Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

s apostoli hittel s erővel nem prédikálunk ; ha nem járunk szét, felkeresve az embereket, hogy fokról-fokra nyerjen az szivökben ujabb és tisztább életet: nincs mit keresnünk e földi létben ; megszűnt létjogunk. A protestantismusnak csak az evangélium adott létjogot, ez tette azt a föld tűzoszlopává; ez teszi azzá, mig mi hívei küzdeni és fáradni tudunk, soh'se magunkért, hanem mindig az emberiség elnyomott és szent ügyeiért. Ha mi erről megfeledkezünk s cselekedeteink feljebb nem bővölködnek az Írástudók és farizeusok tetteinél; ha mi is, együtt ő velők, csak a láthatókért, s nem a láthatatlanokért esengünk, s nem szánva meg a sokaságot, annak üdve, boldogulása helyett, világi czélokért lelkesedünk s csak hatalmi törekvéseket ápolunk, s marjuk egymást titkon a világ előtt: magunk vonjuk homályba a protestantismus lényegét, magunk játszunk közre, hogy ne higyjenek az emberek jelszavaiban. Es mi csaknem idáig jutottunk. Egy két szép locust megtanulva, mint ócska könyvet félretettük a szent bibliát. Meg-megdicsértük az öregeket, ha fel-fel nyitották azt vasárnapon, s kinevettük azt a kevés rajongót, ki abban találta minden örömét. Kálvin, Luther iratainak még a neveik is elmosódtak. Iskoláinkkal se sokat törődtünk, sülyedeztek is egymás után. Éltünk nyugodtan, mint jó békességre igyekezők, nagyon vigyázva, hogy valami kőbe meg ne üssük a lábainkat. Lelki vezérünk, napi kenyerünk Isten igéje helyett a sajtó leve. Ehhez fordultunk örömeinkben, bánatunkat is ebbe temettük, s ennél kerestünk vigasztalást. Hittudatunk s erkölcsi fogalmunk ennek szeszélye szerint változott. Most közönyösökké lettünk egyházunk iránt s a templomból lassanként elmaradoztunk, ha néha-néha bevetődtünk úgy ünnepnapon, csudáltuk szegény jó őseinket, hogy mit tudtak úgy szeretni ezeken a fehér s hideg kőfalakon? Majd idővel vallásosabbá lettünk; meg tudtuk becsülni az egyházakat, mint igen fontos politikai tényezőket; s hogy a mi kis egyházunkra kevesebb érték jutott sajnálva bár, de belenyugodtunk. Divatos lett a tárgyilagosság, ezt alkalmaztuk a vallásra is. S szörnyű tárgyilagosan beszéltünk szegény egyházunk hibáiról, nyavalyáiról, s más vallások óriási előnyeiről. A katholicismus különös jó szinbe kezdett feltűnni; kezdtük becsülni pompás szervezetét, sokféle külső eszközeit, fényét, hatalmát s egységes tanát s mint gyermek a szivárvány után, mi is ezekre áhítoztunk s futottunk, hogy ha elérhetnénk. Es igy tovább. Ha a közszellem dicsért valamit, mi is zengtük a dicséretet. Ha ellenzett valamit, mi is elleneztük. Oh menynyit zengtünk igy, s mennyit elleneztünk. Óh hány dallam visszhangja zeng már fülünkbe ! S mi azért csak protestánsok maradtunk: de protestáns mivoltunk csak a Róma elleni gyenge tiltakozásra szorítkozott; a setétségnek titkon sokszor mi is örülve, az éretlen tömegben mi se bízva; a szabad gondolkozást mi se szeretve; az erős, daczos, kálvinista jellemet mi se mutogatva; s a nép jogát mi se sokra becsülve. Igy jött reánk e százados ünnep; s most előttünk van egy uj száz év ; és velünk szembe elleneink, kezükben a mi saját fegyvereinkkel, kérkedve a mi kincseinkkel, melyek, mint gondatlan ház ősi kincsei, csak úgy kerültek az ő birtokukba, ők mutogatva az iskolákra; ők tanítva hazafiságra a magyart; ők idézve az evangéliumot is; mi panaszkodva, ők mosolyogva, mint Luther előtt a diabolus! «Kelj fel Uram, kelj fel és serkenj fel; mint a régi időben. Avagy nem te vagy-e az erő, mely elveszté Egyptomot, s fájdalommal megemészté a sárkányt?)) ((Serkenj fel te is, a ki álmodoztál és öltözd fel a te erősségedet, | óh Sión s öltözzél fel a te ékességednek ruháiba, Jeruzsálem, szent város)). Tudod, mi a te erősséged, melyen kivül nincsen másban üdvösség: az evangelium; tudod, mi a te legszebb ékességed: a buzgóság, mely nem irigykedik, nem fuvalkodik lel, de tettekben munkál és soha el nem fogy, mint az igaz szeretet; tudod, mi a protestantismus : az élő Istennel való közvetlen élő közösség: égő vágy, a láthatatlanok után, hű szolgálata az emberiség elnyomott,, szent ügyeinek, világosság a pusztaságban s haladás a tökéletesség felé -- senki más, csak a Krisztus kezén. Ragadd meg hát ez isten-kezet, vedd kezedbe evangéliumát, a buzgóságnak gyújtsd fel szivedben tüzét s ölts szárnyakat s repülj Istened felé; borulj előtte porba s esdekelj: «újitsd meg uram, a mi napjainkat, mint volt a régi időben.)) Zálogul tégy szent fogadást előtte, «hogy te csak őt követnéd és hogy parancsolatait, bizonyságtételeit és szerzéseit teljes szivedből és teljes lelkedből megőriznéd, cselekedvén a szövetség beszédét, melyek megírattak abban a könyvben)), s hogy nem fogsz nyugodni, sőt ((kényszerítesz mindent, valaki találtatik vala Izraelben, hogy szolgálna az ő urának Istenének és hogy az ő egész életében el ne szakadna az ő atyjainak urától Istenétől.)) Ha a szent fogadásodat megtartod, ne félj, hogy porba dőlhet büszke homlokod. Ragyogni fog az a világ előtt, ragyogni rajta az isteni szó, mit maga az Isten irt oda: ((Megdicsőítettelek és megdicsőítelek !)) György László.