Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

Harmincnegyedik évfolyam. 48. sz. Budapest, 1891. november 29. PROTESTÁNS SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Pipa-utca 23. szám. Előfizetési ára: Félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir^ostahivata'lnál; helyben a kiadóhivatalban, í Egyes számok ára 20 kr. Hirdetések dija : Egész oldal 16 irt, féloldal 8 frt, negyed oldal 4 frt, nyolczad oldal 2 frt. — Bélyegdij külön 80 kr. TARTALOM : Vezércikk. Az 1790—91. XXVI. t. ö. százados ünnepén. György László. — Presbyterianusok és Consistorialisták. Kovács Albert. — Is k 0 1 a ügy. 'Középiskolai szei vezetünk és rendtat tágunk hiányai. Egy ev. ref. tanár. •— Tárca. Beythe István és liitiani álláspontja. Thúry Etele. — Mutatvány Chiniquy K, <Ötven év a r. kath. egyházban* c. művéből. Révész Mihály. — Könyvismertetés. Szász Gerő; Prédikátori tár. Kenessey Béla. — Belföld. A szathmári értekezlet memoranduma a szathmári felsőbb leány-iskolárók — I r 0 d a lom. — Különfélék. — Adakozás. — Hirdetések. Az 1790\91. XXVI. t, cz. százados ünnepén. Most száz éve viradt ránk a szabadság napja; most száz éve örvendeztünk először vig énekekkel, ccmint Jeruzsálem pusztaságai, mikor megvigasztalta az Úr az ő népét s megszabadította Jeruzsálemet)); ma száz éve, hogy először sírtunk — örömünkben. Addig csak bujdokoltunk, mint boldogtalan; ha dalra keltünk, kínunkban tettük, mikor nem birtuk már a szenvedést; ha sirtunk, bánatunkat sirattuk, hogy könnyebb legyen. Száz év után már csak betűk beszélnek e mult időkről; nincsen senki a szenvedők közül, ki előjőve megmutogatná véres sebeit nekünk. Rég elporladtak csontjaik is, csak szenvedésök emléke viraszt, mint örök láng, mely nem tud elégni. Az ember lelke megáll, s búsan mereng az emlékeken, s szemünk me°homálvosul a o _ J könnyek miatt. Mennyit kiálltak rendithetlenül, menynyit áldoztak ember felett s hogy hulltak el a sok csaták között! Két szentséget őriztek kebleikben ; két égi kincset, mit rejtegetni is bűn vala. Ide gyülekeztek a setétben, mint Krisztüs sir ja köré a zarándokok, szivük ha fájt, itt szebb reményre gyúlt. Hányszor összetörte ellenségök e szentségeket; hányszor megtaposta irgalmatlanul: ők mindig összeszedték a szent romokat, hogy megtartsák azokat egy örökké hitt boldogabb kor számára. Tudták kiben hittek, s nem hittek hiába! Kétszáz év után megnyilatkozott a nemzet szive s a százados hályogtól megszabadulva, ráismert a hű szenvedőre s engesztelőleg ölelte át: ccén fiam vagy te, én szültelek tégedet!)) Ez történt meg 1790—91-ben. És ettől kezdve egy uton haladtunk, közelebb és közelebb egymás szivéhez. Hitünk világa, mint az Úr lelke, úVy lebegett a nemzet előtt. S hová vezette neiizetét ? Fel, hova a nemzeti génius szárnyal, nol aZ ideálok csillagai ragyognak, hol a tennivágyó teremtő erő mindent remél, mindent merészel, mindent hiszen, mindent megteszen, önmagát is feláldozva a hazáért. S mi lett az eredmény? Fél század múlva szabadság, egyenlőség s testvériség igéi reszkettetik meg a Kárpátokat. Tudatlanság, előítélet s száz akadály úgy futnak el, mint sötét árnyak a hajnal előtt. «És zeng apáink drága nyelve, zeng és mi élünk, annyi villám nem sujthatá le a magyart!)) Nézz szét körülted ünneplő sereg, a mi nagyot s dicsőt művelt e század, mind a reformátiónak köszöni s annak a lángoló szivú kis seregnek, mely oda adta mindenét, tüzét, kitartását, erejét, szerelmét a nemzeti ügynek, oda, mikor kellett, a végső veszélyben, templomát, nem remegve,, hogy ledönti azt, s porrá égeti a bosszú keze, s elszórja népét, hogy híre se maradjon e föld színén. Kértr

e, várt,-e nyert-e ezekért kárpótló cserét ? Ó,h mit nyert volna mást, mint szenvedést ? ! Multak az idők, megjött a béke, meg a kiengesztelődés, eljött a jobb kor: de hajh, a szép, tündér képeknek vége van, a mi dicsőségünk nem jött vele, ott túl maradt a vészes partokon! Mintha megzsibbadt volna a kezünk ; mintha lelkünk szárnyát vesztette volna, mintha szivünk kifáradt volna a lüktetésben-. Elfelejtettük önmagunkat, el az alapot, melyen államink kell, békében úgy, mint szenvedés között, él a czélt, melyre törekednünk, el az eszközt, melyet használnunk kell. Kiment eszünkből, hogy nekünk csak egy alapunk, égy cz élünk, egyetlen eszközünk lehet : a mennyből hozott evangélium; mit ha tisztán 96