Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-01 / 44. szám

KONYVISMERTETES. Kritikai dolgosatok és értekesések a jog- és államtudományok köréből. Irta dr. Kovács Pál, a jog- és államtudományok tudora, köz- és váltóügyvéd, kecskeméti ev. ref. jogakad. ny. r. tanár. Kecskemét, i8pi. Ily cim alatt jelent meg ez évben egy kis 64 nyolcadrét oldalra terjedő füzet, melyet két okból vettem nagy érdeklődéssel kezembe. Először azért, mert irodalmi s a jogakadémiák érdekében kifejtett munkássága miatt fölöttébb nagyrabecsülöm azt az egyént, ki a mű szerzője, másrészt azért, mert azt hiszem, hogy a jogakadémiák életrevalóságukat, a reájuk váró feladatra hivatottságukat csakis az esetben bizonyíthatják be, ha tanáraik az élőszóval való tanítás mellett az irodalom utján való tanitás, a magyar jogirodalom előmozdítása körüli kötelességeiknek is megfelelnek. Nem akarom e rövid ismertetés keretében bővebben fejtegetni, hogy mi legyen a jogtanitás terén a jogakadémiák szerepe. Másutt megtettem. Azonban látván egyes vidéki jogakadémiai tanárok szorgos szakirodalmi tevékenységét, valóban örömmel telék el az én lelkem s megerősödöm abban a nézetemben, hogy ez intézeteknek egyik főhivatása abban is keresendő, hogv az egyetemi jogtanári kar veteményes kertje, nevelőintézete is legyen, hol a méltók kitüntethessék, hogy nemcsak a hivatottak nagy, de a választottak kisded csoportjához is tartoznak s két egyetemünk jogtanári karának kiegészítése ha nem is kizárólag, de első sorban a legtermészetesebb uton, vidéki jogintézeteink köréből történjék. Ebből az elvi szempontból olvastam s ismertetem az emiitett füzetkét is, mert bár terjedelmileg csekély, de tartalmilag azért lehet értékes. Vájjon az-e ? Ez a kérdés. Nem uj dolgozatokat, nem is nagyszabásuakat bocsátott benne közre az érdemes tanár ur; nincs is egy központi eszme körül mozgó tartalma. Van benne «kritikai dolgozatok)) cimén két, aránylag, a többihez képest nagyobb, bár nem igen terjedelmes birálat dr. Ozoray József primási levéltárnok «Az egyházi vagy praedialis nemesek és birtokuk)) és Jelűnek Arthur «A mentelmi jog» cimű műveiről s ugyanezen cím alá, nem helyesen besorozva, egy kivonatos ismertetés dr. Ertl «Az osztrák baleset-biztositási törvény» cimű munkájáról. ((Kritikai vázlatok)) felírás alatt pedig néhány kisebb kritikát foglalt össze dr. Jeliinek «A közigazgatási gyakorlati vizsgák)), Barta László fővárosi tanácsjegyző «Uj kis tükör)), Makay Dezső ((Visszapillantások hazánk régi igazságszolgáltatási viszonyaira)), Jancsó György ((Magyar házassági vagyonjog)) cimű műveikre. ((Értekezést)) pedig kettőt találunk; ((Rendészeti szolgálat Magyarországon)) és «Nyugdijviszonosság elve az állami és törvényhatósági szolgálatban)) felírásokkal. Látjuk tehát, hogy a tartalom sem nem nagy igényű, annál kevésbé, mert mindezek már előbb különféle lapok hasábjain megjelentek, sem nem egységes, hanem inkább mozaikszerű. En részemről azt hiszem, hogy hasznos szolgálatot tett a szerző az illető lapoknak és az olvasó közönségnek akkor, midőn alkalomadtán ez ismertetéseket, értekezéseket és kritikákat közrebocsátá; azonban épen nem vesztett volna vele az iró, ha összegyűjtés nélkül hagyja azokat. Mert teljesen indokoltnak találnám azt, hogy a feledékenységből megmentse az apróságokat, ha egy közös alapeszmét különféle oldalról megvilágítva dolgozott volna fel bennök, vagy ha mélyebb, essayszerű tanulmányok volnának: azonban az oly jellegű cikkek, aminők az ismertetett füzetben foglaltatnak, csak efemér-életre szánvák. Persze távolról sem azt jelenti, hogy mindenik teljesen meg nem felelt annak a célnak, melyre eredetileg szolgált. Sőt ellenkezőleg: a szerző széleskörű tudását, lelkiismeretes utánjárását, gondos írásmódját mindenik darab magán viseli. Mert az igazi iró et minim a curat. Különösen elismerést érdemel azonban bírálataiban egy oly tulajdonság, melylyel mai napság a legritkábban találkozunk : az objektív jó indulat. Igen sok fővárosi, sőt vidéki kritika ugyanis vagy úgy készül, hogy a szerző maga küldi be, mit írjanak művéről, s ezt aztán szajkómódra utána nyomtatják az ismertetők; vagv úgy, hogy az iró klikkhez tartozván, feltétlen, kritikátlan dicséretekkel halmozzák el, vagy klikkhez nem tartozván s még ismert névvel nem dicsekedvén, vagy az agyonhallgatás vár reá, vagy az, hogy a referens, kinek 24 órája van 5—6 könyv ismertetésére, fel se vágja a beküldött példányt, hanem ahol enélkiil teheti, belenéz s kikapott mondatokból alkotja meg igazságtalan, a közönséget félrevezető kritikáját. Ellenben Kovács Pál kritikai dolgozatait sehol sem vezeti az animozitás, nem torzítja el a lelkiismeretlen felületesség, jó indulattal fog munkájához, előszeretettel emeli ki az ismertetett mű jó tulajdonait s gyöngéden, bár igazságosan sorolja fel s jellemzi a hiányokat, hibákat, tévédéseket. E tekintetben kis füzete mintaszerű, egy kritikus, de nemes lélek nyilatkozata, s ha ebből a szempontból veszszük a dolgot, sokkal nagyobb jejentősége van e mozaikszerű munkák összegyűjtésének, mintsem az egves dolgozatok mérlegelése után következtetni lehetne. Valóban kívánatos, hogy a szerző ily irányú kritikai működését folytassa s ezzel ő is teljes hivatottságát vesse latba arra nézve, hogy a magyar múbirálat, mely a gyári termelés alacsony fokára sülyedt, a művészet magaslatára emelkedjék ismét. Másrészt pedig szívből óhajtóm, a szerző, a jogakadémiák, a hazai jogtudomány érdekében, hogy nem közönséges erejéből mennél többet fordítson nagyobb művek megalkotására s igyekezzék különösen értékes ((Közigazgatási Jogát» befejezni, dacára annak, hogy ez az átmeneti idő, hol az egész ország és az irók választás és kinevezés közt a levegőben függenek, e téren való nagyobb alkotásokra nem igen alkalmas. Sárospatak. Dr. Bartha Béla. BELFOLD. Visszapillantás a tiszántúli egyházkerület közgyűlésére. (Vége.) Jött a második nagy elvi kérdés, mely a nagy közönség előtt a sajtó utján is akként állott, hogy annak a presbyterialis rendszerrel szemben diadalra jutni nem lehet, ez a szavazati jog lélekszám szerinti behozatala. Egészen új eszme, új alkotás egyházkormányzatun k szervezetében, éppen azért tiltakoztak ellene és az eddigi gyakorlatot akarták továbbra is megtartani : a beregi, debreczeni, bihari, érmelléki felső-szabolcsi, máramaros-