Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

tudott, el akarták azt árverezni. Lliedner ekkor nyakába vette a világot s megindult kéregetni. Hajh ! bizony sokszor talált zárt ajtókra s hallott kemény szavakat. De a gyülekezet meg volt mentve. A pénznél, a mit Fliedner Hollandiában, Angliában s részben hazájában is gyűjtött, még többet ért az, hogy útjában az akkor már holland és angol földön meglehetős virágzásnak indult missziói munkálkodást megismerte. Ez indította őt arra, hogy maga is minél többet tegyen az Isten országának terjesztése végett. Hallja lelkében a hívó szózatot : Engedjétek hozzám jőni a kis gyermekeket és vasárnapi iskolát állit fel. Megérti a zsoltáriró gondolatát, a mely szerint az ifjú életét az által tisztittatja meg, hogy az Ur igéjét teszi lábai szövétnekévé s ifjúsági mértékletességi egyletet alapit. Majd 1832-ben saját kerti lakását teszi asylummá a bűnbánó Magdolnák számára. Vágya a diakonissza-intézmény felújítására mind erősebb lesz, s miután másokat hiába sürget, 1836-ban elveti a mustármagot. Az Isten a hittel való kezdeményezéstől nem vonta meg áldását. Rágalmak, a mivel illették, gúnyos jövendölései az apáczaság védőinek, a családjában duló betegség és halál, a hitetlenség által támasztott s az anyagi eszközök megszerzésében önként előálló akadályok daczára nemcsak a kaiserswerthi kis kertiházhoz épült egy csomó nagy épület (kórházak, árvaház, óvoda, asylum, diakonissza-képző intézet s tanítónő képezde), hanem mikor Fliedner 1864-ben meghalt, már 32 diakonissza-törzsház állott fenn, 1600 diakonisszával, akik 400 különböző helyen fejtettek ki üdvös munkásságot. Ázóta a törzsházak száma körülbelől 60-ra emelkedett s 1884-ben 6366 diakonissza működött a világ minden részeiben. (Berlinben 4 is van, nevezetesebbek még a bielefeldi és drezdai). A diakonissza-intézményt leginkább Németország karolta fel, de azért a kaiserswerthi intézettől független diakonissza-intézetek más orszábö , gokban is alapíttattak, pl. Észak-Amerikában (Rochester), Angliában (London), Erancziaországban (Paris), Hollandiában (Utrecht), Dániában (Kopenhága), Svédországban (Stockholm), Oroszországban (Sz.-Pétervár) s Magyarországban (Budapest). A kaiserswerthi intézet pedig kiküldte leányait Németország egyes városain kivül a szent földre, Egyiptomba, Flórenczbe, sőt 1885-ben Rómába is itt kórházat, máshol iskolákat alapítva. Mert a diakonisszák közül sokan a betegségek és szegénység okozta szenvedések enyhitésével is foglalkoznak ugyan, de mindenütt a fődolog a szellemi nyomornak a megszüntetése, a lelkeknek a szeretet örök forrásával a Jézus Krisztussal, való megismertetése s a tanításba az evangeliumi szellemnek bevitele. Épen azért a diakonissza-ügy barátai a szükséges anyagi eszközök előteremtésénél is a szeretetben munkás hitre hivatkoznak s a diakonisszák nevelésében s foglalkoztatásában, de az egész ügy szervezésében is az evangeliumi igazságokat igyekeznek megvalósítani. S ha most már az elmondottak alapján a feltett kérdésekre feleletet akarunk adni: i-ször elmondhatjuk, hogy a diakonissza-ügyet valódi evangeliumi-protestáns szellem hatja át. A diakoniszsza a krisztusi szeretetet és világosságot viszi mindenhova. Gondjai kiterjednek a test fájdalmai mellett a lélek bajaira is. Nem toborz lelkeket valamely felekezet számára, csak a vigasztalás balzsamát mutatja meg mindenkinek, a mely az Isten örök szeretetéből készíttetett. Épen azért nem közönséges betegápoló s nehéz kötelességeit nem pénzért teljesíti, hanem szeretetből az Isten iránt. Szegénység vagy épen csalódás és elkeseredettség nem tesznek alkalmassá a diakonisszái pályára, ámbár, ha valakinek erős hite van, találhat tisztességes életmódot is, s esetleges bánatára gyógyirt is a diakonissza-házakban. A diakonissza nincs elszakítva vérszerinti rokonaitól, levelezhet velők, sőt szabad időt is kap azok meglátogatására, ha pedig elöregedett szülőit más nem ápolhatja, ezek gondozására, de nagyon természetesen megkívánják tőle, hogy családi ügyeit ne helyezze az intézet érdekei fölé, mig ebben helyt kell állania. A diakonissza fogadalmat nem tesz, férjhez mehet amikor akar, de becsületességétől elvárják, hogy az intézetet ne akarja kihasználni s ha már belép abba, azzal az őszinte óhajjal lépjen be, hogy életét jó kedvvel szenteli a betegek vagy foglyok gondozására vagy az Úr kicsinyeinek ker. szellemben való nevelésére. Tényleg nem is gyakran fordul elő, hogy már felavatott diakonissza férjhez megy. Még azt sem szabad felednünk, hogy az evangeliumi-protestáns felfogást a munkakör meghatározásában is szem előtt tartják s az egyéni hajlamok szerint küldik az egyik diakonisszát a kórházba, másikat a csatatérre, harmadikat bölcsődékbe, negyediket iskolába vagy egyes gyülekezetekbe. Hogy igy a diakonissza mindig valamely foglalkozási körbe van beállítva, hogy mindig betegeket ápol, foglyokat, szegényeket és csecsemőket gondoz, vagy serdülő lánykákat nevel s teszi ezt mindig evangeliumi szellemben, ez adja meg a diakonissza-intézménynek a specifikus protestáns jelleget s különbözteti meg azt oly élesen az apáczaságtól. Hogy a diakonisszák kisebb-nagyobb szövetségeket alkotnak, ez épen korunk amaz irányzatának felel meg, mely arra ösztönzi az egyeseket, hogy az akadályokat egyesületi uton győzzék le. Vannak akadályok a krisztusi szeretet megvalósulása előtt is feles számmal, s a hol a férfiak nemüknél fogva, a családban élő nők a családi kötelékek által visszatartva nem diadalmaskodhatnak az akadályok felett, oda eliő a diakonissza s küzd nagy önmegtagadással, de annál több eredménynyel is. Ami a második kérdést illeti, minden elfogulatlan ember, kétségkívül azt a feleletet adja, hogy 2-szor nagyon is nagy szükség van arra, hogy ez áldásos intézmény hazai protestáns egyházunkban is meghonosodjék, illetőleg erősíttessék. Tulajdonképen van már diakonissza-intézete a lutheránusoknak is Pozsonyban, a reformátusoknak Budapesten. Sőt a református intézet már 25 éves jubileumát is megünnepelte. Érdekes, hogy amint általában a keresztyénség s a diakonissza-ügy, úgy a budapesti diakonissza-intézet is kicsiből nőtt nagyra. Abból a kis kerti lakból ott a Rajna partján állottak elő a kaiserswerthi, bielefeldi, drezdai s berlini palotaszerű épületek, melyeket magam is csodálva bámultam, mig a meggyőződés, hogy a Krisztus evangeliuma Isten ereje, megdönthetienné erősödött szivemben. A budapesti diakonissza-kórház pár szobácskából állott, mikor 25 évvel ezelőtt Török Pál az egyik nagynevű püspök felavatta s egész hatalmas épületté nőtte ki magát, melyben Szász Károly, a másik nagynevű püspök, a jubileumi ünnepélyen a jubiláris beszédet tartotta. A meghonosítás nehézségein túl volnánk hát. De nagy szükség van a meglevő erősítésére. Nagy szükség van, nemcsak azért, hogy az apáczaság esetleges túlkapásait ellensúlyozni tudjuk, hanem különösen első sorban azért, mert egyházi életünk már-már száradni kezdő talaját a mint általában a belmissziói munkásság, úgy különösen a diakonissza-ügy lelkes felkarolása által tehetjük termékenyebbé. Hány nő vész el igy az egyházra nézve, mert erőit ki nem ' fejtheti, s azokat eredménytelenül el forgácsolni kénytelen. Valóban