Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

vizsgák az ügyvédi szigorlatoknak megfelelően egyenlő jellegűek lesznek, azaz a tanítóképzés jelen jogkörének épségben meghagyása mellett a tanitóképesités, mint attól külön álló valami (épen ugy, mint az ügyvédi ké­pesítés a jog tanításától különböző) kizárólag az állam jogává és feladatává tétetik. A tanitóképesités színvonalának emelése s a tanitói oklevél egyenlővé tétele szükséges nálunk különösen, mivel tudvalevő, hogy az egységes magyar nemzeti köz­szellemnek már a népiskolák utján való meggyökerezte­tését a különleges nemzetiségi, hitfelekezeti, helyi érde­kek nem ritkán nagyon akadályozzák. Az eszmének teljes megvalósulása azonban jelenleg, midőn a tanítók fizetése » oly csekély, hogy a tanítóképzőkbe jóformán még félig gyermekek lépnek be, a lehetetlenségek közé tartozik s a tanítók egyetemi jellegű kiképzése s a tanitói oklevél­nek az ügyvédi oklevéllel egyenrangúakká tétele csak eszmény lehet, de ezen fontos eszménynek fokozatos megközelítése végett már jelenleg követelhetjük a követ­kezőket : 1. Állítson fel az állam egyelőre az egyetemek székhelyein, vagy ha másutt is, de legfelebb 4—5, az egyes tanítóképző intézetektől teljesen független tanító­képesítő bizottságot, kizárólag az állam által kinevezett szakférfiakból (tanfelügyelők, tanitóképezdei tanárok és tanítók). E bizottságok szigorúan megállapított egyöntetű s magyar nyelven tartandó szigorlatok alapján adják ki a tanitói okleveleket s más testület ilyenek kiállítására ne jogosittassék fel. 2. A tanitóképesitő bizottságok életbeléptetése után fokozatosan megkövetelendő, hogy nyilvános népoktatási tanintézetekben ezentúl csak általuk képesitett tanítók működjenek s a külföldön nyert tanitói oklevelek is ér­vényreleneknek ny i 1 ván i ttassanak. 3. A tanitói oklevél által szeizett jogok a fenteb­biekkel együtt egy külön, a tanítók képesítéséről szóló törvény által állapíttassanak meg s e jogok legalább is egyenrangúak legyenek az érettségi bizonyítvány által szerzett jogokkal. 4. A felső nép- és polgári iskolák tanitói, valamint a tanítóképző intézetek tanárai szintén ily külön vizs­gálóbizottságok előtt tehessenek képesítő szigorlatokat, a szükséghez képest teendő módosításokkal. A tanítók tekintélyének emelése s a népoktatásügy felvirágzása érdekében egyaránt fontos reform életbe­léptetése czéljából szükségesnek látszik, hogy az or­szágos bizottság e tárgyról részletes memorandumot készítsen, melyben többek közt kijelölje mindazokat a pontokat, melyeket népoktatási törvényeinkben e szem­pontból megváltoztatni vagy kibővíteni szükségesnek látszik, hogy ez a memorandum az illető helyekre be­nyújtás előtt a tanitó-egyletek s tanügyi sajtó bírálata alá bocsáttassék. *) *) E tervezetet György Aladár készítette, a «magyarországi tani­tó c országo bizottsága> legutóbbi ülésében magáévá tetle s a reform megvalósítása érdekében kérvényt intézett a közoktatási miniszterhez. Evang. református tanár. (A mi nincs a zsinati javaslatban.) (Vége.) De van a mondottakon kivül még sok nyomoru­ságunk, amiről a zsinati törvény mélységesen hallgat. Ez idő szerint csak egy fő-főbajt emlitek, olyat, amely már a házban van, pedig épenséggel nem kívánatos, hogy állandó vendég maradjon nálunk. Köztudomásu dolog, hogy a tanári önérzet és az egyházzal való együtt érzés sok helyt nagyon meg­gyengült tanárainkban. Hogy milyen alkalma van ennek az önérzetnek kifejlődni, azt az előbb mondottakból bőven megítélheti az olvasó. Ha már most hozzá ve­szem azokat az erős kifakadásokat, amelyeket egy trak­tualis gyűlésen a tanárok ellen hallottam, mikor arról volt szó, hogy egy bizonyos kormányzó tanácsnak nincs képviseleti joga, de mint főgimnáziumnak, a tanár karnak van képviselője az egyházkerületen. Az a trak­tus el is határozta, hogy a kormányzó tanács képvise­leti joga mellett felit* a zsinathoz. Akik igy beszélnek, nem okosan beszélnek. Nem látják azt a szomorú jelen­séget, hogy kálvinista tanárainkban éppen a kálvinista szellemből van a legkevesebb. Mikor tehát a tanárokat ki akarják zárni onnan, ahol mégis érezhetik, hogy nemcsak tanárok, hanem kálvinisták is, az illetők ön­tudatlanul azon munkálkodnak, hogy még az a csepp kálvinista egyházias szellem is ki veszszen belőlök. Tudva levő dolog, hogy régebben valamennyi professzorunk theologiát végzett, s többnyire papi jel­leggel bíró férfiakból kerültek ki. Igazságtalanság volna el nem ismernünk, hogy sok kitűnő professzorunk ke­rült ki soraikból, s most is nem egy működik soraink­ban. A többiekben is ha kevesebb volt szakképzettsé­gűk, kárpótolt értök az igazi kálvinista zamat, a mely működésöket jellemezte. Ennek az időnek immár vége van. Nálunk most oly égető, oly nagy a tanár szükség, hogy a hazai róm. kath. tanitórendekből kell szereznünk ifjú tanárokat. És ez pár esztendő óta, évről-évre igy megyen. Nem baj. Jeles tanerőket nyerünk vele, de igaz kálvinistákká kellene őket nevelnünk. Megismer­tetni velők egyházunk szokásait, hagyományait. Persze akkor ismertetjük meg őket legjobban, ha minden egy­házi gyűlésből kizárjuk 1 Nagyobb baj az azonban, hogy református ifjú ta­nárainkban is kevés a kálvinistaság. Ugy, hogy az igazi kálvinista tanártypus kivesző félben van. Sok a gym­naziumot sem kálvinista iskolában végezte, az egyete­men bizony mindenről értesülhetett, csak a mi egyházi ügyeinkről nem. Hogy magamról is szóljak, én is csak azért tanúsítok nagyobb érdeklődést egyházam ügyei iránt, mert véletlenül két évig theologus is voltam, ezt az időt persze az egyetemen be se számították nekem. Ezen a nagy bajon a zsinatnak kellene segíteni. A lélek­szám szerint való szavazás ötletéből merült fel lelkem­ben az a gondolat, hogy igen is megszaporíthatnék szavazatainkat, de nem ugy ám, amint a hírhedt javaslat tervezi, hanem ugy, hogy az egyházkerületi csonka gymnasiumok egy szavazattal, s minden teljes gim­názium két szavazattal részt venne az egyház köz­igazgatásában. Ha a gimnáziumok szavaznak a zsinati és egyházkerületi képviselőkre, miért ne szavazhatnának — A magában véve is fontos tanügyi kérdésnek protestáns oldala is van, a mennyiben közvetlenül érinti az egyházak s közelebbről mindkét protestáns egyház tényleg fenálió taniló-képesitési jogát. Szívesen vennők, ha valamelyik szak emberünk a reformot ez oldalról Lapunkban meg­szellőztetné. Szerk,

Next

/
Thumbnails
Contents