Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

a közigazgatási tisztviselőkre is? Persze e szavazatokat a gimnáziumok teljesen külön adnák be attól az egy­háztól, ahol a iskola van. Ez a reform azt hiszem nem találna ellenzésre, mert az iskolákat közelebb hozná az egyházakhoz, a tanároknak részt juttatna az egyházi életben. Hiszen csak azt szerethetjük meg, amiről tu­domásunk van, amit nem ismerünk, az közönyös előt­tünk. Pedig a ref. tanárnak éppenséggel nincs módja benne, hogy az egyházi életet gyakorlatilag megös­merhesse. A főgimnásiumok tanári kara tekintélyes egy­házi adót fizet ugyan, de a tanári presbyter ritka holló. Egyedül az egyház kerületen képviseltethetné magát a tanári kar, de abban sincsen köszönet. Az igazgató ta­nács valószínűleg azért, mert neki nincs joga hozzá, hogy az egyházkerületre képviselőt küldjön, a tanári kar képviseltetése elé mindenféle akadályokat gördít. Evek telnek el, mig egyes gimnásiumoktól képviselőt lát az egyházkerület. (Ez nagy baj, ha igy van. Szerk.) Rendesen a napi dijak megtagadásával kényszeritik a professzorokat az otthon maradásra, s ezzel kapcsolat­ban egy mulatságos határozatot is hoznak, hogy az igazgató tanácsnak van joga meghatározni, mikor men­jen a tanárképviselő az egyházkerületre. Valóságos torz­képe a képviseleti jognak, legfeljebb példának jó arra, hogy milyennek nem kellene lenni. Fonákja annak, amit tennünk kellene. Őseink halállal büntették azokat, akik a nemzeti gyűlésen meg nem jelentek, de arra nem tudok esetet, hogy valakinek zokon esett volna, hogy a tanárok nem járnak el az egyházkerületre. Azt a panaszt azonban számtalanszor olvastan és halottam, hogy tanárainkban nincs egyháziasság. De hát hogy is volna! Ki látta az okát? A Mindeneket látó. Ki tett róla? Senki. Tegyen már egyszer a zsinat! De ez csak egyik oldala a dolognak. A másik oldalára rámutatott már régen e lapok nagytiszteletű szerkesztője, kinek ebbeli felszólalását igaz lelki örömmel olvastam. Értem az internátus dolgát, az állami tanár­képző intézetek mellett. Nem is lesz nekünk addig igaz kálvinista professzorunk, mig ez az ige testet nem ölt. Az én szivem is hangosan feldobog, ha a protestáns egyetem nevét hallom, de bizony valljuk meg őszintén, hogy ebből csak a messze jövőben lehet valami. Oly szegények vagyunk, hogy eklézsiáinkat se tudjuk rendbe hozni, s inkább fogyunk, mint gyarapodunk. Az inter­nátus segithet csak iskolai bajunkon. Csak még azzal óhajtanám kiegészíteni ez életrevaló indítványt, hogy a leendő ifjú tanárainkat egyházunk szervezetének tör­téneti fejlődésére is oktatnák a magyar protestáns egy­ház története mellett. És e fontos, életbevaló ügyekről a zsinati törvé­nyjavaslat mélyen hallgat. De bezzeg ugyancsak hango­san szól, hogy egyes partikuláris körök hatalmi vágyát kielégítse, a lélekszám szerint szavazásról, a konventi képviselők választásáról és a közigazgatási bíróságról! Vájjon azért gyül össze e legfőbb törvényhozó ható­ságunk roppant költségünkkel, hogy egyetemes egyhá­zunk kárára pártok uralom vágyának kielégítésén mű­ködjék s törvénynyel szentesítse a jogtalanságot, s ezen való nagy buzgalmában minden olyanról megfeledkez­zék, amely egyházunk erejének megnövekedésére szol­gál ? Nem az-e a zsinat nemes és üdvöthozó nagy szerepe, hogy minden pártikuláris félszegséget összetör­jön? Az individuális erők kifejlesztésére ott van a traktus, az egyházkerület, de a zsinat a pártok felett álljon. Nagy és fenséges kötelessége gátat vetni az olyan törekvéseknek, melyek az egyetemes egyház bé­kéjét feldúlják, s régi alkotmányát meghamisítják. Ne rontson a zsinat, hanem építsen ! A tanári fizetésekről ez idő szerint nem szólok. Kinevetnének ugyan, ha állapotunkat az állami iskolák helyzetével és fizetésével hasonlítanám össze, de azt szívesen elismerem, hogy némi haladás ezen a téren mutatkozik. Odáig már most is eljutottunk, hogy a ta­nári állás II. vagy III. osztályú papsággal egyértékü. De nem örvendetes jelenség, hogy idáig is csak a kormány folytonos nyomása alatt tudtunk elballagni! Mindezek után tisztelettel és bizalommal kérem a zsinati atyákat, tegyék komoly megfontolás tárgyává a középiskolák és tanáraik ügyét.*) Figyelő. (Folytatás és vége.) Az egyházi irodalomban protestáns előkelőségek levelezéseiben mind többször vettetik fel az eszme. A megvalósítás dicsősége azonban Fliedner Tódort illeti, akinek életénél pár pillanatra meg kell állapodnunk. Fliedner Tódor született 1800-ban, Eppsteinban. Atyja, egy derék lelkész korán hunyt el s özvegyen kivül ii gyermeket hagyott maga után. Igy az ifjú Tódor már nagyon korán megtanulta a nélkülözést. De nem csüggedt el. Rendkívüli szorgalommal tanult s e mellett az akkor rationalisticus áramlatok között is, a család köréből hozott bibliai keresztyénséghez legalább elvben hű maradt. «Sohasem tagadtam meg a Krisztus feltámadását)) irja ő maga később. De — mint egyik életirója megjegyzi — arra a meggyőződésre még nem jutott el, hogy a Krisztusnak ó benne is fel kell tá­madnia. Egyetemi tanulmányait Giessenben és Göttingá­ban elvégezvén, a herborni theol. semináriumban töl­tött egy évet, hol a hitbuzgó Heidenreich gyakorolt rá erős befolyást. Egy ideig nevelősködött még Kölnben s 1822-ben lett a kaiserswerthi kis unionista egyház papja 340 frt fizetéssel. Kaiserswerth még mai napig is, a Fliedner mun­kássága eredményeitől eltekintve, jelentéktelen kis vá­roska. Lakosai még ma is túlnyomókig katholikusok. Közelében van a Kaiserburg, honnan Hanno kölni érsek a még gyermek IV. Henriket elrabolta. Azt a IV. Hen­riket, aki oly ádáz gyűlölettel harczolt a pápák ellen s akit a pápa canossai vezeklésre kényszeritett. Most Kaiserswerthből oly küzdelem indult meg, a mely sok­kal alkalmasabb arra, hogy legalább azt, a mi a kathö­likus apácza intézményben rosz, félszeg, nem evange­liumi, kellően ellensúlyozza. Tévedne azonban, aki azt hinné, hogy Fliedner valami rendkívüli pénzadomány­nyal indította meg a dolgot. Sőt ellenkezőleg. Saját egyháza jutott a bukás szélére. A kis templomon nagy adósság volt még, s mivel a gyülekezet fizetni nem *) E cikk helyes intentióval több figyelemre méltó észrevételt tesz kö/.épiskoláink ügyére. Ezért közöltük. De cikkíró észrevételeiben sok subjectív vonás van. Nem egyszer oly dolgokért tesz szemrehányást egész általánosságban, melyek iskolai rendtartásunknak és szervezetünk­nek nem általános hibái, hanem a tökéletlen végrehajtás és hiányos alkalmazás kifolyásai. Ezekre vonatkozólag jövőre egy másik cikkünk az érem másik oldalát is fel fogja mutatni. Szerk. TÁRCA. A diakonissza-intézmény története és fon­tossága.

Next

/
Thumbnails
Contents