. illető helyére besorozható. E fejezet többi §§-aira nincs szükség. De nincs a 26. §-ra sem, a mely szerint a próbaszónoklatok tartása hozatnék be. Ez a tüdőverseny. Ki tud nagyobbat kiáltani ? vagy ki rikat meg jobban ? Ha az «önérzetes» ember még attól is irtózik, hogy pályázzék valamely helyre: hát abban milyen önérzet lakik, a ki nem restelkedik vásárra vinni testét ? Bizony mondom «testét& ; mert a szónoklatban a gyülekezet csak a hangot, a szónokot, a külsőt láthatja; de nem árn az egész lelkipásztort, a kinek alkatrészei a szónoklaton ki vül még sok más egyéb szükségesekből is állnak, mint azt maga a javaslat is helyesen elismeri a minősítéstől szóló 2-ik §-ban. És ha e próbaszónoklatok célja az, hogy a gyülekezet leendő lelkipásztorát megismerhesse, jól megválaszthassa: a logika követeli, hogy ne a fél, de az egész lelkipásztort ösmerje meg. S akkor engedjetek neki időt és tért összes apparátusának, hivatala minden ágának, családi és magán viszonyainak bemutatására, de ekkor ne mondjátok, hogy «naplemente előtt távozzék a gyülekezetből.)) Satira nélkül szólván, ez a próbaszónoklat olyan erdélyi speciálitás, a melytől még lutheránus testvéreink is meg akarnak szabadulni a legközelebbi zsinatukon, mivel érzik, tudják, hogy ez a lelkipásztori önérzet s dekórum legnagyobb megalázása, lévén ez nem lelkipásztori, hanem tüdő verseny. S ha már e versenyt zsinati atyáink is életbeléptedendőül mondanák ki: karszerű lenne e villamgépes világban törvénybe iktatni, hogy költségkímélés szempontjából, nem szükséges a személyes megjelenés, elég az esperes által hitelesített fotografia, magassági és súlymérték és a beszéd elmondása — telefonon. Még annak is, ha írásbeli pályázatunknak nem lett kedvező sikere, keserűs utóíze van, mint azt a javaslat indokolása is állítja: hát annak milyen lehet, midőn a személyes versenyből tér vissza kudarccal az illető? Ne tegyük ki ily megszégyenülésnek lelkészeink a/., részét. Nem is fér össze ez a magyarember jelleí mével, a ki elmegy ugyan leánynézőbe, paplátóba; de | azt sohasem kívánta, hogy a férjhezmenendő hajadonok, előlépni kívánó papok menjenek ő hozzá maguk mutogatása, árulgatása végett. Maradj, erdélyi specialitás, ott, a hol vagy, míg onnan is ki nem űznek. Trójai faló vagy, melylyel szégyent, izgágát vinnénk eddig olyan a milyen békén élő egyházunkba! Áz u. n. «püspöki titkárok)) számára intendált kibúvó ajtóra sincs szükség. Az ő két évi irodai szolgálatuk semmiképen sem lehet egyenértékű «a hazai vagy külföldi egyetemeken szerzett tudori ranggal.» A püspöki titkárok az egyházi téren magasabb állású egyének íródiákjai, kiket a kerület dotál a rendes káplánokénál rendesen nagyobb fizetéssel; de nem a kerület, hanem a püspökök választanak. Gondoskodjanak hát róluk — a minthogy gondoskodnak is — a püspökök ; de ne a káplánok rovására. Mert azon gépies irodai teendők, miket nem papi jellegű egyének is végezhetnek — miként ez Debrecenben van, s a dunántúli kerület legközelebbi gyűlésén tervezve volt —- nemcsak előnyt nem adhatnak a püspöki titkároknak a gyakorlati téren működő segédlelkészek fölött; de még egyenlő képesítettséget sem; mivel az egyedül irodában dolgozó «titkár» kitűnően érthet ugyan az iktatókönyvek vezetéséhez, körlevelek, le- és feliratok, magán levelezések fogalmazásához; de a gyakorlati lelkészeihez ép oly keveset, mint a legujdonsültebb káplán. Nem az volna hát javaslandó, hogy 2 évi titkárság egyenlő a tudori ranggal ; hanem, hogy az u.' n. «püspöki titkároktól megkívántatik, hogy a gyakorlati lelkészet terén is működtek légyen legalább két évigw s ekkor minősítésük egyenlő a hasonló ideig gyakorlati téren működöttekével. Szó fér még a javaslat egyéb részeihez p. o. a minősítés és választás előkészítéséhez is. De erről más alkalommal. Nagy-Igmánd. Szentkúty Károly.