Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

básu, rendszeres szervezését, melynek térképi tervezetével a pápai konventen csudálkozást keltett, gyors actiójával minden többi kerületet megelőzött s részben leszoritott a közalap jövedelmeinek felhasználásában; ő gondolta ki s hajtotta keresztül a közalapi tőkés-segélvnek elvileg helyes, de idő előtt életbeléptetett intézményét, mely első sorban szintén a leginkább rászorult és leginkább is dotált Erdélynek szolgált javára. Mindezek ténybeli bizonyítékai Erdély erősödésének. De midőn e kétségtelenül örvendetes tényeket látjuk, távolról sem szabad ezek okául azt feltüntetnünk, mit Tisza Kálmán főgondnoli: ur a tiszántúli egyházkerület mult közgyűlésén mondott, hogy «az erdélyiek az ő ősi szervezetök keretében érték el e nagyszabású eredményeket)), hiszen az ő ősi szervezetök ne bántsvirágként dédelgetett keretei az unió előtt is megvoltak s «a nagyszabású eredmények)) akkor mégis teljesen hiányoztak. Hanem meg kell neveznünk e szép eredmények valódi okait, nevezetesen az egyetemes egyházi közalapot és az erdélyi püspök ur erélyes buzgóságát. Igenis, Erdély nem önerejéből, hanem az egyetemes egyház gyámolitásából erősödött meg, azon közegyházéból, mely a 9. §-ban proklamált uniót híven és önzetlenül, sokszor saját szegényei rovására testvériesen megtartotta, konventjein Erdély képviselőit a többi kerületével egyenjogú tagoknak elismerte stb. — Tisztelettel kérdezzük, ezek láttára, dr. Kolozsvári úrtól és az erdélyi egyházkerület többi vezérfiaitól, nem látnák-e máiidejét, hogy ne csak testvéri szólamok hangoztatásában, ne csak a hatalom és pénz feletti osztozkodásban, hanem intézményeik átalakításával is közeledjenek feléje, egyesüljenek az egyetemes egyházzal?! Ismételjük, hogy Erdély nem az «ősi szervezet keret))-einél fogva, nem önerejéből, hanem az egyházi közalap és püspöke emberségéből erősödött, a mit erősödött. De ez erőnek is nagyobb a látszata, mint az intensivitása. Mert a mi saját .ereje van, annak is a legnagyobb részét csillogó- külsőségekre pazarolja. Csak nem rég olvastuk, hogy az erdélyi igazgató-tanács másfélezer frttal meg ezer írttal javadalmazott titkári és segédtitkári állásokat szervezett akkor, mikor abban az igazgató-tanácsban fizetése van a tanügyi előadónak, a kölcsön ügyi előadónak, a missziói előadónak, s nem tudom még miféle előadónak, ugy hogy ide számítva a püspöki titkár, a pénztárnok, a számvevő stb. fizetéseit és az igazgató-tanácsosok tisztelet díjait, az erdélyi egyházkerület, a püspöki fizetést nem számítva, közel 14 mondd tizennégy ezer forintot költ központi igazgatási célokra. — Valóban szép dolog, magában véve; de mikor ezt a tekintélyes összeget oly egyházkerület költi el közigazgatásra, melynek területén százával vannak az éhező papok és még számosabban a sínylődő gyülekezetek, kiknek és melyeknek az egyetemes egyház koncentrált ereje sem képes kezökbe adni a megélhetés botját: akkor egy kissé más képet mutatnak az «ősi szervezet keretében elért nagy szabású eredmények)) és a mi zsinatpresbyteri rendszerünk egyszerűbb, mert 14 ezer frtot a négy egyházkerületnél együtt véve sem igénylő adminisztrációja szintúgy kívánatosnak fog tetszeni! Hát még ha hozzá veszszük azt a sajátságos vagyonjogi felfogást, mely ha a cél érdekében szükségesnek mutatkozik, a kerület kezelésére bizott egyházközségi és collegiumai alapítványokat a tulajdonosok megkérdezése nélkül egyszer konvertálja, s a tőkében és kamatokban elért nyereséget a tulajdonosok mellőzésével a kerület részére egyszerűen lefoglalja; máskor merész kockázattal szintén az eklézsiák és collegiumok pénzével pénzügyi kölcsönt köt s a nyereséget ismét kerületi célokra fordítja; harmadikszor meg bele vág azon kísérletbe, hogy egyik vidéki, ősrégi collegiuma alapjait és alapitványait hatalmi szóval a központba beparancsolja stb. De hagyjuk. A példa fáj, a példa keserít, s mi nem akarunk háborúságot. Mi csak ezen rendszerben és felfogásban nyilatkozó szellem átszivárgása ellen emeljük fel szavunkat. Mi csak azt akarjuk, hogy mások is belássák a mi unio-programmunk elvi igazságát és gyakorlati helyességét, mely a jövő feladatját az erdélyi rendszer megváltoztatásával a ((reális unio» megvalósításában látja. Igen, reális unióra van szükség az egyetemes egyház érdekében, mely a magát otthon csak névleg uniált, de a közegyházban hatalmasan érvényesítő Erdély consistorialis rendszerétől és szellemétől már is érezhetően szenved ; és reális unióra van szükség Erdély jól felfogott érdekében, melynek egyházi és papi közszelleme az elhatalmasodott consistorialismus világias nyomása miatt nem képes erőteljesen kifejlődni. Vagy ha Erdély mostani kormányzói egyházkerületük jövőjét kockáztatva látnák eddig is féltékenyen őrzött egyházszervezetüknek az egyetemes egyházéhoz való idomitásával, ám tartsák meg továbbra is specialitásaikat; de akkor nyugodjanak bele a dr. Kolozsvári ur által felállított alternatíva második felébe, melyet ő ((félretolás))-nak nevez, mi pedig igy formuláztunk.: «ha . Erdély teljességgel nem helyezk ed hetik, velünk (értsd: a más négy egyház-